Beterítette a szemközti ház homlokzatát

2022. június 09.

Szétspriccelő beton 10 méter magasan – szétrobbant a betonpumpa a Práter utca-Nagytemplom utca sarkán zajló építkezésen

Kedden reggel 8:10-kor történt az eset, személyi sérülés nem történt, csekély anyagi kár keletkezett.

A betonpumpát nagyobb építkezések, ipari projektek során használják. Az ominózus építkezés is ilyen, ugyanis a Práter utca-Nagytemplom utca sarka sem ússza meg a beépítést, hétemeletes társasház fog felépülni itt, alatta mélygarázzsal.

A sajnálatos esemény az ún. „dugóalapozás” nevű munkafázisban történt, melynek során az üreges talajfúrószárra csatlakoztatott betonszivattyú nyomócsövén keresztül nagy nyomással préselik a betont a furat aljára. Egy ilyen nyomócső adta meg most magát: a nagy nyomástól a cső szétrobbant.

A képlékeny beton mintegy 10 méteres magasságban spriccelt szét,

apró cementszemcséi kisebb sérüléseket okoztak a közelben parkoló autók szélvédőin (ezek mind a kivitelező cég birtokában vannak), beterítették a szemközti ház egyébként is meglehetősen romos homlokzatát, ablakait, egy ablakot pedig betört a kilövellés.

„Murphy törvénye megint életbe lépett” – mondja Ferenc, az alapozást végző cég építésvezetője. „Kellemetlen élmény lehet, ha a nyakába kap az ember egy ilyet, de igazi veszélyt nem jelent a cementpermet, mindenesetre szerencse, hogy azokban a lakásokban, ahol nyitva volt az ablak, éppen nem tartózkodott senki” – mondja. Ferencék azonnal értesítették a közterület-felügyeletet az esetről: „ne lepődjenek meg, ha lakossági bejelentés érkezik hozzájuk”, és azt is elmondta, hogy

a kivitelező megtéríti a károkat,

de egyelőre csak annyi látszik, hogy egy ablak betört. Az építkezés egyébként magánterületen zajlik.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.