Kiállításkörkép

2022. április 26.

Strand, art deco, menny és pokol

Beindult a tavasz nyüzsgés a Városligetben vagy a budai Várban is, és aki olykor megszakítaná a teraszos napozásokat vagy a kirándulást némi vizuális kultúrával, annak adunk pár remek kiállítástippet.

Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa

A kiállítás 90 műalkotással igyekszik bemutatni a művész világnézetét, mutatja be az örök emberi témákat – köztük tíz saját kezű festménnyel is, ami a mester teljes festői életművének közel felét teszi ki.

Hieronymus Bosch alkotásainak egyediségét értői elsősorban rémisztő túlvilági ábrázolásaiban látták. Hátborzongató közelségbe tudta hozni a földöntúli világot, és a legkülönlegesebb démoni lényeket teremtette meg. Moralizáló művein éleslátó humorral és megrázó erővel ábrázolta az emberi természet gyarlóságát és a földi halandók bűneit. Szakrális témájú festményein – még a Paradicsomkertben is – megjelenítette a mindenütt lappangó Gonoszt. Pesszimista világnézetének fő kérdése: hogyan került a Gonosz a világba, és miként befolyásolja az emberi létezést, az emberi cselekedeteket?

A Bosch különleges világát megelevenítő, a késő középkor szellemi és vizuális kultúráját megidéző tárlaton a németalföldi mester teljes festői életművének majdnem felét, tíz saját kezű festményt állít ki a múzeum – köztük a bruggei Utolsó ítélet triptichont (nyitóképünkön), A bolondok hajójá-t (Párizs, Musée du Louvre), a Királyok imádásá-t (New York, Metropolitan Museum of Art), a Szent János Patmosz szigetén-t (Berlin, Gemäldegalerie) vagy az Ecce Homó-t (Frankfurt, Städel Museum).

  • Hol: Szépművészeti Múzeum, 1146 Budapest, Dózsa György út 41., Hősök tere
  • Mikor: 2022. április 9. – július 17.
  • Beugró: 2200–4400 Forint

Martin Parr: Strand az egész világ

A Budapest Fotófesztivál és a Műcsarnok különleges premierrel köszönti a látogatókat a hatodik alkalommal megrendezett Budapest FotóFesztivál nyitókiállításával.

Martin Parr brit fotográfus, a kortárs dokumentarista fotográfia egyik legismertebb képviselőjének munkái első alkalommal láthatók Magyarországon. Több mint négy évtizede kutatja a mindennapi élet jelenségeit, kezdve a britek időjárással kapcsolatos felfogásától egészen a nemzeti karakter megragadásáig. 1994 óta tagja a Magnum fotóügynökségnek, melynek 2013 és 2017 között az elnöke is volt.

A kiállítás plakátja

A Műcsarnok két termében megrendezett Strand az egész világ című kiállítás népszerű tengeri fürdőhelyeken tett megfigyeléseiből válogat. Parr amatőrfotós nagyapjával gyakran látogatta Észak-Anglia tengerpartjait, s később, fiatal fotográfusként ide tért vissza, hogy bemutassa, hogyan nyaral az angol átlagember.

Parr szerint a tengerpart kivételes nyilvános tér, ahol az általános emberi viselkedés abszurd megnyilvánulásai és a helyi furcsaságok zökkenőmentesen olvadnak egybe. Az emberek pihennek, napoznak vagy olvasnak, a fotós pedig belefeledkezhet a fényképezőgéppel való kísérletezésbe.

A kiállításon bepillanthatunk a négy évtizedes életpálya különböző időszakaiba. Parr megfordult a spanyol Benidorm üdülővárosban, belgiumi strandokon, a Garda-tó partján, a Krím-félszigeten, Lettországban, majd elhagyva Európát, az indiai Goában, Dél-Amerika tengerpartjain, köztük a híres Copacabanán, vagy az indonéziai Balin.

Kurátor: Tulipán Zsuzsanna

  • Hol: Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37., Hősök tere
  • Mikor: 2022. március 26. – június 26.
  • Beugró: 1200–2400 forint

Olescher Tamás: Az igazságnak és a szeretetnek

Olescher Tamás (1954–2021) festőművész, díszlettervező és performer a hetvenes években a magyar underground művészi élet ismert alakja és egyik szervezője volt, mígnem a nyolcvanas években Nyugat-Németországba nem költözött. Frankfurtban élt, tanult és alkotott, ekkoriban elsősorban kortárs zenei műsorokat szerkesztett, színházi, zenei és táncelőadásokat rendezett. 1988-ban tért vissza Magyarországra, és hamarosan létrehozta a képzőművészet, néptánc, zene és videó alkalmazásán nyugvó, összművészeti tevékenységet folytató Multi Média Színházat. Alkotóművészeti tevékenysége mellett 1995-től haláláig rendkívül eredményesen vezette a Vízivárosi Galériát.

Olescher Tamás: Teremtés

Korai festményeire főként az absztrakt expresszionizmus volt jellemző, a figuralitás főként kollázsaiban jelent meg. Hazatérését követően alakította ki jellegzetes, szimbolikus stílusát. Mindvégig a káoszból a harmóniába tartó rendet kutatta, művei spirtuális tartalma azonnal szembeötlik a közérthető, tradicionális jelképrendszer felhasználásával készült, világosan komponált, színgazdag festményein. A festményeinek leginkább visszatérő elemei a kör, ellipszis, mandala, kereszt, gyertya, hal és a különféle virágmotívumok.

A tárlat kurátora: Rockenbauer Zoltán

  • Hol: Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37., Hősök tere
  • Mikor: 2022. április 27. – május 29.
  • Beugró: 450 forint

Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)

A Magyar Nemzeti Galéria Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítása különleges plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva nyújt átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról. A kiállítás középpontjában a magyar art deco művészet, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll. A több mint 250 kiállított műtárgy zöme nagyon ritkán szerepel kiállításon, vagy olyan, amit még soha nem láthatott közönség.

Száz évvel ezelőtt – az első világháború traumája és a spanyolnáthajárvány szörnyűségei után – a gazdasági konszolidációval együtt a húszas évek második felében féktelen vágy jelent meg az élet élvezete iránt, s az ezzel járó csillogás, az olykor dekadenciába átcsapó mohó életvágy volt az egyik meghatározó eleme az art deco ízlésvilágának.

A Metropolis c. film art deco plakátja

Az art deco plakátok lehengerlő hatásra törekedtek, amelynek eszköze lehetett a szemkápráztató látványosság, az elegancia csillogása, az erotika csábítása, az egzotikum varázsa, a sebesség mámora, az alvilág borzongató romantikája. Az art deco egyszerre hatott a képzőművészetre, az iparművészetre, a filmre, a színházra, a zenére és az építészetre.

A tárlaton több mint 130 plakát, valamint számtalan plakátterv szerepel a kor legfontosabb tervezőitől, akik között olyan nagy nevekkel találkozunk, mint Berény Róbert, Bottlik József, Irsai István, Kozma Lajos, Lukáts Kató, Mallász Gitta, Réz Diamant Tibor és még sokan. A luxuscikkeket, a mozikban vetített filmeket, a pesti kávéházakat és mulatókat egyaránt az ő art deco plakátjaik hirdették.

A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát. A kiállítás kurátora: Katona Anikó művészettörténész

  • Hol: Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2. C épüket
  • Mikor: 2022. április 12. – augusztus 28.
  • Beugró: 1700–3800 forint

Nyitókép: Hieronymus Bosch, Utolsó ítélet

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.