SIKERSZTORI A HAJLÉKTALAN EMBEREK ELLÁTÁSÁBAN

2020. szeptember 01.

Toporgás helyett továbblépés

A munka, lakhatás, biztonság hármasának teljesülése a társadalomba való visszailleszkedés kulcsa a hajléktalan ember számára. Erre a három alappillére épül a LÉLEK-program, amit 2011 novemberében indított útjára még az akkori, Kocsis Máté vezette önkormányzat a hajléktalanná vált, vagy a hajléktalanság veszélyének kitett kerületi lakosok védelmére, társadalmi reintegrációjára. A program egyedülálló az országban, de ami még fontosabb: eredményes is.

Biztos alapokon

A program a maga 84 résztvevőjével – ebből 19 gyerek – jelenleg is telt házzal üzemel. A 14 fő befogadására alkalmas LÉLEK-házban egyéni gondozás zajlik, míg a Szerdahelyi utcában üzemelő Családos Közösségi Szálláson öt olyan családnak biztosítanak helyet, amelyek gazdaságilag önállóak, a szülők nevelésre való alkalmassága kifogástalan, ám a lakhatási krízis miatt szétesés fenyegeti őket.

Az átmeneti szálláshelyen eltöltött stabilizációs időszak után a következő lépcsőfok a szolgálati lakásba költözés, ahol rezsihozzájárulást kell fizetni. Ez fűtésszezonban húszezer forint, azon kívül tizenötezer. A díjfizetés megfontolt pedagógiája szerint fokozatosan készítik fel a résztvevőket a bérlakásba költözésre, ahol már teljes rezsiköltséget, illetve szociális lakbért is kell fizetniük.

Új perspektíva, tiszta lap

A portaszolgálattal működő sárga épület a Koszorú utca elején áll. A rendezett, növényekkel díszített belső udvarban délelőtt szinte teljes a csend: a LÉLEK-ház lakói munkában vannak, ugyanis a programba való belépés egyik feltétele az igazolható legalább ötéves korábbi állandó józsefvárosi lakcím mellett a nyolcórás bejelentett munkahely, az aktív munkaképesség és dolgozni akarás – mondja Takács Gábor, a LÉLEK-ház intézményvezető-helyettese, a program szakmai vezetője. A LÉLEK-házat a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (JSzSzGyK) Családsegítő Központja működteti.

A programba munkanélküliként jelentkezőknek a kerületi városüzemeltetésben biztosítanak munkát, ami jobbára utcaseprést, kertészeti és karbantartói munkát jelent. Négy szobában laknak az utcára kényszerült férfiak és nők, akiknek a Ház új esély nyújt arra, hogy kisiklott életüket rendbe hozzák. Ehhez itt többrétű, személyre szabott segítséget kapnak. A kis férőhelyű, ugyanakkor személyességet biztosító, védett szállás a hajléktalan-ellátás hagyományos intézményi formáiba fogalmilag nem illeszthető be, gyakorlatilag a munkásszálló és a rehabilitációs célú átmeneti szállásformák egyfajta ötvözete. Természetesen szigorú házirenddel, amiben az egyik sarkalatos pont a szálláson élők alkoholfogyasztásának tilalma.

Gondos kezek között

A ház a délutáni órákban telik meg újra nyüzsgéssel. A bentlakók jobbára több éves utcai lét után kerültek rendezett körülmények közé, a reszocializációs folyamatok nem mennek simán – emlékeztet a vezető. Persze vannak viták, összezörrenések a lakóik között, hiszen újra kell tanulniuk a közösségi létet, az alkalmazkodást, a kapcsolatok kiépítését és a bizalmat. „Vannak, akik nem tudnak úgy kommunikálni a társaikkal, hogy ne bosszantanák fel magukat. A kollegáim szakmai munkája segít abban is például, hogy ezek az idegesebb folyamatok megszűnjenek.” A munkaórák letelte és némi pihenőidő után kezdődnek a kötelezően előírt szabadidős klub- és egyéni foglalkozások, amik egyfelől lelki támaszt nyújtanak, másfelől a gyakorlati élethez adnak mankót. A programokat a közös fotókkal díszített társalgóban tartják.

Csapatépítés

A hétindító házgyűlésen minden lakó lehetőséget kap arra, hogy elmondja az aktuális problémáit, de ilyenkor beszélik meg a heti menetrendet, illetve köszöntik a születésnaposokat is. Az ott élők sem egyformák, vannak nyitottabbak és zárkózottabb személyiségűek, de az intézmény vezetője úgy véli, a nagyon bezárkózó ember is gyakran megnyílik. A gondozók fontosnak tartják, hogy a házban minél jobb hangulat uralkodjon, ezért évente több közös programot is szerveznek a bentlakóknak. Feszültség általában a régebbi és az újabb beköltözők között fordul elő, a tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a kisebb-nagyobb kiruccanások, a hétköznapokból való kiszakadás, az élmények közelebb hozzák egymáshoz őket. Legutóbb színházban voltak például, előtte pedig egy esztergomi kiránduláson vettek részt. Semmi extra nem történt, minthogy közösen odavonatoztak, bejárták a várost, ebédeltek egy nagyot, majd visszahajókáztak. „Kicsit közelebb hoztuk a régi csapatot az újakkal, azok is barátként tértek haza, akik korábban nem szívelték egymást” – összegezi Takács Gábor, aki szerint az odafigyelés és az állandó párbeszéd segít a legtöbbet.

Végkifejlet

A különfoglalkozásokra egy kisebb helyiségbe lehet félrevonulni, míg tanulásra, önképzésre a számítástechnika terem nyújt lehetőséget. A bentlakókat gondozóik továbbképzésre buzdítják, és támogatják őket ebben. Segítenek pénzügyeik rendezésében is, megtanítják kezelni és beosztani a keresetüket, ráadásul kötelező előtakarékosságot is előírnak. „Idáig azonban hosszú út vezet, hiszen többeknek olyan alapvető dolgokat is újra kell tanítani, mint a tisztálkodás” – emeli ki a vezető. Az utcán néhány évet eltöltve kiürül az erre való igény, hiszen az az elsődleges, hogy túléljen az ember – magyarázza. 

„Munkaalkalom és munkabér, az önálló lakhatás reális esélyének biztosítása és szakszerű gondoskodás, követés mellett a résztvevők helyzete fenntartható anélkül, hogy lemorzsolódnának és újra hajléktalanná válnának” – foglalja össze az elmúlt évek sikerének titkát Takács Gábor. „A hajléktalan-ellátásban nem nagyon szokott katarzis lenni a végén, mert az ebben a közegben dolgozó kollegák általában úgy zárják le az aktákat, hogy meghal a kliens. Mi itt úgy zárjuk le, hogy megkapta a lakását, megöleljük egymást, és sok sikert kívánunk a további életéhez.”

A jövő

Az új önkormányzati vezetés is teljes mértékben elismeri és továbbra is működteti a LÉLEK-programot – mondja a vezető, aki szerint töretlen a jó viszony a váltás ellenére is. A városvezetés támogatja a bővítésre vonatkozó ötleteiket is. A Koszorú utcai házban ugyanis azt tervezik, hogy a jelenleg krízis.- szobaként működő helyiségből 3–4 fő részére lakrészt alakítanak ki, míg a krízisszoba az egyik iroda helyére kerülne, ugyanis ilyen elkülönítőre mindenképpen szükség van, de megfelel egy kisebb méretű helyiség is erre a célra. A családos közösségi szállást is bővítenék, bár még nincs kiforrott terv arra, hogyan, mindenesetre 4–5 családdal többet szállásolnának el a jövőben.

Törés, törekvés, felállás

„Ismét saját magam lettem” – mondja Lőrincz József, aki családi okok miatt került az utcára évekkel ezelőtt, és 2014-től volt a LÉLEK-ház lakója, 2017 óta viszont már bérlakásban él, teljesen önellátó, családi kapcsolatai is rendeződtek. Mérnöki végzettsége van, jelenleg a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) köztisztasági csoportvezetőjeként dolgozik, szabadidejében a kerületi polgárőrségben is tevékenykedett.  Visszajáró vendég a Koszorú utcába, ahonnan csupa pozitív élménnyel távozott. Saját bőrén tapasztalta meg a segítő szándékot nap mint nap, így ezt igyekszik továbbadni. „Vannak olyan pontok az ember életében, amikor egyedül nem megy, amikor segítségre van szüksége” – vallja József. Szerinte a benti embereknek azt kell megtanulniuk, hogy „legyen életcéljuk, hogy menjenek tovább, ne toporogjanak. Ne azt várják, hogy megváltozik a világ, mert nem változik meg. Nekik kell megváltozni!” 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka

– – –

A települési önkormányzatok, így a kerületek jogilag nem felelősek a településen, kerületben élő emberek, családok hajléktalanná válásának megelőzésében. A már hajléktalanná vált emberek ellátásának költségei a központi költségvetést terhelik. A Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási, Egzisztencia-teremtési Közösségi, azaz LÉLEK-program működése azonban a Józsefvárosi Önkormányzat vállalása, évi közel 70 millió forintot költ rá. A jelenlegi járványhelyzetre hivatkozva a szociális bentlakásos intézményekben először látogatási, majd később kijárási tilalmat rendeltek el, annyi engedménnyel persze, hogy a lakók dolgozni eljárhatnak, azonban szigorúan az intézmény vezetőjének engedélyével, meghatározott órára hagyhatják el a szállásukat.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.