VISSZAUTASÍTOTT MINKET A VOLT POLGÁRMESTER

2020. november 26.

Nem vállalta az interjút Sára Botond

November 4-i lapszámunkban írtunk arról, hogy körvonalazódni látszik, kik indulnak Józsefvárosban egyéni országgyűlési képviselőjelöltként 2022-ben. A Fidesz Kocsis Máté helyett Sára Botond volt polgármestert, a fővárosi Kormányhivatal vezetőjét indítja, akitől ígéretet kaptunk arra, hogy a témában interjút ad a Józsefváros újságnak.

Az írásbeli interjúhoz a kérdéseinket elküldtük, ám több nappal a megbeszélt határidő után sajtófőnökétől, Nyerges Zoltántól – 2019 őszéig ő volt a Józsefváros újság főszerkesztője – azt a választ kaptuk, hogy „a korábbi döntés ellenére mégsem kíván válaszolni Sára Botond az önök újságának”.

Nyerges indoklása szerint azért nem, mert „folytatják a provokatív, hírhamisító gyakorlatukat (…) a feltett kérdések is már elfogultak, egyoldalúak, provokatívak, színvonalon aluliak”.

A hírhamisító minősítést visszautasítjuk, az elfogult, egyoldalú és színvonalon aluli jelzőket úgyszintén. Kérdéseink talán provokatívnak hathattak, de „alákérdezős”, unalmas és kritikátlan kérdésekre politikusok még sosem adtak érdekes válaszokat, márpedig mi érdekes interjúkat szeretünk készíteni, nem pedig „jópontokat” szerezni.

Az alábbi kérdéseket küldtük el:

– A Fideszben nagyon ritka, hogy egy olyan politikusnak szavaznak bizalmat, aki már veszített egy választáson. Ön tavaly októberben kikapott Pikó Andrástól, valamint a körzetét sem tudta behúzni Józsefvárosban, mégis elindítják 2022-ben. Mi a titka?

– Az alábbi kérdést Vörös Tamásnak, a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetőjének is feltettük, de nem kaptunk rá választ. Ön, mint volt polgármester, hogy látja, ha a Fidesz meg tudja tartani a kerületet, mennyiben hátráltatták volna terveik megvalósítását a koronavírus-járvány miatti többletköltségek, a kieső bevételek és kormányzati pénzelvonások?

– Jelenleg a fővárosi kormányhivatalt vezeti, ezt a munkát pedig ott kell hagynia, ha nyer 2022-ben. Sokan úgy tartják, hátat fordított a választóinak, mikor nem vette át a mandátumát 2019-ben az önkormányzatban, és még kapott is egy jó állami állást. Tényleg fájdalomdíj ez a pozíció?

– Egy ellenzéki, fővárosi polgármester azt állította, hogy az ön hivatala nem adja ki a településére vonatkozó járványadatokat. Pár napra rá kiderült, hogy egy fideszes városvezető gond nélkül megkapta ezeket. Mi ennek az oka?

– Ön szerint megfelelő a kormányhivatal, valamint a fővárosi polgármesterek közötti együttműködés?

– Ha 2022-ben nyer, parlamenti képviselőként egy évet minimum együtt kell dolgoznia Pikó Andrással. Ez gördülékenyen menne?

– A Fidesz és az új városvezetés eddigi talán legkomolyabb csörtéje az ön idejében megkötött közétkeztetési szerződéssel kapcsolatos. Ön szerint minden rendben volt a Pikó András által jogilag aggályosnak, előnytelennek ráadásul drágának tartott megállapodással?

– A tavalyi kampányban Pikó András számtalanszor szeretett volna Önnel vitázni, de ezt rendre elutasította. Azóta megbánta ezt a döntését? Most leülne vitázni a polgármesterrel?

Szöveg: Lengyel Tibor; A kérdéseket Zoltai Ákos küldte el a korábbi józsefvárosi polgármesternek. Fotó: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.