Országgyűlési napló

2019. április 01.

Kocsis Máté: A bevándorlás kéz a kézben járhat a terrorizmussal

A migráció veszélyeiről beszélt Kocsis Máté hétfőn az Országgyűlésben. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Magyarországon elfogott Hasszán F. példáján keresztül szemléltette, miért akar a Fidesz változást Európában.

Kocsis Máté elmondása szerint az elfogott terrorista 20 ember kivégzésében vett részt, majd Európába jött, menedékjogot kért, és amikor a magyar hatóságok Ferihegyen őrizetbe vették, migránskártyát találtak nála. „Ne mondják, hogy ez rendben van, hogy helyesen jár el az EU, amikor névtelen bankkártyákat ad az ellenőrizetlen bevándorlóknak!” – folytatta, kijelentve: a bevándorlás ma már bizonyítottan kéz a kézben járhat a terrorizmussal, aminek véget kell vetni. „Erről döntünk májusban” – utalt Kocsis Máté az EP-választásokra. 

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint Hasszán F. ügye minden másnál jobban szimbolizálja, mi a súlyos baj a brüsszeli politikával.

""

Felhívta a figyelmet arra, hogy csak januárban 60 ezren kaptak migránskártyát anélkül, hogy erről kikérték volna európai állampolgárok véleményét. Nem ellenőrzik, ki kap pénzt, így „abszurditás a köbön”, hogy könyörtelen terroristák is kaphatnak ilyen kártyát – fogalmazott. Majd közölte: egy „erőteljes mozdulattal” fordítani kell a kormánykeréken, mert most az önfeladás felé halad az „Európa nevű hajó”.

Fotó: fidesz.hu, MTI

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.