Az Egymásra lépni tilos! kiállítás egy antidiszkriminációs kampány része, a káros megkülönböztetés jelensége ellen küzd. Minden évben kiírnak egy alkotói pályázatot amatőr felnőtt alkotóknak és gyerekeknek. A szervezők az elmúlt két évben sajnos nem tudtak kiállítást rendezni, azonban a mostani kesztyűgyáros eseménnyel szeretnének elindítani egy vándorkiállítást.
Azokat a pályaműveket tervezik kiállítani, például iskolákban, melyeket a zsűri az elmúlt két évben díjjal jutalmazott. Céljuk, hogy Budapesten is és az országban is több helyszínen is meg tudjanak jelenni. Az alkotások is több helyről, még a határon túlról is érkeznek.
Ahogy térben, úgy korban is megoszlanak az alkotók ismérvei: a legfiatalabb pályázó 6 éves volt, a legidősebb pedig 93. A Budapest Esély Nonprofit Kft. központja a nyolcadik kerületben van, ezért a tevékenységüket tekintve hasonló profillal működő Kesztyűgyárral való együttműködés adta magát. Dombay Rozália, a Budapest Esély szakmai vezetője szerint ez a rendezvény egy jó szakmai kapcsolat kezdete.

A korunk társadalmának gondjaira reflektáló kiállítás megnyitójára egész sokan eljöttek, akár politikusok is a civil érdeklődők mellett.
A Budapest Esély Nonprofit Kft. célja a hátrányokkal küzdő társadalmi csoportok munkaerő-piaci esélyeinek megerősítése. A szervezet két fő szakterülete a foglalkoztatásfejlesztés és a társadalmi integráció érdekében az esélyek erősítése.

A megnyitón Dombay elmondta, hogy a kampány már több mint 10 éves, és a Budapest Főváros Önkormányzatának finanszírozásában valósul meg. A megnyitóra a fővárostól a Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Főosztály főosztályvezetője, Kovács Tünde érkezett a meghívóban szereplő Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes helyett.
Dombay a főváros mellett köszönetet mondott még Lakatos Ildikó kiállításszervezőnek, Dobai Sándornak, aki a fejlesztő foglalkoztatási intézmény vezetője és a kézműves papírtermékeket előállító műhelyet is vezeti, valamint Molnár Attila esélyegyenlőségi referensnek, továbbá Rózsa Mónikának, aki a Támogatlak Roma program egyik mentora.

A pályázatot újra kiírják, lehet ismét jelentkezni, a téma a gyermekjogok lesz.
Csőke Zita, a Kesztyűgyár vezetője programdömpinget emleget pogácsával a kezében. Ugyanis minden héten pénteken úgynevezett Mátyás téri dallamok VEKOP-os programsorozat van 7-től 8-ig, ahol különböző, de leginkább helyi kötődésű zenekarok eltérő stílusokban lépnek föl Szilvási István, szintén zenész, szervezésében. Kiteszik a székeket meg technikát a térre, jönnek a zenészek, a helyiek tudatosan készülnek már rá, de az erre járók is csatlakozni szoktak. Ezzel is próbálják a Mátyás tér hagyományos jellegét föléleszteni, merthogy a park korábban kávéházi és mindenféle cigányzenészek találkozó helye is volt. Mivel nagy sikere van a programsorozatnak, így a jövőben is szeretnék folytatni.

A nyári szünet előtti utolsó Cserebere piac is lezajlott, amit eddig minden hónap utolsó péntekén tartottak. Itt mindenféle tárgy, játék, ruha, háztartási eszköz, könyv találhatott új gazdára. Tehát hozni és vinni is lehetett a holmikat, ezt a programot is szerették a helyiek, ezért a szervezők szintén meg akarják tartani a nyári szünetet követő őszi kezdéssel.

A harmadik kedvenc Kesztyűgyáros program, ami télen és a covid-járvány alatt is működött, a Szabadpolc: lehet hozni vinni dolgokat a ház nyitvatartási idejében, sok ruha és egyéb más gazdát cserélt. A népnyelv Szabadfogasnak nevezte el, ezért már Csőkéék is így hívják. „Egyszer télen óriási szél volt, nem mertük kitenni. Jött is a reklamáció a helyiektől, hogy hová lett a Szabadfogas!?”
Hiánypótlóként a Cserebere piac helyett hamarosan be is üzemelik a nyárra.
Nyitókép: Mile Máté