Babits Mihály Húsvét előtt című költeménye a háborúellenes versek egyik legismertebb és legszebb alkotása a hazai irodalomban. 1916-ban jelent meg harmadik verseskötetében, a Recitativban, abban az évben, amikor a költő Józsefvárosba költözött. Babits itt lakott a Palotanegyedben a Reviczky utca 7. szám alatt 1916 és 1931 között, és itt a kerületben kötött 1921-ben házasságot Tanner Ilonával – vagy ahogy irodalmi körökben jobban ismerik, Török Sophie-val.
A verset egy úgynevezett jótékonysági matiné keretében adta elő a költő, melyet a Nyugat szervezett 1916. március 26-án délelőttre. A bevételből az első világháborúban megvakult katonákat támogatták. Az eseményen írók és költők – Babitson kívül Ady Endre, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Ignotus és Kéri Pál – olvastak fel műveikből, illetve Székelyhídi Ferenc énekelte el akkori kortárs költők megzenésített verseit.
Babits alapvetően visszafogott karakterű költőnek számított, egyáltalán nem volt jellemző rá, hogy politikával foglalkozzon. Ám a világháború borzalmai megváltoztatták apolitikus hozzáállását, úgy érezte, neki is meg kell szólalnia. Ennek eredménye ez a humanista vers, melyben a hatalom szemébe vágta, hogy elég a háborúból.
A fellépését merész kiállásnak és bátor tettnek tartották kortársai, ráadásul a magába zárkózó poéta általában nem vállalt nyilvános szerepléseket. Az egykori feljegyzések szerint a zsúfolásig megtelt zeneakadémiai nagyteremben „önkívületig fokozódó lázas lelkesültséggel” szavalt Babits, és a közönséget teljesen magával ragadta.
Nem ez volt Babits első háborúellenes verse, az 1915-ös Játszottam kezével című, a Nyugatban megjelent szerelmes versének utolsó sorai miatt hatalmas botrány kerekedett. Az akkorra már országosan ismert középiskolai tanárként dolgozó költőt el is bocsátották 1916 januárjában (Újpesten tanított latint, valamint magyar nyelvet és irodalmat). Nemzetgyalázással – pontosabban a király és a magyar zászló megsértésével – vádolták őt a sajtóban, majd a Petőfi Társaság sem választotta be tagjai közé, januárban pedig felmentették tanári állásából.
És a vers maga:
Babits Mihály: Húsvét előtt
S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zugásán át, dalomnak izét
a kínnak izén
tudnám csak érzeni, akkor is
– mennyi a vér! –
szakadjon a véres ének!
Van most dícsérni hősöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hűlni borogatott
ágyuk izzó torkait:
de nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat őröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szüz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:
én mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegőn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegőt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Szöveg: Pálinkás János; Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár, Wikipedia
