Láthatatlan tanoda

2020. október 31.

„Alig vártam, hogy jöhessek végre!”

A Józsefvárosban működő Láthatatlan Tanoda az oktatási rendszerben hátrányokkal szembesülő józsefvárosi szülőket és gyerekeiket segíti a beiskolázási folyamatokban, hogy élni tudjanak a szabad iskolaválasztás jogával és a gyerekek minél jobb színvonalú iskolában tanulhassanak tovább.

A jelenleg a Mandák-házban működő Láthatatlan Tanodát az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány hozta létre 2013-ban, majd 2016-ban a Rosa Parks Alapítvány vette át. A tanoda a kezdetektől fogva az iskolai beiratkozáshoz, átiratkozáshoz nyújt támogatást, és kísérő szolgáltatásként kialakított mentorhálózatának önkéntesei segítik a gyerekek egyéni iskolai pályafutását. A Rosa Parks a szociális és pedagógiai tevékenységet iskolai jogsegélyszolgálattal egészítette ki.

Hogyan működik?

Az alapítványnál dolgozó szakemberek mellett 30–40 önkéntes segíti a programot, ami a résztvevőknek teljesen ingyenes. Nagycsoportos kortól a középiskola kiválasztásáig kísérik a gyerekeket, korosztály szerinti csoportfoglalkozásokat, egyéni készségfejlesztést, korrepetálást tartanak, a szülőket pedig a továbbtanulási lehetőségekről, jogokról tájékoztatják. „Ha egy szülő folyamatosan krízishelyzetben van, és naponta a jövedelmi szegénységből adódó problémákkal kell megküzdenie, akkor a hosszútávú tervezésre nem jut elég energiája, hiába motivált abban, hogy a gyerekei minél tovább jussanak az iskolarendszerben. A tanoda igyekszik azt az eszközrendszert biztosítani, ami szükséges a továbbjutáshoz” – mondja Horváth Csenge, aki szakmai koordinátor és szociális munkás a Rosa Parks Alapítványnál.

Csoportban

A csoportfoglalkozások helyszíne változó. A foglalkozások előtt előre egyeztetnek a szülőkkel, hogy hol vehetik fel a gyerekeket – otthon vagy az iskola előtt –, de van, akit a szülei kísérnek, és van, aki már annyira önálló, hogy egyedül jön a programok helyszínére – mondja Blanka, az egyik önkéntes, aki Rebekával van párban mint foglalkoztató. Blanka és Rebeka a húszas éveik elején járnak, az ELTE-n tanulnak pszichológiát mesterszakon, és a VIII. kerületet korábban nem ismerték. A csoportjukkal, melynek tagjai 12–13 éves lányok, épp az Aurórába beszéltek meg találkozót, onnan pedig Oláh Norbert festőművészhez igyekeznek. „Ez egy rendhagyó alkalom. A programokat máskülönben mi találjuk ki” – mondja Blanka. Forgattak már filmet, rendeztek be szabadulószobát, volt, hogy előadót hívtak vagy kézműveskedtek. Hogy épp mivel töltik az időt, az függ az időjárástól, de a gyerekek programokhoz való hozzáállása is változó, hangulatfüggő. „Kiskamaszkoruk miatt nehéz eltalálni, hogy mi az, ami már ciki, és mi az, ami leköti őket, de utólag mindig jók a visszajelzések” – emeli ki.

Baráti kör

A foglalkozások nyitókörrel kezdődnek, amiben mindenki megoszthatja, mi történt vele aznap, mi foglalkoztatja, és zárókörrel végződnek, amiben a foglalkozást értékelhetik. „Ez segíti az egymásra hangolódást, a lelassulást is” – mondja Rebeka. A lányok több éve ismerik egymást, vannak, akik már óvodás koruk óta együtt tanodáznak és jó barátok. „Alig vártam, hogy jöjjön ez a nap, és annyi legyen az idő, hogy jöhessek végre a spanjaimhoz” – mondja Dorina, a csapat egyik vezéregyénisége.

Példakép

Az egyéni fejlesztés lényege, hogy egy önkéntes egy gyerekkel foglalkozik, heti rendszereséggel. A mentor és mentoráltja előre megbeszélt napokon találkoznak, például könyvtárban, játszótéren, vagy akár a gyerek otthonában is, így a mentornak lehetősége nyílik nagyobb betekintést nyerni a család életébe, könnyebben megérti a rábízott gyereket is.

Nati mentorára, Emesére a kislány szülei és nagyszülei már családtagként tekintenek. Gyorsan kialakult a bizalom közöttük – véli Emese, aki már három éve kíséri a kislányt. „Natival általában tanulunk, de ha pont nincs semmiféle iskolai dolog, akkor sétálunk, beszélgetünk vagy moziba megyünk” – meséli Emese. Szerinte Nati sokat fejlődött az elmúlt években: mindenről véleményt tud alkotni, sok mindent tud a világról és ügyes érvelésben is. „Jogász vagyok, és franciául beszélek: most Nati is jogász szeretne lenni, és franciául tanulna.”

Közösségépítés

Havonta egyszer közösségi programot szerveznek, általában a tanoda közösségi termében vagy a kertben, amin a gyerekek, alapítványi dolgozók és az önkéntesek mellett a szülők is részt vehetnek. Ilyenkor együtt főznek és játszanak. A nagyobb ünnepeket is együtt ülik meg. Időnként állatkertbe, színházba, múzeumba is ellátogatnak, minden nyáron táboroznak. „Ezeket a kiruccanásokat nem feltétlen engedheti meg magának egy nagyobb család, de fontos, hogy a gyerekek ne maradjanak ki ezekből az élményekből se” – emeli ki Csenge. A tapasztalat szerint a gyerekek összekovácsolódnak a programokon, a közösség megtartja, egyúttal a programban bent tartja őket.

A tanoda jelenleg 30 családdal és 50 gyerekkel van kapcsolatban, ebből 30 gyerek az, aki aktívan részt vesz a programokon, a lemorzsolódás viszont kismértékű. A tanodáról nem készültek hatástanulmányok, így nehéz mérni és realizálni az eredményeiket – mondja Csenge. Szerinte az efféle szociális programok eredménye lehet, hogy csak több generáció után érik be. Ettől függetlenül az a tapasztalatuk, az óvodás kortól tanodába járó gyerekekre jellemzően igaz, hogy a tanulási motivációjuk bár hullámzó, de nem megy egy bizonyos szint alá.


Jelentős óvodai fejlesztés kezdődik a kerületben 2021-től a Józsefvárosi Önkormányzat, a Rosa Parks Alapítvány és a Partners Hungary Alapítvány együttműködésében. A cél a helyi lakosság széles rétegei számára vonzó, a társadalmi hátrányok kiegyenlítésére alkalmas és a gyerekeket az iskolára hatékonyan felkészítő intézményrendszer kialakítása. A tervezett program az Európai Bizottság Jogérvényesülés és Fogyasztópolitika Főigazgatóságától jelentős összegű támogatást nyert el.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.