A magyarországi jezsuiták központja itt van Józsefvárosban, a Palotanegyedben található a központjuk a Horánszky utcában, és a Lőrinc pap téri Jézus Szíve Templom is a „tudós szerzetesrendhez” tartozik. Arról azonban talán kevesebben tudnak, hogy menekülteket segítő tevékenységük is évtizedek óta van. Most, az ukrajnai kényszerű exodus idején is aktívak, erről beszélgettünk a 71 éves Sajgó Szabolccsal, aki jezsuita szerzetes és 2014 óta a Párbeszéd Házának a vezetője.
Exodusok sajnos régen is voltak, így feladat is bőven akadt mindig. A második világháború alatt is rengeteg jezsuita igyekezett segíteni a nácik elől menekülő zsidókat világszerte, de itt, a Horánszky és Mária utcák közötti épületben is bújtattak üldözötteket nagyobb számban.
Közelmúlt
A magyar jezsuita provincia 2015-ben határozta el, hogy elindítja menekültszolgálatát, amikor szembesültek a nagy humanitárius válsággal és a rengeteg szíriai, afgán, iraki menekülttel, akik Magyarországra is érkeztek. Azóta is folyamatosan dolgoznak,
volt mit tenniük az elmúlt években is, amikor az emberek azt hitték, hogy nálunk nincsenek is menekültek, pedig voltak, csak kisebb számban.
Akikkel 2015-től foglalkoztak, nagyon sokfelől érkeztek, a Közel-Keleti arab országokból, Kongóból, Kamerunból, és más afrikai országból is. De jöttek Dél-Amerikából és érdekes módon Kubából is. Nem nagy létszámokkal dolgoztak eddig, általában olyan 40-50 fő körül, akik között vegyesen voltak családok és egyedül érkezők. Ezekben az esetekben a menekültszolgálat tevékenysége főleg a beiskolázásnak, a lakhatásnak, a mindennapi életnek a megszervezése volt, segítségnyújtás a magyar nyelv oktatásában, valamint a lelki támogatása ezeknek az embereknek. A 4-5 fős fizetett alkalmazottal és 20-30 önkéntessel dolgozó csapatnak világi szakmai vezetője van.
Jelen
Amikor Ukrajnában február 24-én kitört a háború, akkor hirtelen nagyon fontossá és hasznossá lett az eddigi tapasztalat, amivel ez a meglevő kis szervezet rendelkezett. Központilag Rómából a jezsuiták legfelsőbb szintjéről – a rend legfőbb vezető elöljárójáról, Arturo Sosától – jött a kérés, hogy az Ukrajna körüli országokban az adott provincia vezetője nevezzen ki egy felelőst, aki figyel a történésekre és összehangolja a segítő munkát. Így kérték fel Sajgó Szabolcsot is, akinek az elmúlt évekből volt már tapasztalata, hiszen eddig is ő foglalkozott a menekültszolgálat működtetésével.
El is kezdték többek között a pályaudvari missziót. A napokban itt volt Michael Czerny bíboros, pápai küldött is, Sajgó Szabolcs szerzetes vele tartott szerdán az ukrán-magyar határra, majd átmentek Beregszászra is, hogy találkozzon a bíboros az ottaniakkal. De a Szentatya küldötte ellátogatott a Nyugatiba és a Keletibe is.
Nehéz úgy kimenni a pályaudvarra az embernek, hogy ha nyitva van a szeme meg a szíve, és akar valamit csinálni, akkor ne találkozzon olyannal, akin ne tudna segíteni. Így botlottak például a Nyugatinál hat nigériai diákba, akik Harkovban tanultak, és onnan menekültek a háború elől. Napok óta úton voltak és meglehetősen elcsigázottan, magukba roskadtan, rosszkedvűen üldögéltek a pályaudvarnál. Már maga a bíboros és kísérete csöndes, figyelmes jelenléte békítően hatott rájuk, de aztán odavitték őket a legközelebbi, szállást kínáló önkénteshez, aki készségesen kezdett is segíteni. Mint utólag kiderült, az illető épp a Kétfarkú Kutya Párt embere volt.
„A baj képes összehozni azokat, akik tényleg segíteni akarnak, jót s jól.”
A villámlátogatás során Sajgóék találkoztak a Hit Gyülekezete és a Református Szeretetszolgálat csoportjaival is. Mind azért voltak jelen, hogy támogassák a háború elől menekülőket. Ha másban nem tudnak segíteni, akkor abban, hogy elmennek velük, és megmutatják, hol lehet SIM-kártyát venni, hol lehet tölteni a telefont. De ezek a dolgok már egyre gördülékenyebben mennek, jól szervezettek, már sok minden ki van írva ukránul is, hogy könnyebben megtalálják a rászorulók a segítő helyeket. Eleinte még ez is probléma volt, de a helyzet napról napra változik.
Tíz napja volt a férfi és női szerzetes elöljárók megbeszélése. Azóta a pályaudvari misszió összszerzetesi misszióvá kezd alakulni. Nem állítanak fel külön standot, inkább besegítenek a többi nagyobb csapatnak. Ez inkább olyan söprögető tevékenység, amit végeznek, az állandóan változó körülmények között rugalmasan keresik, hol és kit lehet segíteni, mi az, amire éppen szükség van.
A Jezsuita Menekültszolgálat toboroz önkénteseket is, sokan jelentkeztek náluk, gyűjtenek szállásfelajánlásokat és pénzadományokat is, amire nagy szükség van most, hogy már több mint 200 ezren lépték át a magyar határt Ukrajna felől. Sokan továbbmennek, de nekik is szükségük van pár napra szállásra, étkezésre, tisztálkodási lehetőségre.
Ugyancsak fontos szempont, hogy ezeknek az embereknek lelki támogatásra is igényük van, mivel komoly megrázkódtatást jelent, hogy egyik napról a másikra földönfutóvá váltak, alig van valamijük, amivel elindultak a nagyvilágba, nem tudják, hová tartsanak, mi lesz velük, mit hoz a holnap, különösen igaz ez a családosokra. Nagyon sok a nő és a gyerek, a férfiak otthon maradnak harcolni, ki tudja, velük mi lesz. El vannak bizonytalanodva a menekültek, akiket nagy empátiával kell fogadni. Az is hatalmas segítség, amikor nem mentálhigiénés szakemberek, hanem „csak” nyitott szívű, kedves emberek foglalkoznak velük – akár szakmaiság nélkül is, ez már önmagában gyógyító hatású.
Fontos, hogy alakuljon ki valamilyen valódi emberi kapcsolat is.
Beszélgetni kell velük, a mindennapi életben is fontos az emberi szó, hát még most. Ezeknek a szerencsétlen embereknek, most nagy szükségük van olyanokra, akikben bízni tudnak, aki nem fordul el, és akikben béke van. Ezek nagyon sokat jelentenek – nyilatkozta a Józsefváros Újságnak a jezsuita szerzetes.
Az említett hat nigériai diák is teljesen megváltozott 10-15 percnyi beszélgetés után, a mogorva, fáradt állapotból sikerült kinyílniuk és már tudtak is együtt nevetni velük, végül ők kérték, hogy közösen fényképezkedjenek. Látszott, hogy ez a figyelem, és hogy komolyan emberszámba veszik őket, sokat jelentett nekik abban a helyzetben, és ezzel nemcsak a menekültek töltődtek fel.
A segítő szolgálat egyik nagy problémája, hogy hamar kiég az ember, hogyha nem töltekezik. Az ilyen élmények, a valódi emberi kapcsolatok a segítőnek is erőt adnak, számára is gyógyító.
A munkában, amit végeznek a csapattal, vannak hívők és ateisták is. Mindenkit beleszámolva jelenleg 100 fölötti a számuk, velük is kell foglalkozni, fel kell őket készíteni, hogy valódi csapatmunka alakulhasson ki. És hogy aztán kiből lesz valóban önkéntes, és kiből lesz maradandó önkéntes, az megint egy következő kérdés. Az energiáik végesek.
