Hosszú, fárasztó nap végéhez közeledvén úgy döntöttünk a szerkesztőségben, hogy muszáj valami süti után nézzünk, így portyára indultunk. Szitált a hűvös eső, a tél sötétje már rátelepedett a városra, egyúttal a kedvünkre is. Ekkor tűnt fel a járdát megvilágító Dolcezza ablakaiból kiszűrődő fény. Nagy volt bent a sürgés-forgás, csak néztük a készülő és elkészült édességek lelket melengető, nyálat összefolyató kavalkádját. És bár süteményt nem vettünk, mert csak megrendelésre lehet, de nyilvánvalóvá vált, még visszatérünk.
Csoda a járdaszinten
A szuterénszinten helyet kapó műhelyben annak vezetője, egyben egyetlen dolgozója, Goldbach Zsuzsi fogad minket. Készül a szezonváltásra, a karácsonyi dizájn és ízek után a farsangi különlegességek vannak soron. Ezekről többet nem árul el, azt viszont igen, hogy „itt csak minőségi sütemény és kizárólag frissen kerül kiadásra: olyan, amit én magam is megennék,
és bármikor hazavinném a családomnak is”.
Minden termék elsőrendű hozzávalókból készül, amiket kistermelőktől rendel vagy vásárol meg a piacon. A lekvárt is saját kezűleg, édesanyjával főzi. Otthonról hozza a mentalitást: amit magadnak csinálsz, az biztosan jól el is van végezve. Családi összefogás eredménye a műhely is, amely édesapja keze munkáját és nagynénje ízlését dicséri.
„Nálunk a családban nagyon fontos, hogy együtt együnk, ahogyan az is, hogy finom ételek kerüljenek az asztalra.” A sütemények is családi receptek alapján készülnek, amiket még a nagymama kezdett gyűjteni, és a család saját szája íze szerint alakított.
Édes olasz gasztroélet után keserű magyar valóság
Amikor leérettségizett, tudta, hogy a gasztronómia irányába akar menni. Turizmus-vendéglátás szakon végzett, ám a szállodai gyakorlat kiábrándította: más volt az elképzelése a helyes vendéglátói attitűdről.
Jelentkezett az Észak-Olaszországi Gasztronómiai Tudományegyetemre. Az ottani tanrend teljesen más, mint az itthoni: három hét elmélet után jött egy hét tanulmányi út. Ilyenkor termelőket látogatnak meg, voltak például Svájcban egy sajtkészítőnél,
Lengyelországban egy halászemberrel fogtak halat kora hajnalban.
Persze országon belül is bejártak több régiót, ahol a kulináris sajátosságokkal ismerkedtek. Az ott töltött időre megvalósult álomként gondol vissza, amiből keserű volt az ébredés – miután hazajött, hónapokon át nem talált megfelelő állást.
Végül úgy döntött kiszolgáló lesz egy cukrászdában, amit édesanyja nem tartott jó ötletnek. Ekkor jött az isteni szikra: lakáséttermet kell nyitni. „Nagyon szeretek vendégül látni embereket. Az egyetemista társaimmal különféle helyekről érkeztünk, rendszeresen átjártunk egymáshoz vendégségbe. Egy idő után úgy alakult, nálam koncentrálódtak ezek az események. Gondoltam, ha én ezt annyira szeretem, és érzékem is van hozzá, akkor ez működhetne komolyabb keretek között is.” Kicsiben kezdték, néhány fős vacsorákat adva. A vállalkozásuk végül hatalmas siker lett, még díjat is nyertek.
A covid miatt lett cukrász
Ám megint pofont adott a valóság: beütött a pandémia, a vendéglátás haldoklott, újratervezésre volt szükség. Zsuzsi ekkor úgy döntött, átevez a cukrászatra, és a járványhoz alkalmazkodva olyan üzletet nyit, ahol elsősorban megrendelésre süt. Online kitanulta a cukrászatot, és 2021 novemberének végén megnyitotta a műhelyt. Az ünnepek alatt már
egymást sarkát taposták az emberek,
visszajáró vendégei is vannak. Egyetlen elismerésre vágyik, a vendégeiére, a legfőbb célja, hogy megédesítse a mindennapjaikat.
Képek: Huszár Boglárka
