A tanítónők háza az Orczy úton

2021. december 12.

Egy palota, aminek az ára tízkrajcáronként jött össze

Az Orczy út 3-5. alatt áll egy fáktól takart kastélyszerű épület, amely 133 éve szolgálja a közoktatást. Ma az Avicenna nemzetközi iskola működik itt, de a XIX század végén a gyorsan gyarapodó Budapesten állást vállaló női pedagógusok menedéke volt. Az építkezésre háromezer önkéntes diáklány gyűjtött adományokat.

A historizáló stílusú vártornyos ház 1888-ban épült, 1934-ben érte el mai formáját, 2011 óta műemlék. Szép épület, de az még érdekesebb, ahogyan és amiért létrejött. 1887-ben számolt be erről a Néptanítók Lapjában György Aladár író és művelődéspolitikus, aki haláláig aktív szerepet vállalt a Mária-Dorothea Egylet munkájában, őt idézzük cikkünkben.

Fotó: Huszár Boglárka

„Megtört testtel csak a kegyelemkenyérre volnának utalva”

„A hazai országos jellegű tanító-egyesületek között a legifjabbak közé tartozik a Mária-Dorothea-egyesület, mely a magyarországi tanítónők, gyermekkertésznők s nevelőnők anyagi s erkölcsi állapotát előmozdítani, […] a hazai nőnevelés ügyének felkarolását tűzte ki feladatául. […] Alig múlt két éve, hogy 1885. március 25-én az új egyesület alakult, s jelenleg már közel 500 tagja van. […] Választmányában egész sereg országos nevű férfi s nő működik buzgóan s önzetlenül, s védnöke […] az országszerte szeretett nádori család szépségben s nemes érzelemben egyaránt gazdag tagja, Mária Dorothea főhercegnő. […] Egyesületünknek ő a legnagyobb alapítója, 6500 forinttal járulván az alaptőke megteremtéséhez. […] A Mária-Dorothea-egyesület […] az egyedüli, melynek […] Budapest főváros bizottsági közgyűlése, vita nélkül s egyhangú lelkesedéssel egy ezer négyszögölet meghaladó nagy telket adományozott intézete felállítására.” Itt épült fel a tanítónők otthona, az Örömvölgy (ma Diószegi) utca végén.

Az egylet céljai máig példamutatóak: „Ebben az intézetben lenne az egyesület működésére szükséges helyiségeken kívül a fővárosi tanítónők s nevelőnők találkozó helye, a vidékről jövő magános tanítónők megszállója, s mindenek felett állandó otthona azoknak a munkaképtelenné lett s egyedül álló szegény tanítónőknek, kiket a megélhetés nehéz gondjain kívül még a lelki elhagyatottság gyötrő bánata is kínoz, s kik egy hosszú, a közjólétnek szentelt működés után megtört testtel különben csak a kegyelemkenyérre volnának utalva.”

Háromezer önkéntes

Nem az államtól vártak segítséget, lelkes adománygyűjtésbe kezdtek. „Maga a puszta fal […] 30 000 forintba kerül, tehát jóval többe, mint az egyesület összes alaptőkéje s évi fenntartása, […], mely az egyesület jelenlegi tagjainak csekély két forintnyi járulékából egy tizedrészben is alig fedezhető. Valóban, haboztunk is. Szerény keretű bérházban s […] évről-évre kiosztott segélyezés útján akartuk először megkezdeni az egyesület működését. De a lelkesedés, melyet kiváló tagjaink tanúsítottak, a főváros s előkelő körök meleg érdeklődése egyesületünk céljai iránt, megedzette hitünket. […] A gyűjtést Zirzen Janka, a magyar tanítónők büszkesége vette kezébe, s maga e név sok siker kulcsa.”

Tanítónők és diákok álltak önkéntesnek. „Mindenekelőtt az állami tanítónőképző-intézetek, felsőbb leányiskolák s polgári leányiskolák növendékeit szólíttattuk fel, hogy a szünidő alatt tízkrajcáros gyűjtőíveket hordjanak szét. Közel háromezer fiatal leány vállalkozott erre, s hány ember akad olyan e hazában, ki egy hatost fiatal leányok kértére is megtagadni képes?” – nem restelltek hatni a szívekre.

Fotó: Huszár Boglárka

A megélhetésért férfiharcot vívó nők

„… a magyar tanítónők dolgoznak és buzgólkodnak, mert ösztönszerűleg érzik, hogy a jelen gyűjtés eredménye lesz az érettségi bizonyítvány társadalmi tevékenységükről […], mely […] társadalmi karuk tekintélyét is emelni fogja. Az Eötvös-alap s árvaház-egyesület kiosztott fillérei egyenkint emelték a tanítók önérzetét, növelték a nagy közönség rokonszenvét.”

György Aladár, a női egyenjogúság korai harcosa megjegyzi: „A […] gyűjtés a mívelt közönség figyelmét ismételve felhívja azokra, kik úttörők gyanánt állottak be a női nemnek ma még oly nehéz, s oly sok félreértést szülő pályáján közharcosoknak […] S ki mondhatja, hogy a magyar társadalom figyelmét a nők nem érdemlenék meg? […] kik, bár nők, a megélhetésért férfinek szánt harcot vívnak ki.”

Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 26.
Az Avicenna International College vezetőjével, Dr. Shahrokh Mirza Hosseinivel találkoztunk az Orczy úti iskolában, ami különleges feladatot vállalt fel: nemzetközi híd az egyetem és a középiskola között, gimnáziumuk pedig Amerikában és Európában is érvénes érettségit ad.

További cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 29.
A világvége éjszakája után, K. I. fizikai dolgozó felébredt az ébresztőóra csörgésére. Bosszúsan kászálódott ki az ágyból; rosszul aludt, az éjszakai zajok miatt. Szidta is a sorsot, hogy pont vele babrál ki, mikor fél négykor kelt, hogy a munkahelyén legyen hatra, és este hatig kellett dolgoznia.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.