Lebontják Psota Irén szülőházát a Tömő utcában

Psota Irán - Fotó: Ványi Ákos
2020. július 22.

Találkozunk a Psota téren?

A Szigony utca sarkán álló, hol műemléknek, hol szembántó csúfságnak tartott 150 éves sárga ház állandó beszédtéma a Tömő utca környékén élők között, de azt kevesen tudják, hogy itt született Psota Irén 1929-ben. Tábla nem őrzi a nemzet színészének emlékét, és nemsokára az épület is eltűnik.

A 2016-ban elhunyt Psota Irén talán maga sem szívesen emlékezett erre a házra, ahol szegénységben és családi erőszak árnyékában nőtt fel.

Ebben az udvari szoba-konyhás épületben élt a Psota család – Fotó: Ványi Ákos

Makk Károly, a volt férj írja: „a Tömő utcában született egy pincelakásban, munkáscsaládban. Férfitestvérei melósok voltak, édesanyja egy gyönyörű vonású asszony”. Amikor bebarangoltam a házat, az ott lakók mind a ház udvarán álló nyomorúságos épületre mutattak, hogy ott nőtt fel Psota Irén. Igaz lehet mindkét állítás, mert az iszákos apa hónapokra elmaradt a lakbérrel, és kilakoltatták őket a pincelakásból. A Valéria-telepen éltek évekig. Az apa végleg az alkohol rabjává vált, ütötte-verte a feleségét, és amikor végül pisztollyal támadt rá, hogy megölje, a törvény lesújtott rá, hét évre leültették. A mama, miután felépült sérüléseiből, mosónő lett, és visszaköltözött ide a gyerekekkel, egy 30 négyzetméter körüli falmelléki szoba-konyhába, ami külsőre alig különbözik a mellette álló fészertől. Hogy az eredeti pincelakás melyik volt, már nem tudjuk. A házban évek óta szaporodnak a lezárt lakások, csak találgatni lehet, hogy melyik befalazott utcaszinti ablak mögött születhetett Irén, a kolozsvári árva cselédlány, Dávid Ilona és a morva kocsigyártó famíliából kiszakadt Psota István második leánya. (Dávid Ilona két fiút hozott a házasságba, kiknek apja a háborúban esett el.)

Psota Irén (középen) nővérével, Ilonával és édesanyjukkal – Fotó Psota Irén családi archívumából

Sztankay Ádám írja: „Psota Irén gyerekkorában mindig éhes volt. Felnőve, már a nemzet színészeként is zsivány büszkeséggel mesélte, miként kutatta fel s ette meg testvérei elrejtett falatjait. Kapott érte pofont, de szerették, hát megbocsátották a zsiványságát. Bátyjai – a kor békésebb szakaszaiban dalárdának is tagjai voltak – józsefvárosi házak udvarán énekeltek, voltaképpen koldultak némi apróért. Erre nem sokkal később a kis Irén is rákapott.”

Psota Irén 15 éves korában – Fotó a családi archívumból

Innen indult hát Psota káprázatos karrierje, és ahogy ő sem emlegette sokat Józsefvárost, úgy Józsefváros is megfeledkezett róla.

A Tömő utca 23/A sarkát egy ideje színes kép borítja, amin azt láthatjuk, milyen lesz a környék egy-két év múlva, amikor itt is ultramodern irodaházak határozzák majd meg a városképet. Psotáék sárga sarokháza és a mellette levő stílusos földszintes ház eltűnik, tér lesz helyettük. A ház lakói és a környéken élők úgy tudták, a házak műemléki védelem alatt állnak.

A Corvin Innovation Campus képe a 23/A és 23/B helyén kialakított térrel – Fotó: Futureal

Az önkormányzatnál azonban elmondták, hogy sohasem élveztek védettséget, és az állaguk annyira leromlott az utóbbi évtizedekben, hogy nem éri meg őket felújítani. Az épületeket még az előző önkormányzat eladta a Corvinnegyed fejlesztőjének, aki ott építi fel a Corvin sétány folytatását. Az emeletes, sárga 23/A-ban 35 lakás van, ebből 19 volt lakott az eladás idején, a földszintes 23/B-ben pedig a 8 lakásból 4 volt lakott. Az eladásról szóló előterjesztés szerint a két épületért a becsérték szerinti legalább 431 millió forint bevételt várt el az önkormányzat, amiből 293 millió forintot terveztek be a lakók elhelyezésére. Akikkel találkoztam a házban, mind arról számoltak be, már tudják, hova fognak költözni, és bár normális cserelakásokat kapnak, szeretnek itt lakni, sajnálják, hogy el kell menniük.

A lebontásra váró Tömő utca 23/A – Fotó: Ványi Ákos

Az új irodanegyedet a Szigony, Tömő, Apáthy és Balassa utcák határolják, a Corvin sétánnyal pedig a Tömői utcai Corvin Technology Park irodaépület kapcsolja össze.

Az önkormányzatnak és a beruházónak is feltettem a kérdést: „valamilyen formában (elnevezés, emléktábla, emlékhely stb.) terveznek-e megemlékezni arról, hogy itt született Psota Irén”? Tóth Fanni, Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármester munkatársa elmondta, támogatják ezt a szándékot, Ádám Viktor pedig a Futureal nevében ezt írta: „Az épület helyén park lesz majd, de természetesen mindenképp találunk módot arra, hogy méltóképpen megemlékezzünk Psota Irénről. Erre vonatkozóan több ötlet is felmerült (emléktábla, faültetés, szobor stb.), de döntés még nem született. Amint ez aktuális lesz, értesíteni fogjuk a közvéleményt.”

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.