Új parkolóhelyek, durvább bírságok

2021. december 11.

Vége lehet a parkolási zűrzavarnak a Nagy Templom utcában

Szlalomozó gyalogosok járdára fel-és le, dudáló autósok az eltömődő Tömő – Nagy Templom sarkon, rakodók és áruszállítók, akik nem tudnak szabályosan megállni. A Nagy Templom utcában napi probléma a szabálytalan, gyalogos- és autóforgalmat akadályozó parkolás.

Ezeknek az állapotoknak szeretne véget vetni Hermann György, a Corvin-negyed képviselője. A napokban egyeztetést indított el a Budapest Közúttal a helyzet rendezésére, miután bejárást tartott a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., a Közösségi Részvételi Iroda, a Rév 8 Zrt. és a közterület-felügyelet képviselőivel.

„Össze kell hangolni a forgalomtechnikai elképzeléseket, de már vannak konkrét elképzelések a tervek kivitelezésére, hiszen ez régóta ismert probléma, körbejártuk, megnéztük, milyen lehetőségek, igények vannak” – mondja Hermann György. A Nagy Templom utcában is régóta tilos a megállás, kivéve azt a részt, ahol kint van a „P” betű: „a Tömő-Nagy Templom sarkán is

kint van a megállni tilos tábla, de nem nagyon veszik figyelembe az autósok,

a közterületeseknek pedig van ezer más feladata is, mint hogy csak és kizárólag ebben az egy utcában büntessék a népeket” – mondja Hermann.

Fotó: Mile Máté

A képviselő szerint a probléma elég komplex, mivel az eredeti tervezésnél nem lettek kialakítva rakodóhelyek, ezért az autók szimplán csak szabálytalanul megállnak az úttesten, vagy pedig kimondottam akadályozzák a többi autóst és a gyalogosokat, amikor elfoglalják a járdát.

Ezek egyébként jelentős részben a környékbeli üzleteket kiszolgáló szállítók autói, de a futárszolgálatoknak is kihívás itt szabályosan parkolni. „Konkrétan azon a szakaszon, ahol eddig vidáman parkoltak, már ki van rakva egy megállási és várakozási tilalmat jelző kiegészítő tábla, az ennek hatálya alatt történő parkolás esetén a szabálytalanul várakozó jármű elszállítása lehetővé válik, ezt kevesen fogják már megkockáztatni” – így Hermann.  

A tábla kihelyezése csak az első lépés a Nagy Templom utcai parkolás átalakításában, az elkövetkező időszakban egészen biztosan fokozottabb ellenőrzésre lehet majd számítani annak érdekében, hogy az autósokban tudatosítva legyen, hogy mostantól fogva komolyabb szankcióra lehet számítania annak, aki szabálytalanul parkol.

„A cél elsősorban nem a büntetés, hanem a mindenki számára élhető viszonyok megteremtése”

– mondja Hermann.

A képviselő szerint az átalakítással mindenki jól jár majd: „jó lesz a rakodóknak, az áruszállítóknak, mert végre szabályosan tudnak parkolni az új parkolóhelyek kialakításával, és jó lesz a gyalogosoknak, hiszen nem kell majd szlalomozniuk, járdáról fel és le” – mondja el a képviselő.

Nyitókép:

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.