A magánellátás a menekülőút

2026. július 27.

Egy friss kutatás szerint tízből hét magyar hónapokig vár egyetlen vizsgálatra

A magyarok többsége szerint túl sokat kell várni az állami ellátásban – ez derül ki az Economx megbízásából készített Pulzus-kutatásból. A válaszadók közel 40 százaléka többször is megtapasztalta, hogy akár hónapokat kell várni időpontra. Közel egyharmada a megkérdezetteknek inkább a magánellátást választja, ha sokat kell várni.

Tízből hét ember már legalább egyszer szembesült a vártnál hosszabb, akár hónapokig tartó várakozási idővel az állami egészségügyi ellátásban. Az Economx számára készített friss Pulzus-kutatásból – amit július 15. és 17. között végeztek országosan, ezer fő megkérdezésével – az is kiderül, hogy a megkérdezettek 38 százaléka többször is megtapasztalta ezt, további 14 százalék pedig legalább egyszer találkozott a problémával.

A felmérés szerint a 60 év felettiek 62 százaléka mondta azt, hogy többször is hosszabb várakozási idővel szembesült az elmúlt egy évben. Ez több mint kétszerese a 40–59 éves korosztályban mért aránynak. Arra a kérdésre, hogy mi volt a leghosszabb idő, amit az elmúlt két évben állami egészségügyi vizsgálatra vagy műtétre vártak, a válaszadók több mint fele egy és hat hónap közötti időszakot jelölt meg. További 13 százalék fél évnél is többet, 6–12 hónapot várt, míg 2 százalék több mint egy évig nem jutott hozzá a szükséges ellátáshoz.

A Pulzus kutatásából az is kiderül, hogy a magyarok jelentős része a magánellátásban látja a menekülőutat.

A válaszadók 31 százaléka mondta, hogy inkább a magánellátást venné igénybe,

ha hónapokat kell várnia egy időpontra. További 19 százalék másik állami intézményt keresne, míg 25 százalék kivárná az időpontot. A fiatalok körében még erősebb a magánrendelők vonzereje: 18–39 évesek 55 százaléka választaná a magánellátást, ha hónapokat kellene várnia az állami rendszerben.

Nincs orvos, akár 3 hónapot is várhat a beteg

A Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség idei felmérése szerint a leghosszabb várakozási idő az endokrinológián van, ahol átlagosan 85,4 napot kell várni egy vizsgálatra. A második legrosszabb helyzet a bőrgyógyászatban alakult ki, ahol 56,5 nap az átlagos várakozás. Az angiológiára 55 napot, kardiológiára 54 napot, diabetológiára és szemészetre pedig nagyjából 50 napot kell várni.

A diabetológián egyetlen év alatt 21 nappal nőtt a várakozási idő, a nefrológiában 19 nappal, a bőrgyógyászatban közel 18 nappal, a gasztroenterológiában 13 nappal, a pszichiátriában pedig csaknem 12 nappal lett hosszabb a betegutak első szakasza, vagyis az időpont megszerzése.

A szakrendelők vezetői szerint a helyzet első számú oka továbbra is az orvoshiány. A Medicina 2000 felmérésében részt vevő intézmények 56 százaléka ezt nevezte meg a várakozási idők növekedésének legfontosabb okaként.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.