#19 Részvételi demokrácia – egészen a költségvetésig

A Józsefvárosi Önkormányzatban működő Közösségi Részvételi Iroda vezetőjével, Udvarhelyi Tesszával és közösségszervezőjével, Aradi Fannival beszélgettünk arról, hogyan tesz az önkormányzat lépéseket a részvételi demokrácia felé, hogyan fogadja ezt a máshoz szokott hivatali rendszere, és milyen módon történik majd 2022 tavaszán az első részvételi költségvetés összeállítása a helyi polgárok döntése alapján.

Hallgasson minket kedvenc streaming appján

Józsefváros 2019-ben megújult önkormányzata nemcsak abban különleges, hogy civil polgármester irányítja, aki mögött a pártok egységes frakcióban működnek együtt, hanem mert a részvételi demokrácia megvalósítását valódi célnak tekintik.

Powered by RedCircle

Udvarhelyi Tessza – Fotó: Nagy Dániel

Ezért hozták létre az önkormányzat szervezetén belül a Közösségi Részvételi Irodát, aminek a működéséről Udvarhelyi Tesszával, az iroda vezetőjével és Aradi Fanni közösségszervezővel beszélgettünk.

Aradi Fanni – Fotó: Nagy Dániel

A beszélgetés aktualitását a 2022-ben induló részvételi költségvetési kísérlet adta, de szó esett a civil részvételi működés egyéb kérdéseiről is, ahogy arról is, miképpen fogadja az önkormányzat sokszor nehézkes hivatali szervezete a részvételi iroda változtatási kezdeményezéseit.

Sára, a részvételi iroda kutyája – Fotó: Nagy Dániel

Udvarhelyi Tesszával és Aradi Fannival a Közösségi Részvételi Irodában beszélgettünk, amiben ugyanolyan bútorok vannak, mint a többi hivatali helyiségében, mégis egészen másfajta, barátságos hangulata van, amilyen akár az egész önkormányzat is lehetne. Ehhez hozzájárul az is, hogy az iroda kutyabarát munkahely, így a beszélgetésünk alatt is velünk volt Sára, Tessza kutyája is, aki miatt csak egyszer kellett megszakítani a felvételt, amíg a kukásokat megugatta az ablakból.

Bányay Géza podcastja.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.