Óriásit ment a nemes felajánlásról szóló hír a Facebookon

2022. június 05.

Akár a napi működését is finanszírozhatja a gyerekmentő szolgálat a nekik felajánlott kis ház árából

Nagyot ment a Facebookon, hogy az Orczy úton található Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat rendkívüli adományt kapott, nádudvari házat örököltek egy „rajongójuktól”. Hogyan fogadták az ajándékot, mit kezdenek vele? – ezt kérdeztük az szolgálat munkatársától.

A gyermekrohamkocsi szolgálat dolgozóit hatalmas meglepetésként érte a hír, hogy egy 82 éves nádudvari asszony, Somogyi Piroska rájuk hagyta a házát. Az erről beszámoló Facebook-posztjukon több mint 36 ezer lájk található.

A szolgálatnál nem ismerték az idős asszonyt, aki aktív korában növénygondozó volt a helyi termelő szövetkezetben, gyermekét, unokáját sem látták el soha. A debreceni kórházban hunyt el múlt év decemberében, és mint kiderült, végrendeletében mégis a gyermekmentő szolgálatra hagyta a házát.

A Szolgálat munkatársa, Szécsy-Chernel Szandra elmondta, ez az első alkalom, hogy ilyen formában kapnak adományt. „23 éve működik az alapítványunk, és ez nagyon különleges meglepetés volt számunkra” – mondta. Még nem tudják, milyen módon élnek az adománnyal, elképzelhető, hogy a mentősök rekreációs háza lesz, de az is lehet, hogy értékesítik, és a bevételből a működésüket finanszírozzák. Hogy ebből vehetnének-e akár egy új kocsit, azt nem tarja valószínűnek, mert 66 millió forintba kerül egy felszerelt mentőautó. Egyébként cégek és magánszemélyek adományoznak nekik, a honlapjukon keresztül kis összegű havi támogatást is fogadni tudnak, 250 támogatójuk van összesen, és egyszázalékos támogatást is kapnak – „így tudunk életben maradni”, tette hozzá.

Pár napja kapták meg a ház kulcsait, és meg is nézték a nádudvari 50 négyzetméteres kis vályogházat és a virágokkal teli kertet. Köszönetképpen az ottani rózsákból vittek csokrot Somogyi Piroska sírjára.

A gyermekmentősök egyébként az Országos Mentőszolgálat szakmai felügyelete alatt működnek, ha gyermek jut bajba, az ő speciálisan – még inkubátorral is – felszerelt kocsijukat küldi ki a mentőszolgálat a 112 segélyhívón keresztül. A működésük elején a Markó utcai mentőközpontban voltak ők is, és azért költöztek Józsefvárosba, az Orczy út 32. alatti mentőállomásba, hogy a Heim Pál gyermekkórház és a gyerekklinika közelében legyenek. Miskolcon és Debrecenben is van kirendeltségük már.

Nyitókép: Facebook / Gyermekrohamkocsi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.