Özvegy Kipcsak György rovata

2021. március 21.

Hát én immár kit válasszak?

Messzendzseren dumáltam a haverral, egyrészt, mert ingyen van, másrészt mert teljesen elvadulunk, ha csak posztolgatunk és kommentelünk, és semmi közvetlen kapcsolat. Persze, élőben néha még a hallgatás is jobb, mint az üres trécselés.

Most is aztán, hű de nagy témát vetett fel. – Te – mondja –, kire szavazol egyéniben? Én úgy vagyok vele, csak ne a Kocsis Máté. Még a Harminckettesek téri gránátvető katonaszobor is többet tenne a kerületé, mint ő. Vagy egy fikusz. – Szerintem, ha marad a Fidesz többség, épp mindegy, ki ül bent. De ha nem használ, legalább ne ártson.– Meg lakhatna a kerületben. Folyton valami ejtőernyős jön, igaz, aztán egy vagyonért bérel valamit a nyócban, és kész. Olvasom, hogy a DK valami újságírót indít. Ez itt a divat, hogy médiából politikus? Ki ez a Manhalter Dániel? Mik ezek, svájci bicskák, hogy mindenre jók? – elemez, mintha Rogánnak dolgozna. – Kommunikációs szakember, válságkezelő, úgy olvastam, szóval épp’ mindenre jó.

De ki tudja, ki lesz a közös jelölt? Á, nekem aztán úgyis nyóc, birka nép vagyunk, egy birkát is megszavazunk, ha a saját aklunkból jön… – Na ja. Azért vannak az előítéletek, hogy használjuk őket. De például lehetne már egy nő is a képviselőnk, meg a polgármester. Képzeld, mikor lesz itt cigány polgármester? – Amúgy szólok, hogy nekünk a Palotanegyedben nem is Kocsis a képviselőnk. – Nem-e? Miért nem? Vagyis hát világos, hogy nem is képviselőnk… – Nem úgy nem az, hanem mert Kövér átszabta a választókörzeteket. Mi az 1. körzet vagyunk, az V. kerülethez vagyunk csapva. És a képviselőnk – közben nézem az interneten – az LMP-s Csárdi Antal. – Ez most komoly? Még a nevit se hallottam sose. És LMP-s? Azok még vannak? És csinált már valamit nekünk ez a … Csárdi? – Nem tudom… Most épp a Kósa Lajost vegzálja. – Az áldott Lajosunkat? Őt hagyni kéne, mert még röhögni se lesz már min. De akkor nekünk mindegy is, hogy Kocsis ellen ki indul, vagy mi lesz? Már megint lepcsesre járatjuk a szánkat a semmiért? – Úgy tűnik – mondtam végül –, de ma már ez kötelező elvárás.

Szöveg: Szerbhorváth György, kép: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.