Újabb környezetvédelmi intézkedés

2022. június 06.

Egyre könnyebb lesz leadni a használt sütőolajat a kerületben

Programot indít el az önkormányzat használt sütőolaj összegyűjtésére Józsefvárosban. Egyelőre a kerület hét pontján alakítanak ki leadóhelyet, amik néhány héten belül elérhetők lesznek a lakosság számára. Az újabb környezetvédelmi intézkedés, amellett, hogy teljesen díjmentes, az élővizeink, de a csatornahálózatok megóvását is szolgálja.

Míg az éttermeket, kifőzdéket már 2012 óta törvény kötelezi a használt sütőolaj és -zsiradék szakszerű elszállíttatására, addig a háztartások jelentős részében ez a probléma koránt sincs megoldva. Vannak ugyan leadópontok (hetet találni a Biofilter keresőjében) és az Aldi áruházakban is leadható, de épp józsefvárosiakban nem, azaz elkelnének még leadópontok, hogy ne félnapos túra legyen a környezettudatosság.

Fotó: Pixabay

A Józsefvárosi Önkormányzat célja, hogy mielőbb kitöltse ezt a hiátust, így

előreláthatóan már június második felében lehetősége lesz a kerületieknek is, hogy kijelölt gyűjtőpontokon szabaduljanak meg a használt olajtól, zsírtól,

újabbat lépve ezzel tehát a környezetünk megóvására.

Miért káros, ha a használt étolaj a csatornába jut?

Pontosabban: az étkezésre alkalmas bármiféle növényi olaj vagy állati zsiradék. Többszöri sütés után ezekben az anyagokban olyan vegyületek jönnek létre, amelyek az emberi szervezetre ártalmasak, ezért kell őket lecserélni néhány használat után. Azonban az olaj és a zsiradék mosogatóba öntése vagy vécében lehúzása még véletlenül sem javallt, mert a csatorna falára tapadva dugulást okoz, tovább szétterülve a víz felszínén, akadályozza a tisztítását, a talajba jutva pedig záróréteget képez, gátolva ezzel a levegő és a víz természetes áramlását, ráadásul lassan is bomlanak le.

Egy liter használt sütő-étolaj egymillió liter vizet képes beszennyezni!

Viszi az olajat, hozza a pénzt

A CseppetSem! névre keresztelt program elindítását előterjesztő Kerületfejlesztési, Környezet- és Klímavédelmi Bizottság elnöke, Szarvas Koppány Bendegúz képviselő lapunknak elmondta, hogy az elszállítással megbízott Biotrans Kft. az egyetlen olyan vállalkozás ma Magyarországon, amelynek

szolgáltatása teljesen ingyenes, sőt az elszállított hasznos anyag minden kilogrammjáért 25 forintot vissza is juttat

támogatásként az önkormányzat klímavédelmi alapjába vagy a városvezetés által kijelölt szervezet részére. A kiválasztás során ez elsődleges és döntő szempont volt.

A Biotrans Kft. nem mellesleg 100 százalékban magyar tulajdonú cég, amely az összegyűjtött olaj és zsiradék újrahasznosítását is hazánkban végzi, ezzel a hazai körgazdálkodást serkenti – ezt már Cserháti László, a Biotrans Kft. CseppetSem! programjának vezetője osztotta meg velünk.

Fotó: biotrans.hu

Hogyan működik a leadás?

Gyűjtőpontot a Józsefvárosban egyelőre hét helyre, a programra jelentkező intézmények területére telepítenek, ezek az alábbiak:

  1. Teleki téri piac
  2. Józsefvárosi Óvodák székhelyóvodája (Tolnai Lajos utca 7-9.)
  3. Hétszínvirág Tagóvoda (Kun utca 3.)
  4. Pitypang Tagóvoda (Százados út 14., régi épület)
  5. Százszorszép Tagóvoda (Szűz utca 3.)
  6. Virágkoszorú Tagóvoda (Baross utca 91.)
  7. Gyermekkert Bölcsőde (Nagy Templom utca 3.)

A gyűjtőedények 240 és 800 literesek, van köztük hagyományos kukaformájú, az óvodákban és a bölcsődében ilyen típusúak lesznek, zárt, „felül bedobósat” pedig a forgalmasabbnak számító piacra helyeznek ki.

Az olajat, zsiradékot PET-palackban vagy zárt befőttesüvegben lehet beledobni a gyűjtőkukába

(nem baj, ha az üveg eltörik). Nagyon fontos ugyanakkor, hogy

kizárólag az étkezésre használt anyag kerülhet bele, kőolaj (motorolaj) nem

– hívta fel a figyelmet Cserháti.

A hulladékot nem helyben ürítik, hanem az edénnyel együtt elszállítják, a helyére pedig fertőtlenített, tiszta gyűjtőt helyeznek. Az ily módon gyakorlatilag cseppmentes leadási módszer előnye, hogy nem kell tartani a kiömlésveszélytől, a gyűjtő közvetlen környezetének beszennyeződésétől sem – emelte ki a programfelelős.

Az elszállított anyagot száz százalékban hasznosítják.

Átszűrik, a sűrűjét, vagyis a zaccot (ez az elegy 10 százaléka körülbelül) biogázüzemben elektromos energia előállítására használják fel, az átszűrt rész pedig biodízel alapanyagául szolgál.

Nyitókép: pixabay.com

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.