Józsefvárosi Narcos

2022. április 30.

20 ezer a kokain grammja – józsefvárosi központú droghálózatot kapcsolt le a rendőrség

A Futó utcai bérlakásból sokmilliós drogüzlet szálai futottak szét Pest megyében.

Még 2020 tavaszán kezdtek el nyomozni a Pest megyei rendőrök egy drogügyletben, amit végül idén április 25-27-én fejeztek be – elfogások több helyszínen történtek, ahogy arról a rendőrség oldalán közzétett videó is beszámol.

Egy Futó utcai társasházban bérelt lakásban egy 31 éves terjesztőt és egy fogyasztót fogtak el, majd a Horváth Mihály téren is rajtaütöttek a terjesztő barátnőjén és két férfin. A 31 éves O. Krisztiánt, valamint 30 éves barátnőjét, G. Barbarát őrizetbe vették, kihallgatásukon egyikük sem tett vallomást, kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják őket.

Április 27-én pedig további hét Pest megyei és budapesti helyszínre szállt ki a rendőrség. A drogkereskedők O. Krisztiántól szerezték be az anyagot. A kokain grammját 20 ezer, a speedet 3000-3500 forintra árazták be. Extasy tablettát 2500-ért lehetett kapni, a marihuána grammjáért 2500-3000 forintot kellett fizetni. A bűnös úton szerzett bevétel kereskedőnként is meghaladta a több millió forintot.

Fotó: Police.hu

A nyolc, kutatással érintett helyszínen pénzt, több mint 1 kilogramm zöld növényi törmeléket, 815 gramm kábítószergyanús masszát, 3600 gramm kábítószergyanús port, 147 tablettát, valamint 54 gramm kristályos állagú anyagot foglaltak le. Az igazságügyi vegyész-szakértői vizsgálatra küldött cuccokon kívül a rendőrök átvállalták jó néhány szennyezett edény, digitális mérleg, fecskendő, pipa, tasak, poros plasztik kártya, dohányőrlő megőrzését is.

Nyitókép: police.hu

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.