Elsőként Pikó András polgármester posztolt reggel 7 óra után pár perccel arról, hogy már behúzta az x-et, családjával egyetemben. A bejegyzésében azt írta „Legyen ez a nap mindannyiunknak a büszkeség napja – menjünk el tehát szavazni!”
Jámbor András a 6-os oevk – az Egységben Magyarországért közös – országgyűlési képviselőjelöltje is bejelentkezett, miszerint reggel fél 8 előtt már ő is leadta a voksát a kerületi Csobánc utcai szavazókörben. Az ellenfele, a Fidesz-KDNP képviseletében induló Sára Botond (a kerület korábbi polgármestere) is kiposztolta, amint az urnához járult a borítékkal, szintén reggel 8 előtt.

A 6-os oevk jelenlegi országgyűlési képviselője Kocsis Máté a mai napra új Facebook-profilképet állított be, és arról is posztolt, hogy szavazott.
A BP 01-es oevk ellenzéki országgyűlési képviselőjéről, egyben jelöltjéről, Csárdi Antalról nem derül ki ugyan, hogy volt-e szavazni a reggel folyamán, azonban a reggel már volt egy élő bejelentkezése, amiben ő is – többek között – a választáson való részvételre biztat. A körzet képviseletért induló ellenfele, Böröcz László, a Fidesz-KDNP jelöltje szintén élőben jelentkezett be háromnegyed 9-kor, ő arról számolt be, hogy épp szavazni volt, és arra biztat mindenkit, vegyenek részt a választáson.
A helyi képviselőink közül Szili-Darók Ildikó alpolgármester, Hermann György, Czeglédy Ádám és Facebook-profilján nem volt vasárnapi aktivitás 10:30-ig. Erőss Gábor alpolgármester buzdít a szavazásra, de nem derül ki az oldala alapján, szavazott-e már, ahogyan Veres Gábornál, Könczöl Dávidnál is ezt tapasztalhatjuk. Stettner István pultozós képet posztolt, hogy szavazott-e, nem tudható, viszont a már szintén a pultozásról is bejegyzést közlő Szarvas Koppány Bendegúz még 8 óra előtt posztolt arról, hogy szavazott, megosztva azt is, hogy Jámborra húzta az x-et.
Sátly Balázs a Közösen Józsefvárosért frakcióvezetője az oldalán – túllépve a hagyományos politikus+boríték+urna sablonon – közzétette, hogy már ő is túl van a szavazáson, ahogyan (szintén nem a legklasszikusabb formákat követve) Camara-Bereczki Ferenc Miklós is.

A kerületi ellenzéki képviselők, így Ferencz Orsolya, Sántha Péterné, Vörös Tamás, Juharos Róbert Facebookja alapján sem nem derül ki, voksoltak-e már, ahogyan Szilágy Demeterről sem, ő viszont megosztotta Sára Botond szavazásról szóló bejegyzését.
Az urnánál állva feleségével közös fotóval tudatta kicsivel 9 óra után a miniszterelnök, Orbán Viktor is, hogy ő is túl van a szavazáson.
Frissítés:
Dúró Dóra, a Mi hazánk jelöltje két posztban is közzétette, hogy szavazott, mindkét képen családjával együtt látható, és ő is a szavazásra biztatja a választópolgárokat.
Közben Erőss Gábor is túl van a szavazáson. Facebook-posztjából az is kiderül, kire adta voksát. Továbbra is buzdít a szavazáson való részvételre.
Nyitókép: Facebook