Egykor Budapest utcáit örökéletű kockakő borította, ezeket a badacsonyi bazaltkockákat még Párizsban is használták.

Mára alig maradt kockaköves utca, az újonnan rakottak – nálunk legalábbis – alig bírják pár évig.

Külföldön pedig aranyárban adják-veszik. Mi lett a utcakővel? – ennek eredtünk utána.

Amikor a Tömő utca felső részét felújították, hetekig őrizetlenül állt az út szélén a kockakő. Az úttestet aszfaltozták, a kövek a parkolósávra kerültek vissza. Csakhogy feltűnően ritkásan rakva, mi lett a többi kővel? A Palotanegyedben is ritkásan került vissza, a Pollack Mihály téren az úttestre is az került, de a túl széles, 2-4 cm-es közzel lerakott kockakő hamar kifordul a helyéről. Tán ellopták, mint pár hónapja a szászországi Zittauban, ahol az állomáshoz vezető út köveit szedték fel tolvajok egy éjszaka, ezért nincs elég kő, hogy rendesen lerakják?

Győrfi Dániel (Rév8) szerint nem dobják ki a köveket, a JGK tárolja őket. A kettévágott kövekből

biciklizésre alkalmas sima burkolat is lerakható,

ahogy az a Várkert Bazár előtti útszakaszon történt, igaz, javítása nem olyan egyszerű, mint az aszfalté. Az eredeti formában visszatett kockakő azonban nem számít akadálymentesnek, babakocsival, kerekesszékkel nem jó használni, ezért a sétálóutcává avanzsáló Déri Miksába sem teszik vissza, bármilyen hangulatos is. Barta Ferenc józsefvárosi főépítész szerint nem bír vele a hókotró, az egyenetlen felület jeges marad, ezért sem alkalmazzák. A laza lerakás pedig helytelen, hiszen a kerekek kimozgatják a köveket.

Sztanek Endre, a kerületi utakat kezelő JGK városüzemeltetési igazgatója sem hiszi, hogy ellopnák a felszedett követ. De ez az útépítő cég felelőssége, az ő dolguk, hogy átnézzék, a hibásat pedig elszállítsák. A JGK kőtára tele van felszedett kővel, de nincs módjuk arra, hogy kiválogassák, lecsiszolják a kopott köveket. A Pollack Mihály tér burkolata pedig szerinte a környéken folyó építkezés miatt ment szét, a befejezésig nincs is értelme megcsinálni. Az pedig sokára lesz: az Ötpacsirta-Múzeum utca sarkán a Dialógus háza épül, majd 2027-ig az új Pázmány Campus következik.

A bazaltkocka kelendő árucikk. A taksonyi Andezit 2003 vezetője, Pötyő Csaba elmondta, kiválogatva, tisztítva, raklapozva

30 ezer forint négyzetmétere. A gömbölyded kopáshoz nem nyúlnak, attól szép, a történelem koptatta ilyenre.

A kő, amit árulnak, egyébként a budapesti utcákról származik, felvásárolták. Nincs belőle sok, egy kastély vagy vár felújítására hamar elviszik a készletet. A bazalt nagyon jól bírja a terhelést, lerakása további 8-10 ezer forint, a szállítás azonban nagyon drága. Új bazaltkő már nincs, de van sokféle más, még kínai kő is, ami sokkal olcsóbb.

A bazalt bányászata ugyanis Magyarországon természetvédelmi okból már a 60-as években megszűnt, Badacsony volt a fő lelőhely, az ottani „orgonasípok” adták a roppant kemény, strapabíró, de esőben csúszós követ, mondta Zoltay Ákos, a Magyar Bányászati Szövetség ügyvezetője. Kevés a lelőhely a világon, ma már Németországban sem bányásszák.

Az Ebay-en csak 10-20 négyzetméternyi régi kockákat hirdetnek, egyhelyütt 2000 euróért 25 nm-t. A Jófogáson egy IX. kerületi lerakat ajánl 3000 köbméternyi leszórt követ, minden előkészítés nélkül 350 Ft darabja, kb. 18 ezer forint így egy négyzetméter.

Laub Ernő, a Basalt-Középkő Kft. vezetője jól ismeri a német helyzetet is, anyacégük, a Basalt AG 125 éve bányássza, vagyis csak bányászta a Rajna menti bazaltot. A kockakövet lopták már a 80-as években is,

az NDK városaiból felszedett követ az NSZK-ba adták el a tolvajok, de hivatalosan még a szocialista állam is.

Szerinte egyébként a kínai kő sem rossz, a kő mindenütt ugyanolyan, olcsóságának titka az, hogy a nyers követ a hajóúton dolgozza fel száz szorgos kínai, s Rotterdamban már a készárut rakják ki.

Bazaltkockát évtizedek óta nem gyártanak, és ma már csak pár öreg szaki maradt, aki tudja, hogyan kellene. Ugyanis a bazalt csak kézzel hasítható, sokéves gyakorlat után lesz képes rá a (szakszóval élve) riccelő, aki vizes ruhát terít a kőre, és az anyag szerkezetéből látja, hol lehet vésővel meghasítani az anyagot. Csak így tartható a méret, hogy az előírt egycentis fugával, ami mellett szilárdan tart a burkolat, lerakható legyen. Régen német és olasz kőfaragók járták a bányákat, mikor-hol volt nagyobb igény kőre, hiszen a nehéz anyag messzire nem szállítható gazdaságosan.

Nyitókép: Huszár Boglárka