Túl későn küldték meg őket

2022. január 29.

Tanulságos, de most már használhatatlan járványadatok érkeztek a kormányhivataltól

2021 augusztusában 1 halálos áldozata volt a covid-járványnak a kerületben, míg októberben 15 – derül ki abból az adatigénylésből, melyet a Józsefvárosi Önkormányzat nyújtott be még tavaly októberben a Fővárosi Kormányhivatalhoz – most érkeztek meg némi jogi hercehurca után. A védekezés is máshogy alakulhatott volna, ha időben megérkeznek az adatok.

2021. október 26-a volt a dátum, mikor az önkormányzat beadta az említett adatigénylést. A válasz 2022. január 24-én érkezett meg, ami azt jelenti, hogy 3 hónap kellett a kormányhivatalnak, hogy 6 db számot leírjon egy A4-es papírra (a fertőzöttek, illetve az elhunytak száma 3 hónapos bontásban). Persze nem az amúgy két gombnyomásra kinyerhető adatok elérése követelte meg ezt az időmennyiséget, a jogi oldalon volt huzavona.

A közérdekű adatigénylésre adott határidőt először december 10-ig hosszabbította meg a korábbi kerületi polgármester, Sára Botond által vezetett Fővárosi Kormányhivatal.

Erre az időpontra azonban nem érkezett válasz, holott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2021. november 11-i közleménye szerint a „települési fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződő közérdek jelentős, a számok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakosságnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetően megalapozott döntéseket tudjanak hozni”. Az adatok kiadására vonatkozóan konkrét időintervallumot is meghatározott a (NAIH) elnöke, Péterfalvi Attila,

ez pedig 15 nap.

Az augusztus – szeptember – október hónapokra vonatkozó járványügyi adatok decemberi megismerése meghiúsult tehát, azonban ekkor a kormányhivatal még 45 nappal hosszabbította meg a határidőt, így lett a válaszadás időpontja január 24-ike.

Nem kérdés, hogy ezek a számok ilyen időtávlatból nem szolgálnak kellő relevanciával a járványkezelésre nézve. Békési Zsuzsa, az önkormányzat sajtófőnöke szerint „jogunkban áll tudni az adatokat, a kormányhivatalnak kötelessége időben kiadni ezeket. De ekkora késéssel megtudni a tavaly augusztusi adatokat

nem segítség az önkormányzatnak, sokra nem megyünk vele”

– mondja.

A  késedelem magyarázataként Sára Botond a kormány 521/2021-es rendeletére hivatkozik. Ez azt mondja ki, hogy a járvány okozta veszélyhelyzet idején (ez jelenleg 2022. június 1-ig van érvényben) a közérdekű adatigénylésnek az adatkezelő szerv 45 napon kell eleget tegyen „ha valószínűsíthető, hogy az igénynek az Infotv. 29. § (1) bekezdése szerinti határidőben (azaz az eredeti 15 napon belül – a szerk.) való teljesítése

a közfeladatot ellátó szerv veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyeztetné”.

Ennek tükrében továbbra sem lehet biztosan számítani arra, hogy az adatok időben megérkeznek: Békési szerint nem lehet tudni, hogy mire számíthat az önkormányzat, hiszen a kormányhivatalnak továbbra is megvan a joga a veszélyhelyzet miatt arra, hogy kitolja a határidőt. „Mi a héten beadtuk a kérelmet a novembertől januárig terjedő időszak adataira, de elképzelhető, hogy majd csak júniusban tudjuk meg, hogy milyenek voltak a számok januárban. De továbbra is reméljük, hogy ez nem igy fog történni, mert

a nyáron már nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy milyenek voltak az adatok januárban”

– mondja a sajtófőnök. Békési Zsuzsa szerint az önkormányzat az oltási akciójának megszervezésekor is jól jöttek volna az adatok: „elég nagy segítség lehetett volna” – mondja.

A közérdekű adatigénylést tehát beadta az önkormányzat, a kormányhivatalon múlik tehát a gyors vagy késedelmes válaszadás, addig is álljon itt az a néhány adat, melynek megismerésére 3 hónapot kellett várni:

  • 2021 augusztusában 80 fő megerősített koronavírus fertőzött személy került jelentésre VIII. kerületi illetékességgel, ebből 79 fő gyógyult, 1 elhunyt.
  • 2021 szeptemberben 140 fő megerősített koronavírus fertőzött személy került jelentésre VIII. kerületi illetékességgel, ebből 139 fő gyógyult, 1 elhunyt.
  • 2021 októberéban 510 fő megerősített koronavírus fertőzött személy került jelentésre VIII. kerületi illetékességgel, ebből 495 fő gyógyult, 15 elhunyt.
     

Látszik tehát, hogy tavaly nyáron, a viszonylagos csend után hogyan erősödött be a delta variáns által keltett negyedik hullám, és az is, hogy októberre a józsefvárosi bejelentett covid-fertőzöttek magas, 2,9 százaléka elhunyt.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.