Megkezdődött a józsefvárosi képviselő pere

2021. február 27.

Szarvas Koppány a bíróságon: „ártatlan vagyok”

Ártatlannak vallotta magát a bíróságon Szarvas Koppány Bendegúz józsefvárosi képviselő. A momentumos politikus ellen az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat a még 2018-as Kossuth téri tüntetésen történtekkel összefüggésben.

Még tavaly októberben számoltunk be róla, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat többekkel, köztük a józsefvárosi momentumos képviselő, Szarvas Koppány Bendegúzzal szemben. A vádirat szerint a politikus a 2018. decemberi Kossuth téri kormányellenes tüntetésen rendőrsorfala dobott tárgyakat. 

Szarvas lapunknak akkor azt nyilatkozta: „Soha nem állt szándékomban ártani senkinek, akkor is azért voltam ott a Kossuth téren, hogy kiálljak a magyar munkavállalók jogaiért. Tiszta lelkiismerettel állok a vizsgálat elé. Bármi is legyen a vádemelés sorsa, politikusként és állampolgárként vállalom a felelősséget minden tettemért – ahogy tettem eddig, és teszem a jövőben is.”

Az első fokú tárgyalás február 24-én kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Szarvas Koppány Bendegúz lapunknak elmondta, tartotta magát a korábbi vallomásához, miszerint valóban ködgyertyákat dobott a rendőrfal irányába, amiket a rendőrök a lábaikkal könnyedén elrúgtak. 

Hozzátette, hogy az említett gyertyák teljesen ártalmatlanok, a földre esést követően, a füstjük bőven fellazul, mire szemmagasságig ér, nem okoz nehézséget a látásban. A tárgyak eldobására akkor került sor, amikor a rendőrök figyelmeztetés nélkül könnygázt bocsátottak a tömegre.

Elmondta, hogy a helyszínen talált, a rendőrök által elhagyott paprikaspayt is fújt az egyenruhások irányába. Ez azonban szintén nem jelentett veszélyt a rendőrökre, hiszen azokon védőplexivel felszerelt sisak volt. A sprayt szintén a rendőri tettlegesség után használta:

„A fújás tiltakozás volt a rendőrök Donáth Anna elleni aránytalan sprayfújással szemben.” 

A rendőrsorfalat áttörni sem neki, sem társainak nem állt szándékában – állítja. Arra is emlékeztetett, hogy senkinek nem akart ártani, a dühének kifejezése volt a cél. Hozzátette, érti a vád mibenlétét, de furcsállja, mert hivatalosan egy sértett van, aki ugyanakkor sérülésről nem számolt be.

Képek: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.