Még nincs vége

2026. augusztus 22.

Vizsgálja a Heinrich-udvar ügyét a minisztérium

Megkezdte a Heinrich-udvar ügyének felülvizsgálatát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Erről Bódis Kriszta országgyűlési képviselő tájékoztatott. A minisztérium áttekinti a projekt kiemelt státuszának indokoltságát, valamint a jogi és szakmai lehetőségeket a beavatkozásra.

„Lakossági jelzések alapján elindítottam a Heinrich-udvar ügyének kivizsgálását” – írja Facebook-oldalán Bódis Kriszta országgyűlési képviselő. Lakossági észlelések szerint a Heinrich-udvar telkén ismét felmérések kezdődtek, ami arra utal, hogy újraindulhat az a nagyszabású ingatlanberuházás, amelyet még az előző kormány készített elő egy történeti értékű józsefvárosi épületegyüttes helyén – írja a képviselő.

A Heinrich-udvar ügye régóta húzódik, korábban mi is számos alkalommal beszámoltunk róla. 2019 decemberében az udvar két védett főépületét összekötő, földszintes udvari raktárszárny elveszítette műemléki védettségét. A december 20-án kihirdetett miniszteri rendelet szerint az épületek nem rendelkeztek a műemlékké nyilvánításhoz szükséges kiemelkedő műemléki értékkel. A két utcai épület továbbra is védett maradt, de az udvari épületek bontásának jogi akadálya lényegében megszűnt.

2020-ban váltak nyilvánossá a tulajdonos Heinrich Passage Zrt. első részletesebb tervei. A koncepció akkor 117 szobás szállodával, 218 lakással, jelentős új belső beépítéssel, mélygarázzsal, az udvari raktárépületek bontásával számolt. A későbbi engedélyezési tervben már 114 szobás hotel szerepelt.

A tervet a kerület akkori főépítésze és a tervtanács egyes tagjai sem támogatták. A fő kifogás a túlzott beépítés és a történeti udvar karakterének elvesztése volt. Ennek ellenére 2020 májusában kiadták a bontási és építési engedélyt. 

A környék lakói, illetve civil szereplők megtámadták a projektet, évekig húzódó jogvita alakult ki. A bírósági út végül a beruházó számára kedvezően zárult: 2022-ben a Kúria elutasította az építési engedély megtámadását.

2023-ban a Heinrich-udvar rozsdaövezeti besorolást kapott. A Józsefvárosi Önkormányzat később változtatási tilalmat is elrendelt, de ezt egy kormányrendelet felülírta. Így 2024-re lényegében összeálltak a feltételek a tényleges kivitelezéshez, majd 2024 májusában megindult a beruházás. Ugyanebben az évben Bátonyi Péter, aki műemléki referensként dolgozott az Építési és Közlekedési Minisztériumban, hivatali visszaélés miatt feljelentést tett. Bátonyi szerint a műemléki védettség megszüntetését megalapozó, szükséges szakmai eljárást nem folytatták le megfelelően. A rendőrség azonban első körben arra jutott, hogy nem állapítható meg hivatali visszaélés, ezért az eljárást megszüntette. A döntést Bátonyi és jogi képviselője megtámadta az ügyészségen.

Az ügyészség nem fogadta el a rendőrség lezárását, ezért 2026 februárjában a nyomozás megindítására kötelezte a rendőrséget a Heinrich-udvarban folyó beruházás miatt.

A folyamat nem zárult le: jelenleg a Közlekedési és Beruházási Minisztérium vizsgálja a beruházást, áttekinti a kiemelt státusz indokoltságát, valamint a jogi és szakmai lehetőségeket a beavatkozásra.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.