Meglepő húzások az LMP-s jelölt körül

2021. április 30.

A Jobbik támogatja Demeter Mártát, Vágó Gábor viszont inkább Jámbort választotta

Miután az LMP bejelentette, hogy Demeter Mártát, a párt országgyűlési képviselőjét indítja a 6-os választókörzetben az őszi ellenzéki előválasztáson, Jakab Péter, a Jobbik pártelnöke rögtön szimpátiáját fejezte ki.

Jakab így nyilatkozott a nemrég közzétett videóban Demeterről: “Kicsit olyan ő, mint én. Az országért képes ezer kompromisszumot is megkötni, a hatalommal azonban soha nem köt alkut. A kormányváltáshoz és az ország rendbe tételéhez szükség van rá”.

Arról is beszélt, hogy az összefogás akkor valósulhat meg, ha a pártérdeket felül tudja írni a nemzet érdeke, és eszerint 2020-ben mindenhol a legalkalmasabb jelöltet kell indítani a Fidesszel szemben, akkor is, ha ez nem a Jobbik jelöltje. A 8-9. kerületet lefedő 6-os választókörzetben egyébként a DK színeiben Manhalter Dániel kommunikációs szakember, Momentum és a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával Csordás Anett, és az újbaloldali Szikra Mozgalom jelöltje, Jámbor András, a Mérce főszerkesztője indul még.

Furcsa viszont, hogy az LMP egyik alapító tagja nem a saját pártjából induló Demeter Mártát, hanem Jámbor Andrást támogatja, amit elég egyértelműen ki is fejezett.

Megkérdeztük, hogy miért döntött így, de azt a választ kaptuk, hogy nem szeretne nyilatkozni a témában. Demeter Mártát is kerestük, ő sem válaszolt a kérdésre érdemben. A Jobbik-LMP együttműködésre nem ez az egyetlen példa, a belvárosban induló LMP-s Csárdi Antalt is támogatja a Jobbik, a 14-es Rákosmente körzetben induló jobbikos Szilágyi Györgyöt pedig az LMP biztosította támogatásáról. 

Szöveg: Ádám Judit, képek: Jámbor András Facebook, Jakab Péter Facebook

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.