A harmadik és a negyedik helyen is az ELTE gyakorlóiskolái találhatóak, így egymás után a Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium és a palotanegyedi Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium.
A 10-es rangsorba vidékiként ugyan csak a 8. helyet megszerző Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium fért be, azonban
a teljes 100-as listában összességében több a Budapesten kívüli
iskola: kereken 60, ami 20-szal több, mint a rangsorban szereplő fővárosiak. Bár idén nem minden megyéből került iskola a listába, lecsúszott róla Békés és Tolna megye is, de Nógrád és Heves megyéből is csak egy-egy gimnázium került az első száz legjobb közé, mindkettő a megyeszékhelyen található: 93. a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium és 82. az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium.
A rangsor egyötödét teszik ki az egyházi iskolák.
Például 14. a Piarista Gimnázium, igaz holtversenyben a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégiummal, 35. helyen áll a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium.

A rangsor elkészítéséhez figyelembe vették a 10. évfolyamosok 2019-es kompetenciamérésének iskolai átlagát is szövegértésből és matematikából (a koronavírus-járvány miatt 2020-ban ugyanis elmaradt az országos képességfelmérés), a 2019/2020-as tanév végén az érettségi bizonyítványokba bekerült eredmények iskolai átlagát magyarból, matematikából, történelemből és idegen nyelvekből, valamint az emelt szintű érettségik arányát – olvasható az Eduline-on.
Az oldalon kitérnek arra is, erre azért volt szükség, mert az Oktatási Hivatal egy új törvényre hivatkozva idén nem adta át a HVG-nek a felsőoktatásba bejutott diákok iskolánként számított pontátlagát, ezért a rangsor készítői úgy döntöttek, hogy az emelt szintű érettségi vizsgák iskolánkénti arányát veszik figyelembe, hiszen a felvételihez a művészeti és a sport képzésterület kivételével minimumfeltétel egy emelt szintű vizsga megléte.
