INTERJÚ HERMANN GYÖRGY KÉPVISELŐVEL

2021. február 22.

Erőteljesebben érvényesülő szociális szempontok

Józsefváros minden arcát megmutatja, annak minden nehézségével és szépségével – mondja Hermann György, a Corvin-negyedről. A momentumos önkormányzati képviselővel a kerületi lakásállomány felméréséről és a Sára Botondnak írt nyílt leveléről is beszélgettünk.

A Szociális, Egészségügyi- és Lakásügyi Bizottság elnöke a kerületben. Tavaly januárban azt nyilatkozta Szili-Darók Ildikó alpolgármester, hogy „hamarosan elkezdik az önkormányzati lakásállomány felmérését és a lakáspályázati rendszer kidolgozását.” Hol tartanak?

Az önkormányzati lakások teljes körű felmérése folyamatosan zajlik, persze a koronavírus ezt a munkát is lelassította. Így a tervezettnél később, de még februárban befejeződik az üres lakásaink felmérése, amit a lakott lakásoké és a helyiségeké követ. Ez az a lépés, amit a fideszes vezetés az elmúlt tíz évben elmulasztott, fontos mérföldkő, hiszen hosszú távú stratégiát kidolgozni csak akkor lehet, ha tudjuk, hogy mivel gazdálkodunk. A pályázati rendszert még tavaly tavasszal, az első saját kiírásunk előtt megváltoztattuk. Kigyomláltuk belőle a korábbi igazságtalanságokat, például azt, hogy a magas jövedelem vagy a kaució plusz pontot ért. Így az új kiírások tényleg a rászorultakat részesítik előnyben, míg a korábbi rendszer éppen őket szorította ki. Hamarosan véglegesítjük az új lakásrendeletet is, amiben szintén sokkal erőteljesebben fognak érvényesülni a szociális szempontok, mint az előzőben.

Nemrég nyílt levelet írt Sára Botond kormánymegbízottnak, többek között arról érdeklődve: a szociális ellátórendszerben pontosan kik is kapták meg a vakcinát. Miért gondolta feladatának, hogy önkormányzati képviselőként ilyen kérdést intézzen a kormánymegbízotthoz, volt polgármesterhez?

Ahogy a nyílt levelemben is írtam, az egészségügyiek mellett a szociális dolgozók azok, akiknek drasztikusan megnőtt a munkaterhelése. Rájuk azonban sokkal kevesebb figyelem jut, és ez megmutatkozik abban is, hogy a kormánypártok mennyire nem tartják prioritásnak az ő egészségi állapotuk és munkakörülményeik javítását. Ez alól Sára Botond, aki lényegében kampánycélokra használja a hivatalát, sem tűnik kivételnek. Én pedig, mint a szociális területért felelős bizottság elnöke, kötelességemnek éreztem, hogy felemeljem a szavam.

Tavaly márciusban azt nyilatkozta, hogy Józsefvárosban érzi otthon magát, előbb-utóbb a kerületbe fog költözni. Hogy halad a terve? Milyen most a Corvin-negyedben lakni?

A járvány sajnos az én terveim megvalósítását is elhalasztotta, a fővárosi lakáspiac helyzete ebben az időszakban csak tovább romlott. Egy képviselőnek az a feladata, hogy jelen legyen a körzetében, ismerje azt, nyitott szemmel járjon és tartsa a kapcsolatot az ott élőkkel. Ez könnyebb, ha maga is a kerületben lakik, de fontosabb, hogy kellő időt és energiát fordítson rá. A Corvin-negyedben egyelőre a járvány és az elvonások ellenére is a terveink szerint haladnak a dolgok, bár a kormányzati intézkedések következtében tovább fokozódó parkolási káosz az itteni helyzetnek sem tett jót, de ezen segíteni fog az új rendelet. A negyed egyébként is egy egészen izgalmas része a kerületnek, Józsefváros minden arcát megmutatja annak minden nehézségével és szépségével.

Szöveg: Zoltai Ákos; Képek: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.