Még a régi weboldalt vették alapul

2022. június 02.

Átlag feletti a józsefvárosi önkormányzat átláthatósága, mondták ki a civilek

Józsefváros is részt vesz a 2019-ben indult Ez a Minimum! átláthatósági programban, ami az önkormányzatok transzparenciáját vizsgálja hat témakör alapján felépített szempontrendszer szerint. A teljesítményt most értékelték, a VIII. kerületé átlag feletti, míg például Szeged, Hódmezővásárhely átlag alatti értéket produkált.

A kezdeményezést az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország hirdette meg azzal a céllal, hogy az önkormányzatok javítsanak közérdekű adataik elérhetőségén, nyilvánosságra hozatalán és közérthetőbbé tételén.

A kampányban a program mellett elköteleződő jelöltek azt ígérték: megválasztásuk esetén a ciklus végéig megvalósítják a programot saját településükön. Az önkormányzati ciklus feléhez érkezve, 2022 márciusában a kezdeményezők átvizsgálták, mi teljesült ebből valójában, vagyis mi látható és kereshető meg a helyi honlapokon a közérdekű dokumentumok közül.

Bár Józsefváros honlapja azóta megújult, a régi felület közzétételi gyakorlatát elemezve a kerület kiemelkedően teljesített Újbuda, Ferencváros, Zugló, Budavár és Terézváros kerületeivel együtt. Az új, a cikk megjelenése idején is még tesztüzemben lévő oldalon pedig még több információ megtalálható (más kérdés, hogy a sok információ kissé tömény).

A programban két fő szempont – adattartalom és közzététel módja – és a hat témakör – nyilvános működés, közérdekű adatigénylések, átlátható költségvetési gazdálkodás, nyilvános szerződések és közbeszerzések, önkormányzati cégek átláthatósága és elszámoltatható döntéshozók – nyújt összességében teljes képet arról, hogy a XXI. században, digitális eszközökre építve az önkormányzati átláthatóság minimumát kik teljesítik.

Az Átlátszó ezen felül saját felmérést is készített arról, hogy teljesülnek-e a minimumprogram vállalásai olyan önkormányzatoknál, akik egyébként a kezdeményezésben nem vettek részt. Az értékelés fókuszába itt már nem az elköteleződés módja és a szabályozás folyamata, hanem a megkövetelt adatok tényleges hozzáférhetősége került.

Ebből kiderült, hogy az önkormányzati tulajdonú vállalatok átláthatósága terén még egyaránt súlyos hiányosságok tapasztalhatóak az Ez a Minimum!-programot vállaló, és a vállalást nem tett önkormányzatoknál is.

A minimumprogram a végső átláthatósági értékelést az önkormányzati ciklus végén hozza majd nyilvánosságra.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.