A Puskin utca 19-es sarokház száz éve izgatja az emberek fantáziáját. Állítólag alkimista laboratóriumban kísérletezett itt a ház építtetője, aki itt lelte rejtélyes halálát is. A ház valóban elvarázsolt hangulatot áraszt, középkori várra vagy kolostorra emlékeztet, amit ma főleg albérletes egyetemisták és céges bérlők népesítenek be.

Ami az alkimista műhelyt és a rejtélyes halált illeti, alighanem városi népköltészet csupán. A bérházat ugyanis Gschwindt György likőrgyáros építtette magának 1901-ben, és valóban szenvedélyesen érdekelték a régi gyógynövényes italok receptjei. A híres likőrgyárat még az édesapja, a XIX. században Bajorországból elvándorolt Gschwindt Mihály alapította. Ő dohány-nagykereskedéssel alapozta meg a vagyonát, és csak azért váltott likőrgyártásra 1854-ben, mert a korabeli „trafiktörvény” állami monopóliummá tette a dohánykereskedelmet. A Gschwindt-féle Szesz-Élesztő-Likőr és Rumgyár hatalmas gyára a József körút és az Üllői út sarkán, a mai Corvinnegyed bejáratánál állt egészen 1908-ig, amikor Ferencvárosba és Budafokra telepítették.

Ekkor már az alapító fia, György vezette az üzleti birodalommá terebélyesedett céget, aminek „az élet vize”, az Aqua Vitae volt a fő márkája, a Zwack-féle Unicum vetélytársa. Ez is gyógyfüves párlat volt,

hirdették róla. Gschwindt-ház 19 is volt Budapesten, nagy ingatlanbefektetők voltak, de a Puskin utcai sarokházat önmagának építtette Gschwindt György. Ez az ő romantikus ízlését tükrözi, olyannyira, hogy fiának, az akkor húszéves Ernőnek a fejszobrát is a falra faragtatta. Gschwindt Ernő egyébként maga is jól sáfárkodott a családi örökséggel, és sokáig az FTC elnöke is volt, 8 év alatt 320 ezer pengővel támogatta az egyesületet. Nagyüzemi módszerekkel irányított, sokat köszönhet neki a Fradi, mégsem volt népszerű.

P. Tóth Sándor építőmester tervezte a házat, mást nem is tudunk róla, de szép munkát végzett, nem rí ki az Ybl-paloták szomszédságából. Emeletenként két 5-6 szobás lakást alakítottak ki, és Gschwindték minden szomszédja, bérlője is csupa nagytőkés vagy arisztokrata volt. Itt lakott például gróf Szapáry Lajos, aki az 1925-ös frankhamisítási botrány kivizsgálója volt, vagy Felsőeöri Nagy Pál, a Fejér megyei főispán fia, de a különc Kellner Ilka magkereskedő is, aki felásatta a lóverseny-pályát, hogy magnevelő kertészetet létesítsen.

Gscwindt György 1919-ben hunyt el, és halála után elképesztő történetek kezdtek keringeni arról, hogy okkult szabadkőműves alkimista volt. Erre látszott utalni a ház Bródy Sándor utcai oldalán a napóra, melyet balján bagoly, jobbján kakas díszít, a bölcsesség és titkok, valamint az erő és feltámadás madarai. A kevésbé túlzó újságcikkek szerint György megszállottságáról csak a barátok tudtak, akiket egyszer azzal hívott oda, hogy megtalálta az élet vizét – de mire odaértek, halva találták.

Más érdekesség azonban akadt még a házban, amiről a ház idős lakója beszélt nekem. Hangversenyterem volt itt, és erről említést találtam a Budapesti Hírlap 1913-as számában is: „Tegnap délelőtt ünnepelték Komjáthy Jenő tisztelői és barátai a költő születésének évfordulóját. A szép ünnepség az Eszterházy-utcai Gschwindt-ház földszinti termében folyt le nagyszámú, előkelő közönség jelenlétében.” Próbáltam megtalálni a termet, de a fölszinti lakás lakatlan, az udvar felől épp csak belesni lehet az utcai szobába, ami azonban elég nagy ahhoz, hogy akár száz embert is le lehessen ültetni benne.

Ha nem is alkimista, de másféle laboratórium azonban működött a házban Gschwindt Ernő 1932-es halála után. Bucsek Henrik üvegtechnikai kisüzeme működött itt 1935-től. „Készíti a legkényesebb és legprecízebb készülékeket, vegyészeti laboratóriumi berendezéseket, minden tömegmunkát, vizálláscsöveket, Klinger-üvegek csiszolását” – írta róla a Vegyi Ipar 1935-ben. Az 18 emberrel dolgozó üzemet 1949-ben államosították, az ELTE üvegtechnikai műhelyeként működött tovább Bucsek Henrik, onnantól az ELTE tudományos főmunkatársa vezetésével. Bucsek egyébként hegymászóként lett igazán híres, de ez már egy másik történet.

Fotók: Huszár Boglárka