A Teleki tér ma olyan semmilyen. Nem is érzékelem térnek, inkább három lazán beépített utcának, amin a vásárcsarnok fémépülete uralkodik. Valaha itt hatalmas piac volt ezernyi árussal, a környéken pedig csupa iparos és kereskedő élt. Most csend van.

Megcélzom a baloldali házsort, ahol a 22-est sejtem. Ez egy 1890-es évek elején épült szép bérház, de zsinagógának nyomát nem látom. Pár perc múlva biciklijét tolva megérkezik Mayer András, az imaház munkatársa, és találós kérdéssel indít:

– Tudod-e, melyik ajtó vezet az imaházba? – Nem találom el.

– Ide nézz – mutat egy ajtó felső rácsára –, ide rejtettük a jelet.

A rács rúdjai nem egyenesek, és valóban, egy hanukiját, a hanuka-ünnep kilencágú gyertyatartójának ágait formázzák. A hanuka a fény ünnepe: a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmét, a jeruzsálemi szentély megtisztítását, újraavatását és a nyolc napon át égő mécses csodáját idézi.

András beterel az ősrégi lakásba, ahol minden eredeti, mint egy élő múzeumban. Nem nagy az egész, két szoba és egy harmadik, amely valaha a szomszédos kis lakás lehetett. Mindkét szobában templomi padsor. A két szobát összekötő, szélesre vágott ajtónyílásban áll a tóraszekrény, előtte a bima, a tóraolvasó, amire a tóratekercset terítik ki a felolvasó elé. A tekercset kétfelől vigyázzák, mondja András, és kijavítják a felolvasót, ha téveszt. A tóra szavait – Mózes ótestamentumi öt könyvét – ugyanis régi módi szerint magánhangzók és hangsúlyok jelzése nélkül írják, amit komoly tanulmányok híján nem könnyű helyesen felolvasni. Megmutatja nekem a tóra fényképes másolatát – az eredetit nem vehetjük ki –, és láthatom, ahogy sűrűn sorakoznak a tömör sorok. Ám van jelzéses változat is, és abban követni lehet a pontos szöveget, ennek alapján szól a javító, ha hibát hall.

Ötven zsinagóga Józsefvárosban

A hitközségi iratok szerint itt már a ház korai éveitől zsinagóga működött.

„Amikor mi, fiatalok ide jöttünk, úgy tudtuk, hogy 19 lakás-zsinagóga volt a nyolcadik kerületben. Komolyan kutattuk a témát, ma már ötvenről van tudomásunk” – mondja Mayer András.

Régi statisztikák és mérvadó becslések szerint 30 és 40 ezer közötti zsidó élt a Józsefvárosban. Ma 76 ezer lakosa van a kerületnek, de ha régen több lett volna, akkor is a népesség legalább 40%-a biztosan zsidó volt.

„Akik itt éltek, nagyon távol álltak a pénzes zsidó amúgy is hamis gúnyképétől. Szorgos kereskedő és iparos emberek voltak, akik szerény körülmények között éltek, s nem sokban különböztek más nációktól” – mondja András. „Egyszer turistacsoport jelent meg az udvaron, és az idegenvezető arról mesélt, hogy kaftános zsidók éltek itt. Behívtam őket az imaházba és elmondtam, az itteni zsidók ugyanolyanok voltak, mint a többi budapesti polgár. Nem jártak kaftánban és nem különültek el másoktól. Tény, hogy vallásosak voltak, amit a rengeteg imaház is bizonyít, ám tíz zsidó férfi már elég ahhoz, hogy stíbelt alapítsunk.”

Hős katonából lett munkaszolgálatos

„Húsz évvel ezelőtt a testvéremmel szinte véletlenül találkoztunk Gláser Jakabbal, Juci bácsival, aki ennek az imaháznak a lelke volt. Ami vele történt, jól jellemzi az asszimilált zsidó életsorsot. Hazát visszafoglaló hős magyar katonaként vonult be Kassára a Felvidék visszacsatolásakor. Két év múlva Erdélybe küldték munkaszolgálatra, amit még kellően hazafias büszkeséggel fogadott. Egy év múlva már páriaként terelték Ukrajnába munkaszolgálatra, ahol majdnem meghalt. A háború végére fogyott el a környék zsidó közössége. Mára alig vannak emlékek, ezért küzdelmes a kutatás.”

Az asszimilált zsidóságtól nem állt messze a hazaszeretet. Juci bácsi büszke honvéd volt. De mélyen vallásos ember is, és a háború után a kis Teleki téri stíbel fennmaradásának szentelte az életét. Mayer András és Gábor hozzá csatlakozva kerültek a zsidó vallás és kultúra közelébe. „Mi semmit nem alapítottunk újra, csak folytatjuk a magunk módján azt, amit Juci bácsi elkezdett. Ezért hagytunk majdnem mindent érintetlenül. Itt a múlt minden rétege jelen van, hengerelt falfestés-motívumból is van vagy nyolcféle, mindegyik más korszakból. A harmadik szobát hoztuk csak rendbe, nagyon romos volt, s most az a közösségi terünk” – mondja András.

Hanukára bárki bejöhet,

folytatja, de valójában bármelyik szombatra el lehet jönni. „Ez hagyományosan ortodox zsinagóga, mindig is az volt, és ez nem mond ellent annak, hogy bárkit szívesen látunk. Nem kell megijednie senkinek, amiért nem ismeri a zsidó vallási szokásokat, sokan közülünk mi is itt találkoztunk ezekkel először. Mindent megmutatunk, elmagyarázunk, és a közös étkezésben is velünk lehet tartani. Nálunk egyszerű szabályok vannak, s mindent magunk finanszírozunk, amit az alkalmankénti szerény hozzájárulásból fedezünk. Ezt én is odaadom, mivel ez közös ügy.”

Fotók: Mayer András