További zöldítési lehetőségek nyílnak meg

2021. február 24.

Klímabarát kerület lett Józsefváros

A Klímabarát Települések Szövetségének tagja lett Józsefváros. Az önkormányzat célja, hogy gátat szabjon a klímaváltozással járó hatásoknak. Dr. Erőss Gábor alpolgármester szerint ezzel további zöldítési, klímavédelmi lehetőségek nyílnak meg a kerület előtt.

A VIII. kerületet is felvette tagjai közé a Klímabarát Települések Szövetsége – jelentette be a Józsefvárosi Önkormányzat, megjegyezve, hogy „a klímaváltozással szemben akkor tudunk hatékonyak lenni, ha közösségként lépünk fel.”

Számos településsel együtt dolgozva, egymást segítve és egymásnak példát mutatva fogunk arra törekedni, hogy gátat szabjunk a klímaváltozással járó hatásoknak. Mindezt olyan intézkedésekkel, amelyek a települések erőforrásaihoz, lehetőségeihez igazítottak – tudatta az önkormányzat.

Példákat is említettek: ilyen intézkedés a kerékpárosbarát fejlesztések, a termelői piacok létrehozása, a hulladék minimalizálására való törekvés, a zöldfelületek növelése, párakapuk létesítése vagy éppen szemléletformáló akciók szervezése.

A felvételt üdvözölte a klímavédelemért felelős alpolgármester, Dr. Erőss Gábor is. Azt írta, „amikor tavaly év elején klímavédelmi intézkedési tervet terjesztettem be, s azt elfogadta a képviselőtestület, tudtam, hogy nincsenek csodák. De mégis, minden újabb kis lépés egy újabb kis csoda…”

Az alpolgármester szerint a kerületi zöldudvar- és komposztláda pályázat, a hűsítő szigetek, a Tolnai pihenőkert, a szolgálati biciklik, az újrapapír-és csapvíz-használat kiterjesztése, a fakivágások szankcióinak szigorítása után a tagsággal „további zöldítési, klímavédelmi lehetőségek nyílnak meg”.

Képek: Józsefvárosi Önkormányzat, Huszár Boglárka, Facebook / Dr. Erőss Gábor

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.