Biztos alapokon

A program a maga 84 résztvevőjével – ebből 19 gyerek – jelenleg is telt házzal üzemel. A 14 fő befogadására alkalmas LÉLEK-házban egyéni gondozás zajlik, míg a Szerdahelyi utcában üzemelő Családos Közösségi Szálláson öt olyan családnak biztosítanak helyet, amelyek gazdaságilag önállóak, a szülők nevelésre való alkalmassága kifogástalan, ám a lakhatási krízis miatt szétesés fenyegeti őket.

Az átmeneti szálláshelyen eltöltött stabilizációs időszak után a következő lépcsőfok a szolgálati lakásba költözés, ahol rezsihozzájárulást kell fizetni. Ez fűtésszezonban húszezer forint, azon kívül tizenötezer. A díjfizetés megfontolt pedagógiája szerint fokozatosan készítik fel a résztvevőket a bérlakásba költözésre, ahol már teljes rezsiköltséget, illetve szociális lakbért is kell fizetniük.

Új perspektíva, tiszta lap

A portaszolgálattal működő sárga épület a Koszorú utca elején áll. A rendezett, növényekkel díszített belső udvarban délelőtt szinte teljes a csend: a LÉLEK-ház lakói munkában vannak, ugyanis a programba való belépés egyik feltétele az igazolható legalább ötéves korábbi állandó józsefvárosi lakcím mellett a nyolcórás bejelentett munkahely, az aktív munkaképesség és dolgozni akarás – mondja Takács Gábor, a LÉLEK-ház intézményvezető-helyettese, a program szakmai vezetője. A LÉLEK-házat a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (JSzSzGyK) Családsegítő Központja működteti.

A programba munkanélküliként jelentkezőknek a kerületi városüzemeltetésben biztosítanak munkát, ami jobbára utcaseprést, kertészeti és karbantartói munkát jelent. Négy szobában laknak az utcára kényszerült férfiak és nők, akiknek a Ház új esély nyújt arra, hogy kisiklott életüket rendbe hozzák. Ehhez itt többrétű, személyre szabott segítséget kapnak. A kis férőhelyű, ugyanakkor személyességet biztosító, védett szállás a hajléktalan-ellátás hagyományos intézményi formáiba fogalmilag nem illeszthető be, gyakorlatilag a munkásszálló és a rehabilitációs célú átmeneti szállásformák egyfajta ötvözete. Természetesen szigorú házirenddel, amiben az egyik sarkalatos pont a szálláson élők alkoholfogyasztásának tilalma.

Gondos kezek között

A ház a délutáni órákban telik meg újra nyüzsgéssel. A bentlakók jobbára több éves utcai lét után kerültek rendezett körülmények közé, a reszocializációs folyamatok nem mennek simán – emlékeztet a vezető. Persze vannak viták, összezörrenések a lakóik között, hiszen újra kell tanulniuk a közösségi létet, az alkalmazkodást, a kapcsolatok kiépítését és a bizalmat. „Vannak, akik nem tudnak úgy kommunikálni a társaikkal, hogy ne bosszantanák fel magukat. A kollegáim szakmai munkája segít abban is például, hogy ezek az idegesebb folyamatok megszűnjenek.” A munkaórák letelte és némi pihenőidő után kezdődnek a kötelezően előírt szabadidős klub- és egyéni foglalkozások, amik egyfelől lelki támaszt nyújtanak, másfelől a gyakorlati élethez adnak mankót. A programokat a közös fotókkal díszített társalgóban tartják.

Csapatépítés

A hétindító házgyűlésen minden lakó lehetőséget kap arra, hogy elmondja az aktuális problémáit, de ilyenkor beszélik meg a heti menetrendet, illetve köszöntik a születésnaposokat is. Az ott élők sem egyformák, vannak nyitottabbak és zárkózottabb személyiségűek, de az intézmény vezetője úgy véli, a nagyon bezárkózó ember is gyakran megnyílik. A gondozók fontosnak tartják, hogy a házban minél jobb hangulat uralkodjon, ezért évente több közös programot is szerveznek a bentlakóknak. Feszültség általában a régebbi és az újabb beköltözők között fordul elő, a tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a kisebb-nagyobb kiruccanások, a hétköznapokból való kiszakadás, az élmények közelebb hozzák egymáshoz őket. Legutóbb színházban voltak például, előtte pedig egy esztergomi kiránduláson vettek részt. Semmi extra nem történt, minthogy közösen odavonatoztak, bejárták a várost, ebédeltek egy nagyot, majd visszahajókáztak. „Kicsit közelebb hoztuk a régi csapatot az újakkal, azok is barátként tértek haza, akik korábban nem szívelték egymást” – összegezi Takács Gábor, aki szerint az odafigyelés és az állandó párbeszéd segít a legtöbbet.

Végkifejlet

A különfoglalkozásokra egy kisebb helyiségbe lehet félrevonulni, míg tanulásra, önképzésre a számítástechnika terem nyújt lehetőséget. A bentlakókat gondozóik továbbképzésre buzdítják, és támogatják őket ebben. Segítenek pénzügyeik rendezésében is, megtanítják kezelni és beosztani a keresetüket, ráadásul kötelező előtakarékosságot is előírnak. „Idáig azonban hosszú út vezet, hiszen többeknek olyan alapvető dolgokat is újra kell tanítani, mint a tisztálkodás” – emeli ki a vezető. Az utcán néhány évet eltöltve kiürül az erre való igény, hiszen az az elsődleges, hogy túléljen az ember – magyarázza. 

„Munkaalkalom és munkabér, az önálló lakhatás reális esélyének biztosítása és szakszerű gondoskodás, követés mellett a résztvevők helyzete fenntartható anélkül, hogy lemorzsolódnának és újra hajléktalanná válnának” – foglalja össze az elmúlt évek sikerének titkát Takács Gábor. „A hajléktalan-ellátásban nem nagyon szokott katarzis lenni a végén, mert az ebben a közegben dolgozó kollegák általában úgy zárják le az aktákat, hogy meghal a kliens. Mi itt úgy zárjuk le, hogy megkapta a lakását, megöleljük egymást, és sok sikert kívánunk a további életéhez.”

A jövő

Az új önkormányzati vezetés is teljes mértékben elismeri és továbbra is működteti a LÉLEK-programot – mondja a vezető, aki szerint töretlen a jó viszony a váltás ellenére is. A városvezetés támogatja a bővítésre vonatkozó ötleteiket is. A Koszorú utcai házban ugyanis azt tervezik, hogy a jelenleg krízis.- szobaként működő helyiségből 3–4 fő részére lakrészt alakítanak ki, míg a krízisszoba az egyik iroda helyére kerülne, ugyanis ilyen elkülönítőre mindenképpen szükség van, de megfelel egy kisebb méretű helyiség is erre a célra. A családos közösségi szállást is bővítenék, bár még nincs kiforrott terv arra, hogyan, mindenesetre 4–5 családdal többet szállásolnának el a jövőben.

Törés, törekvés, felállás

„Ismét saját magam lettem” – mondja Lőrincz József, aki családi okok miatt került az utcára évekkel ezelőtt, és 2014-től volt a LÉLEK-ház lakója, 2017 óta viszont már bérlakásban él, teljesen önellátó, családi kapcsolatai is rendeződtek. Mérnöki végzettsége van, jelenleg a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) köztisztasági csoportvezetőjeként dolgozik, szabadidejében a kerületi polgárőrségben is tevékenykedett.  Visszajáró vendég a Koszorú utcába, ahonnan csupa pozitív élménnyel távozott. Saját bőrén tapasztalta meg a segítő szándékot nap mint nap, így ezt igyekszik továbbadni. „Vannak olyan pontok az ember életében, amikor egyedül nem megy, amikor segítségre van szüksége” – vallja József. Szerinte a benti embereknek azt kell megtanulniuk, hogy „legyen életcéljuk, hogy menjenek tovább, ne toporogjanak. Ne azt várják, hogy megváltozik a világ, mert nem változik meg. Nekik kell megváltozni!” 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka

– – –

A települési önkormányzatok, így a kerületek jogilag nem felelősek a településen, kerületben élő emberek, családok hajléktalanná válásának megelőzésében. A már hajléktalanná vált emberek ellátásának költségei a központi költségvetést terhelik. A Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási, Egzisztencia-teremtési Közösségi, azaz LÉLEK-program működése azonban a Józsefvárosi Önkormányzat vállalása, évi közel 70 millió forintot költ rá. A jelenlegi járványhelyzetre hivatkozva a szociális bentlakásos intézményekben először látogatási, majd később kijárási tilalmat rendeltek el, annyi engedménnyel persze, hogy a lakók dolgozni eljárhatnak, azonban szigorúan az intézmény vezetőjének engedélyével, meghatározott órára hagyhatják el a szállásukat.