Akadnak még otthagyott plakátok

2022. május 05.

Nem sikerült az összes választási plakátot határidőre eltávolítani – de csak leszedettünk párat

Az országgyűlési választásokat követően egy hónapja van a jelölteknek leszedni plakátjaikat, de nem sikerült maradéktalanul elvégezni a feladatot – április 3. után egy hónappal, május 3-án találtunk még plakátokat közterületen. Aztán, miután szóltunk, Csárdi Antal leszedette őket.

Sokféle környezetszennyezés van, létezik a szó szoros értelemben vett természetkárosítás, de van akusztikai (lásd a mai magyar popzene 94%-a), és van – többek között – vizuális környezetszennyezés is.

A városképbe belerondító elemeket is hosszan tudnánk sorolni, de most csak eggyel foglalkozunk, mégpedig a langyos szélben szomorúan lengedező tépett, összekoszolódott, magányos politikusi portrékkal, melyet még életük képviselőaspiráns szakaszában ragasztottak ki a nép képviseletére felesküdni akarók.

A választási eljárásról szóló 2013. évi törvény rendelkezése szerint a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani a plakátokat az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték. A választás idén április 3-a volt, tehát pontosan kedden, május 3-án járt le a plakátleszedés határideje.

Nyilvánvalóan a plakátragasztók elsődleges érdeke a hirdetmények kihelyezése volt, az eltávolítás azonban akkor is kötelességük, ha a politikusi arcképek közszemléje már aktualitását vesztette. A törvény az eltávolítás mutatványának kihagyása esetén konkrét szankciót nem helyez kilátásba, annyit ír csupán, hogy a plakátok eltávolításának elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni kötelesek a politikusok, jelölő szervezetek.

A Józsefváros Újság szerkesztősége is perceptuált néhány odahagyott plakátot, ezek Csárdi Antal reklámjai voltak.

Fotó: Mile Máté

Felhívtuk Csárdit, hogy miért vannak kint még mindig a plakátok. Az LMP 1-es országgyűlési egyéni választókerületi politikusa a plakátok elmaradt leszedésének hírét hallván visszakérdezett a makacsan ottmararadó hirdetmények lokációjáról, és egyben biztosította a közvéleményt afelől, hogy maholnap az összes ilyen plakátot el fogják távolítani.

És láss csodát: meg is történt a dolog, csütörtök délutánra eltűntek a határidőn túli plakátok az általunk ismert helyekről.

Ha ön is találkozik még mindig plakátmagányban ázó nyakkendős/kiskosztümös politikusi arcokkal közterületeinken, ne habozzon billentyűzetét tintába mártva informálni a Józsefváros Újságot a szerkesztoseg@jozsefvarosujsag.hu címen, ezáltal is hozzájárulva egy letisztultabb józsefvárosi vizuális környezet megteremtéséhez!

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.