Július 11. és 16. között rendezik meg a tábort, mely a tavalyihoz hasonlóan interetnikus-interkulturális jellegű. Műfaji besorolását illetően „olvasótábor” az 5 napos üdülés, de az ilyen táborok célja nem elsősorban az olvasóvá nevelés, hanem
az értékrend, önismeret, világkép, világnézet fejlesztése.

A keretjátékos (keretjáték: történelmi, kultúrtörténeti ismeretek és értékek átadása játékos formában, saját élményen keresztül) mesetáborban a kerület nemzetiségi önkormányzataival, illetve az összes többi nemzetiséggel együttműködve a gyerekek megismerkedhetnek más nemzetiségek kultúrájával, zenéjével, táncaival is. Az önkormányzat elsősorban rászoruló családok gyermekeinek jelentkezését várja, hogy lehetőséget biztosítson számukra a nyári kikapcsolódásra. Ez annak fényében is különösen indokolt, hogy tavalyi beszámolók szerint sok olyan gyerek vett részt a táborban, akik még
„sosem hagyták el Budapest határát”.
Tavaly ukrán, ruszin, román, magyar, cigány és arab gyerekek üdültek itt, akik az interetnikus módszertan szerint az első napokban előadhatják saját kultúrájukra jellemző dalaikat, táncaikat, történeteiket, amiket aztán a tábor végén már nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, közösen vezetnek elő.
A jellemzően 7-17 évesig terjedő korskála különböző grádicsain helyet foglaló gyerekek vegyes kiscsoportokba szerveződnek, melyekben a sokszor korábbi táborlakókból ifjúsági táborvezetőkké avanzsált fiatalok abban a szellemben végzik a munkájukat, hogy a gyakran problémásnak, nehezen kezelhetőnek ítélt gyerekek átérezzék, hogy egyenrangúak, és bárminek születtek, bármilyen különböző elképzelésük van a világról, az soha nem lehet akadálya az elfogadásnak, együttműködésnek.

A táborba jelentkezni a gyermek nevének, életkorának, lakcímének megadásával, szülő telefonszámával lehet
a daroki@jozsefvaros.hu e-mail címen 2021. június 27-én 12 óráig.
Beszámolónk a tavalyi táborról itt látható:
