Finiséhez közeledik az M3-as metró felújítása

2022. április 29.

Majdnem minden metrómegállóját visszakapja Józsefváros

Utolsó szakaszába lép a 3-as metró felújítása. Két héten belül átadják a Klinikák, a Corvinnegyed és a Kálvin tér állomásokat, és megváltozik a pótlóbuszok rendje is, de a torlódások még nem szűnhetnek meg. A Nagyvárad téri megálló ugyanakkor bezár, csak átmennek rajta a szerelvények, saját pótlóbusza lesz.

Minden állomás akadálymentes lesz

Radnay Tibor, a metrófelújítás programigazgatója szerint a legjobb hír, hogy az M3 metró mind a 20 állomását sikerül akadálymentesíteni, hangzott el a BKK sajtótájékoztatóján. Ez a belvárosi szakaszon volt a legnehezebb, ahol eredetileg bányászati technológiával építették a metróalagutat. Ezeken az állomásokon egy mozgólépcsőt elvettek a ferdepályás mozgáskorlátozott lift számára, egy mozgólépcső maradt így tartaléknak.

Ehhez teljesen, a betonig le kellett csupaszítani a mozgólépcsők házát, hogy az új berendezéseket be lehessen építeni. Ahol az állomás aluljáróba vezet, ott még külön liftet is építenek, ilyen a Corvinnegyed állomás is. Ha elkészül a teljes beruházás, ami jó esetben már 2023 első negyedévére kész lehet, onnantól a teljes budapesti metróhálózat bejárható lesz kerekesszékkel is.

A sajtótájékoztatón jelen volt kerekesszékes sajtós is, még nem próbálták ezeket az új lifteket, amik a vári siklóhoz hasonló. Amit nem látnak világosan, hogy

az egyszemélyes fülkéket hogyan tudják majd például segítővel, kutyával, terjedelmesebb elektromos székkel együtt használni.

Mivel az elkészült állomásokat – Klinikák, Corvinnegyed, Kálvin tér – előreláthatólag május 14-én adják át a forgalomnak, addig próbafutások, műszaki átadás folyik, utána lehet széles körben tesztelni ezeket a lifteket különféle szituációkban is, amik egyébként a szabványoknak megfelelnek.

A Nagyvárad téren nem áll meg a szerelvény

A Nagyvárad téren és a Lehel téren fordultak a vonatok mostanáig, ezért eddig nem nyúlhattak hozzájuk. Az északi szakaszon ez nem jelent nagy gondot, mert Újpest felől a metró csak a Göncz Árpád városközpontig fog járni, ám az most átadandó, Kőbánya-Kispesttől a Kálvin térig tartó déli szakaszon a Nagyvárad tér ki fog esni a forgalomból a felújítása idejére.

A szerelvények megállás nélkül robognak majd át az állomáson, és emiatt a Nagyvárad tár és a Népliget között egy rövid metrópótló buszjárat viszi majd az utasokat. A Klinikák és Nagyvárad tér között nem lesz pótlás, ott gyalogolni kell vagy bubizni lehet.

Az Üllői út egy időre felszabadul, de a végén marad a torlódás

A változó forgalmi rendről Tarsoly András forgalomszervezési vezető beszélt, aki szerint a budapesti 70 buszos pótlójárat világviszonylatban is a legnagyobb, amit még alternatív járatok is kiegészítenek.

Május 14-től eltűnnek a metrópótló buszok az Üllői útról, a Göncz Árpád városközpont és a Kálvin tér között járnak majd, az M3 jelű járat a teljes szakaszon, az M3A jelzésű betétjárat pedig csak a Nyugatiig fog közlekedni. A legsűrűbb követési távolság 45 másodperc lesz.

Mivel a pótlóbuszok a Kálvin térig járnak, és a Baross utca – Szentkirályi utca – Üllői út vonalon fordulnak vissza, ezért nem valószínű, hogy az Üllői út Kálvin téri szakaszán csökkenne a torlódás. A Szentkirályi utca buszok járta Baross utca és Üllői út közötti szakaszán nem lehet majd parkolni, az utca kétirányú lesz.

Nyári vágányzár

Két jelentős munkát nyárra terveznek, ami miatt teljes vágányzár lesz 8 héten át. Az egyik a BKK diszpécserközpontjának mára halaszthatatlan felújítása. Amíg ez kiesdik a munkából, addig a metró sem járhat, mivel innen történik az irányítása. Csak egy kis szakaszon, Újpest felől marad üzemben a metró. A nyolc hét alatt a teljes vonalon pótlóbuszok járnak majd. A Göncz Árpád városközponttól Kőbánya-Kispestig tartó teljes metrószünet a legalacsonyabb forgalmú nyári hetekre esik, június 18-a és augusztus 14-e közé. Utána ismét a május 16-tól érvényes rend szerint megy a közlekedés a metrórekonstrukció 2023 tavaszában várható befejezéséig.

A közlekedési változások pontról pontra

A BKK közleményt adott ki a május 16-tól érvényes forgalomi változásokról:

  • Hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as, a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.
  • Május 14-től, szombattól hétköznap esténként és hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.
  • A Nagyvárad téren az állomás felújítása miatt nem áll meg a metró, a tér környéke az M30-as pótlóbusszal érhető el.
  • A metrópótlás miatt a városban a közúton közlekedőknek nehezebb eljutási körülményekre kell számítaniuk, különösen azoknak, akik az északi városrészek felől, a Váci úton közelítik meg belvárosi területeket.

Közlekedés hétköznap esténként és hétvégén:

  • Május 14-től, szombattól hétvégén, illetve hétköznap esténként kb. 21:00-tól a metró csak az északi szakaszon, Újpest központ és a Göncz Árpád városközpont között jár, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.

Változások a metrópótlásban részt vevő alternatív járatok közlekedésében:

  • Május 16-tól, hétfőtől a 254M járatok helyett újra a korábbi 254E gyorsjárat közlekedik a Népliget metróállomás és az Alacskai úti lakótelep között. Pestszentimre térségéből a Boráros tér az 54-es és az 55-ös buszokkal továbbra is elérhető marad.
  • A 254E autóbuszról a 3-as villamosra az átszállási lehetőséget a belváros felé a Nagykőrösi út/Határ út megállóban, az Alacskai úti lakótelep felé pedig az Ecseri út metróállomásnál biztosítjuk.
  • A Gyál és Pestszentimre felől a metrópótlás előtti időszakban megszokott módon, a 84E, 94E és 294E járatokkal lehet a Határ út metróállomásig lehet utazni, ahonnan a metró a belvárosig közlekedik.
  • Rákoshegy térségéből sűrűbben közlekedik és gyorsabban jut el Kőbánya-Kispestig a 98E járat.
  • Pesterzsébet térségében a 223M járat továbbra is közlekedik és gyors eljutást kínál a Szentlőrinci úti lakótelep felől a Boráros térre. A Havanna-lakótelep térségében a 194M járat szintén változatlan módon továbbra is gyors eljutást biztosít a Gloriett-lakóteleptől a Határ út metróállomáshoz. A metrópótlásban érintett további járatok is változatlan útvonalon közlekednek.

Közúti közlekedési változások:

  • A metrópótló buszok továbbra is a számukra kijelölt buszsávokban haladhatnak, amelyek a Váci úton egészen a Göncz Árpád városközpontig tartanak.
  • A Göncz Árpád városközpontnál a belváros irányába tartó metrópótló buszok két buszsávon haladhatnak át a kereszteződésen, ezért a Váci útról észak felől nem lehet majd balra kanyarodni a Róbert Károly körútra. Dél felől továbbra is lehet a Váci útról az Árpád híd felé kanyarodni.
  • A metrópótló buszok a Kálvin térnél a Szentkirályi utcán keresztül fordulnak vissza, ezért a Szentkirályi utca Baross utca és Üllői út közötti szakaszán két irányú forgalmi rend lép életbe, valamint az érintett részen nem lehet majd parkolni. Az utca ezen szakaszán közúti forgalom változatlanul haladhat a Baross utca felé, az ellenkező irányba viszont kizárólag a pótlóbuszok közlekedhetnek

Nyitókép és prezentációk: BKK

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.