KITÜNTETTÉK AZ OLTALOM EGYESÜLETET

2021. február 16.

Iványi Gáborék kapták az Európai Polgár-díjat

Idén az Oltalom Karitatív Egyesület, valamint Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér kapta az Európai Parlament Európai Polgár díját.

Idén az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület kapta az Európai Parlament Európai Polgár díját – jelentette be Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán. 

„Hiába támadja a hatalom, hiába próbálják ellehetetleníteni egyházát, képes mindig újra felállni és tovább küzdeni. Kivételes ember, aki elkötelezetten segít az elesetteken, rászorulókon. Sok Iványi Gáborra lenne szüksége ennek országnak” – jegyezte meg Dobrev Klára.

Az európai parlamenti képviselő közölte azt is, hogy szintén ezt az elismerést kapta idén Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér, „egy emberközpontú gazdaságért és fenntartható fejlődésért dolgozó apáca”.

Iványi Gábor vezeti a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET) is, amely nemrég kapta vissza technikai számát. Így 10 év kihagyás után újra fel lehet nekik ajánlani az adó 1 százalékát. A MET azonban továbbra sem kapta vissza 10 éve elvett egyházi státuszát, holott erre az Európai Bíróság is kötelezte a magyar államot.

Iványival tavaly augusztusban beszélgettünk életről, halálról, napi ügyekről és a korszakról, amelyben élünk. Interjúnkat itt lehet elolvasni. 

Címkép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.