Beton- és falemezzel védik a burkolatot a sérülésektől

2026. július 21.

Miért betonoztak le és zártak el több parkolóhelyet a Horánszky utcában?

Tízcentis betont húztak néhány parkolóhelyre, valamint falemezeket és gumiszőnyegeket helyeztek el a Horánszky utca egy szakaszán. Felújítják a Szent Anna Kollégiumot, a különféle lemezekkel pedig az utca díszburkolatát védik a munkálatok ideje alatt.

Olvasói bejelentés érkezett szerkesztőségünkhöz arról, hogy a Horánszky utca 17. előtt lebetonozták a parkolót és körbekordonozták a területet, továbbá az úttestre falemezeket és gumiszőnyegeket fektettek le. Olvasónk arról is beszámolt, hogy úgy tudja, a kialakított felületre később daru érkezhet majd, de azt nem tudta, mi oknál fogva. Kérte, hogy derítsük ki, mi végre a lezárás.

A Horánszky utca 17. alatt található Szent Anna Kollégium vezetőségét kérdeztük arról, az utcai munkálatok összekapcsolhatók-e az intézményük épületének éppen zajló felújításával.

Kérdéseinkre Birosz Erika Alfonza, a kollégiumot fenntartó Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke azt válaszolta, hogy a betonlemezt az épületfelújítást végző kivitelező készítette, azzal és a többi fa-, illetve gumiszőnyegekkel a járda és az úttest díszburkolatát védik az építkezés ideje alatt, nehogy a munkagépek kárt tegyenek benne.

A felújítás során darut is használnak majd, azt azonban nem az utcán állítják fel. A gépet a kialakított védőfelületen keresztül viszik be a kollégium udvarára.

A Szent Anna Kollégium teljes körű felújítása és korszerűsítése várhatóan 2027. augusztus végéig tart. Az építkezésről hamarosan tájékoztató táblát is kihelyeznek. A kollégium honlapján fel is van tüntetve, hogy az építkezés ideje alatt a felvétel szünetel, legközelebb a 2027/2028-as tanévben fogadnak diákokat.

A kérdésünkre, hogy az építkezés mennyiben érinti majd a szomszédos épületekben élők mindennapjait, Birosz Erika Alfonza azt írta, hogy az önkormányzattal szoros együttműködésben igyekeznek a munkálatokkal a lehető legkisebb mértékben zavarni a környéken lakókat.

Frissítés:

Július 23-án az építkezést kivitelező cég, a VI/\DOR /\TRIUM GROUP építészmérnökétől, Kulik Benedektől az alábbi tájékoztatást kaptuk: „A felújítás során toronydaru is telepítésre kerül, a kollégium belső udvarán. A toronydaru telepítése és bontása mobil autódaru segítségével történik. A Horánszky utcában ezen két munkanem idejében találkozhatnak majd az utcán álló daruval. Az elkészült burkolat védelmek közvetlenül nem kapcsolódnak a daru építés- és bontási munkáihoz, azok a kivitelezés során szükséges gépjármű forgalom többletterhelésétől védik a díszburkolatot.”

A közöltek szerint tehát, korábban hibásan írtuk, hogy a darut a kialakított védőfelületen keresztül viszik be a kollégium udvarára. Emiatt elnézést kérünk olvasóinktól.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.