„De megbasználak!” – szól egy csapat fiú egy elhaladó fiatal lány után az utcán. A magyar lányok már 11-16 éves korukban megtapasztalják az utcai kéretlen beszólásokban jelentkező zaklatást, amit az angol nyelv hív a legfrappánsabban: catcallingnak.

A Budapesti Corvinus Egyetem mesterszakos kommunikáció szakos hallgatóinak egy csoportja, köztük Rebró Fanni kollégánk annak járt utána egy kerekasztal-beszélgetés, illetve az utána következő kiscsoportos beszélgetések segítségével, hogy mindez miért van, mit lehet tenni ellene. Az esemény, aminek megelőző része volt egy kommunikációs kampány felépítése is, a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen rendezvénysorozat része volt, amelyhez Józsefváros is csatlakozott, és amelynek eseményeivel több cikkben is foglalkoztunk.

A kampány része volt egy videósorozat is Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel – a humort és erős, 18 éven felüliknek szánt kifejezéseket sem nélkülöző videókat itt lehet megnézni.

Mit tegyen az építésvezető?

Nem gondoltam volna, hogy a MagnetBank Andrássy úti MagNet Közösségi Házában lezajló eseményen a legtöbbször visszatérő kifejezés az „építésvezető” lesz, ugyanis a beszélgetés rendre visszatért arra a sokak által megtapasztalt jelenségre, hogy

legyenek azok akár nyaktól bokáig zárt szürke kabátban. És talán az építésvezetők dolga lenne nekik szólni, hogy ne tegyenek ilyet.

Valakinek szólnia kellene azoknak, akik ilyet tesznek, hogy ez nem jó, nem helyes – erre futott ki, vagyis a nevelés és oktatás jelentőségére mind a kerekasztal-beszélgetés, mind az azutáni csoportos beszélgetés is. Utóbbinál erős élmény volt látni, ahogy rádöbbentenek valakit a saját előítéleteire vagy korlátaira – egy közös beszélgetésben tudott kiderülni, hogy

A közös beszélgetés gyümölcse lehetett az is, hogy a bókolás és a beszólás között az a különbség, hogy a bók a személynek szól, a beszólás a tárgyiasított embernek.

„Lehet nem mondani a nőknek valamit”

A kerekasztalon is előjött a bók vagy zaklatás témakör, hogy lehet-e tudni, honnantól bók, mettől zaklatás valami. A Nők a Nőkért Egyesület (NANE) aktivistája, Balogh Zsófia szerint ez a kérdésfeltevés hárítás, mert tudni lehet pontosan, hogy mi a különbség, az áldozatok érzik. És amúgy, ha már valaki megdicsérné egy idegen nő külsejét, miért teszi ezt, milyen alapon? „Lehet nem mondani a nőknek valamit”, utalt Balogh arra, hogy érezniük kéne a férfiaknak, kinek mihez van vagy nincs joga.

Kővágó Pál szociálpszichológus ezt azzal árnyalta, hogy egyrészt sokan nem tudják, mi a különbség, egyszerűen neveltetésüknél fogva, az áldozatok pedig maguk is igyekeznek sokszor bókként látni a zaklatást, hogy így küzdjenek meg a negatív élménnyel (illetve saját magukat is hibáztatják, hogy ők csak nem ismerték fel, hogy itt bókot kaptak, ők a hibásak, bolhából csinálnak elefántot).

Az is előkerült, hogy a catcalling sokszor státuszkérdés: egy csapat kamaszfiú körében valaki gondolhatja azt, hogy a beszólogatással bizonyíthat, igazolhatja-erősítheti pozícióját a csoporton belül,

Hogy miért kerül sor a catcallingra, arra Balogh Zsófia azt mondja, a férfiak uralják a közösségi teret, egy busz, egy buszmegálló terét, és joguk van véleményt formálni egy ott elhaladó nőről, ezt fejezi ki a catcalling.

Indulhatna egy panaszeljárás az ombudsmannál  

Mit lehet tenni ilyenkor? Nehéz általános tanácsot adni, hiszen minden eset egyedi, nem mindegy, hogy az áldozat egyedül van vagy társasággal, vagy hogy az elkövetők hogyan viselkednek, csak beszólnak vagy fenyegetőbben lépnek fel. Kővágó a szemtanúk szempontjából azt mondja, ilyenkor nekik is lehet akár a többi nézelődővel összefogva védelmezőleg fellépni, felszólalni a beszólogató akciója ellen. De valószínűleg

beszélni erről minél többet.

A corvinusos hallgatók által elvégzett (nem reprezentatív, de nagy elemszámú) kutatások alapján egyébként két korosztály érintett leginkább az elkövetők közt: a kamaszkorú fiúk, illetve az 50-es és annál idősebb korosztály. Megdöbbentő, de az áldozatok közt

A catcalling jogi szankcionálásáról: Európában Franciaországban, Belgiumban, Cipruson kiróhatnak pénzbírságot miatta, Spanyolországban, Hollandiában most tervezik bevezetni. Balogh Lídia társadalomtudományi kutató felvetette, hogy nálunk példaképp

az emberi méltóság sérelme miatt, hogy vajon mi lenne a vége.

A szankciónak azért is lehetne jelentősége, mert így az áldozatok sem éreznék többé úgy, ők a hibásak, felfújták a dolgot, nincs értelme ezzel foglalkozni, azaz az a tanult tehetetlenség szűnhetne meg, ami oly sokáig némaságban hagyta a #metoo-eseteket is. Ezzel a társadalomban egyre erősebb lenne catcalling elítélése, erősebben jelenhetne meg, hogy ez rossz, ciki, és afelé hatna, hogy minél kevesebbszer történjen meg.

Lefogyok-meghízok, hogy ne szóljanak be

Ami ennél fontosabb, az az, hogy az áldozatok tudjanak erről beszélni érdemben valakivel, erre Kacsur Adrienn szexuálpszichológus hívta fel a figyelmet, mert ez a megküzdésben segít. Ez lehet barát, akár távolabbi családtag, kortársak, bárki, aki nem bagatellizálja, hárítja el a dolgot, hanem segít megerősíteni az áldozatot abban, hogy ő nem hibás, és hogy jogosan érzi magát rosszul.

Mert amúgy a catcallingnak szélsőséges esetben erős következményei is lehetnek: akár olyan testi változás is, mint a fogyás vagy a hízás, amit az áldozat azért csinál, hogy ne legyen kívánatos, vonzó (bár egyfelől a beszólogatás ekkor is megtörténhet, másfelől ezzel is vétkes szerepbe teszi magát az áldozat), vagy bizonyos útvonalak elkerülése, ami odáig fajulhat, hogy

Illetve azt sem jó, ha az áldozat relativizálja a történteket, elfogadhatóvá teszi, bagatellizálja, amivel csak újratermeli a rossz válaszokat. 

Azok talán nincsenek itt, akiknek most beszélnünk kéne, mondta még a beszélgetés elején Balogh Lídia – de minél többet beszélünk erről minél szélesebb körben, annál inkább tehetünk valamit a catcalling jelenség ellen, zárta le a kis beszélgetését a mi kis beszélgetős csoportunk az est végén.

Nyitókép: Bartha Regina