Nem a versengés, az örömfoci a lényeg

2021. június 12.

A futball összeköt

Kilenc másik kerület mellett Józsefváros is csatlakozott a Unity nevű utcaifutball-fesztiválhoz, melynek kerületi győztesei a magyar és a francia válogatott találkozója előtt mérkőznek meg. De mi ez az egész és mi a célja?

A tavalyról elhalasztott labdarúgó Eb-nek Budapest is otthont ad néhány mérkőzéssel. Ennek az UEFA és EU támogatásával, az Oltalom Sportegyesület és a budapesti kerületek összefogásával létrejött kísérőrendezvénye az 5+1 fős csapatok kispályás mérkőzései, mely a játék mellett a fair play-t is legalább annyira fontosnak tekinti.

Hegyi Frigyest, az Oltalom Sportegyesület fiatal edzőjét – aki első podcastunkban is mesél munkájáról – kérdeztük ezekről a meccsekről. Kiderült, a kispályás focinak sajátos szabályai lehetnek. A hajléktalanoknak rendezett Homeless World Cupon például 3+1-es játék van palánkos pályán, ahol egy játékosnak mindig a támadótérfélen kell lennie a csapattagok közül, plusz a kapus sem hagyhatja el a zónáját, valamint a támadó sem léphet be oda. Ez azt eredményezi, hogy mindig emberhátrányban van a védekezés, ettől sokkal pörgősebb és gólgazdagabb a mérkőzés, hiába csak 2-szer 7 perc, már 3 perc alatt le lehet fáradni, akkora az iram.

Az Oltalom Sportegyesület Futball3 (F3) vagy Fair Play Foci néven már országszerte bemutatta ezt a játékot, ahol fiúk játszhatnak lányok ellen, felnőttek gyerekek ellen, ahol nincs bíró, hanem egy mediátor beszéli meg a csapatokkal közösen a mérkőzés szabályait. Egy ilyen meccs három részből áll – innen a Futball3 elnevezés is: az első harmadban a szabályokat beszélik meg, a második harmad maga a játék, az utolsó pedig a kiértékelés.

A mediátor nem autoriter karakter, nincs sípja, nem is szól bele meccs közben a történtekbe, de végig figyel, hogy utána a megbeszélésben elmondja tapasztalatait. A cél, hogy ezzel a játékkal arra neveljék a fiatalokat, hogy tudjanak egymás közt konfliktusokat megbeszélni, de arra is, hogy álljanak ki magukért. Ez a játék a grundfoci egy keretesebb formája, hiszen ott is úgy kezdődik a mérkőzés, hogy csapatokat választanak, megbeszélik, egyszerre hányan játszanak, van-e kapusról szöglet, stb. Pluszszabály lehet például az is, ha mondjuk gyerekcsapat játszik felnőttekkel, hogy a felnőttek csak egyérintős játékot játszhatnak, de rengeteg egyéb variáció is van.

Ettől a versengés élménye ugyan csökken, de azért megmarad, a hangsúly az örömfocin van, kötelező elem szokott lenni a gólöröm és a meccs előtti és utáni lepacsizás. A pontozást is úgy találták ki, hogy a győztes csapat 3 pontot kap, a döntetlenért 2 jár, de a vesztesnek is jár 1 pont. Ezen kívül még fair play pontokat is osztanak ki egymásnak a csapatok, ez is befolyásolja a végeredményt. Még az is előfordulhat, hogy aki kevesebb gólt lő, az nyer, mert több fair play pontot kapott – igaz, nem ez a jellemző, de körmérkőzéseknél már számíthat a fair play pontok száma.

Hrutka János korábbi válogatott labdarúgó ebben a videóban mutatja be a Futball3-at.

Az Oltalom Sportegyesület évek óta turnézik ezzel a futballfajtával, viszik a felfújhatós pályájukat mindenhová. Komoly siker, hogy most az Eb mellékrendezvénye a Unity Utcai Fesztivál, melynek jelmondata, hogy A futball összeköt. Június 18-án 10 budapesti kerületben lesz a torna, melyet a kerületek rendeznek, az Oltalom csak a szakmai segítséget és a mediátorokat nyújtotta hozzá. Június 19-én a városligeti UEFA szurkolói zónában – ahonnan sokan nézik majd a magyar válogatott franciák elleni mérkőzését – rendezik meg a kerületi győztes csapatok tornáját.

Józsefvárosban 18-án pénteken 15 órától a FIDO parkban lesznek a meccsek, az alábbi csapatok jelentkeztek.

– Auróra

– A Város Mindenkié

– Baráti társaság, akik a Társadalomelméleti Kollégium révén ismerték meg egymást évekkel ezelőtt

– FIDO: családi-baráti csapat

– Freeszfe Egyesület

– Józsefvárosi Önkormányzat

– Józsefvárosi Közterület-felügyelet

– Oltalom Karitatív Egyesület dolgozói és lakói

– Óbudai Egyetem Neumann Hallgatói Önkormányzata

– Semir Étterem: barátok, dolgozók

Az esemény Facebook-oldalán további részletek olvashatók.

Szöveg: Pálinkás János; Képek: Pálinkás János és Oltalom Sportegyesület

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.