Megszűnik a folyamatos pályázatbeadás

2021. június 24.

Ezentúl csak kiírt pályázatra lehet pályázni

A Józsefvárosi Önkormányzat módosította a társasházaknak adható támogatások rendjét – ez még az egyike volt a veszélyhelyzeti rendelkezések alapján polgármesteri hatáskörben meghozott utolsó rendeleteknek. A változtatás miatt a Fidesz támadja az önkormányzatot.

Az önkormányzat a június 14-én kelt 18/2021. számú rendeletében módosította a társasházak támogatásáról szóló 2017-es rendeletét. A módosítás szerint ezentúl csak kiírt pályázatok alapján adható be pályázat.

Miért volt erre szükség? – tettük fel kérdést a polgármesteri kabinetirodának, az intézkedés hátteréről Békési Zsuzsa sajtófőnöktől kaptunk magyarázatot.

A 2018-2019-es választási kampányok időszakában arra biztatták a társasházakat, hogy nyugodtan adjanak be pályázatot, az önkormányzat fog adni pénzt. A társasházak támogatásáról szóló rendelet pedig lehetővé tette, hogy csupán a pályázati űrlap kitöltésével bármikor be lehessen adni a pályázatokat, függetlenül attól, van-e társasházi támogatási pályázat meghirdetve. Ezen a gyakorlaton az újonnan választott önkormányzati vezetés nem változtatott, ugyanakkor kénytelen volt elutasítani egy sor pályázatot, ami úgy érkezett, hogy nem volt érvényes pályázati kiírás. 

Az elutasítás csalódás a pályázónak, aki jóhiszeműen nem létező pénzre pályázik, és rossz az önkormányzatnak is. Ezért módosult a pályázás menete úgy, hogy csak konkrétan kiírt pályázatra lehessen pályázni, ami egyébként a normális ügymenet minden más pályázatnál is. A módosítás a pályázók érdeke is, mert így egyértelmű nekik, mikor érdemes pályázniuk, s nem reménykednek olyan pénzek elnyerésében, amik nem léteznek – nem táplálnak hiú reményeket.

Az önkormányzatnak a választás után azonnal meg kellett volna hoznia ezt a döntést, hiszen az új civil vezetés számára nem állt már rendelkezésre fedezet azokra az ígéretekre, amit a Fidesz-többségű előző önkormányzati vezetés tett a társasházaknak, mondja Békési. Tény azonban, hogy egy látszólag apró dologról van szó a pályázati rendben, és ennek politikai következménye sokáig nem volt felismerhető. 

Másfél év után azonban például Sára Botond volt fideszes polgármester azzal támadja Pikó Andrást, hogy elutasította a társasházi pályázatokat. A tények szintjén igaza van: el kellett utasítani azokat a pályázati kérelmeket, amik meg sem hirdetett pályázatokra érkeztek. 

Címkép: Huszár Boglárka 

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.