Új helyszín, új vezetés, új program jön

2021. június 29.

Megújulás előtt a FROKK

A Szentkirályi utcában működő Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) sok kritikát kapott az utóbbi években. Az intézmény 2010 óta a fővárosi költségvetés mostohagyereke, most esélyt kap a megújulásra. Lovasi Gábort, a FROKK munkatársát és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettest kérdeztük az intézmény működéséről.

Amikor Lovasi Gábor, a FROKK kulturális rendezvényekért felelős osztályvezetőjének szegeztem a kérdést a működésüket illető kritikáról, elismerte, mehetnének jobban is a dolgok. A FROKK 2010-es indulásától itt dolgozik, s már a Napházban is együtt volt Kathy-Horváth Lajos igazgatóval, a világhírű muzsikussal. A közkeletű vélekedéssel ellentétben a FROKK nem zárt be, nem szűnt meg, bár a sajtó már ezt a hírét keltette, mondja. Tény azonban, hogy a honlapjuk elérhetetlen, s bár korrekt Facebook-oldaluk van, onnan alig lehet összeszedni, mit is csinálnak.

Alig vannak eseményeik

A FROKK-ot még a Demszky-féle fővárosi önkormányzat 2010-ben két jól működő roma intézmény, a Zsigó Jenő vezette Cigány Ház – Romano Kher és a Kathy-Horváth Lajos vezette Napház egyesítésével hozta létre. A FROKK küldetését 2009-ben fővárosi közgyűlési határozat rögzítette, – még most is ez van érvényben –, ami célként a roma kultúrát bemutató előadások, kiállítások rendezését és a roma művészek támogatását jelölte meg. Az intézménynek eredetileg egy rendesen felújított helyet szántak a Szentkirályi utcában, egy fővárosi tulajdonban álló volt iskolaépületben. 2010-ben kezdtek dolgozni 208 millió forintos költségvetéssel és 35 munkatárssal. Az azonban már a beköltözéskor világossá vált, hogy az épület teljes felújításából nem lesz semmi, csak a legszükségesebb belső munkálatokra van engedély és pénz. 

A FROKK költségvetése a következő években sajátosan alakult, tudtuk meg Lovasi Gábortól. Már 2011-re 80 millió körülire apadt, és a létszám is 15-re csökkent. Tarlós István főpolgármestersége alatt még drasztikusabb volt a szűkítés, évekig alig haladta meg a 35-40 milliót. Ma 7 munkatárssal működnek, jelenleg 100 milliós költségvetéssel, amiből 20 millió egy ösztöndíjprogram fedezete, amiben 40 roma fiatalnak adnak 10 hónapon át havi 20 ezer Ft ösztöndíjat, továbbá külső szakemberek bevonásával támogatást a tanulásban. Lovasi tájékoztatása szerint a működés fedezetét jelentő 80 milliós költségvetés 40-50 százalékát viszi el a bérköltség, a többit fordítják rezsire, fenntartásra, karbantartásra és a programokra.

Amikor a saját szervezésű programokról érdeklődöm, csak néhány kisebb eseményt említett Lovasi Gábor. Mint kiderült, önálló programjaik alig vannak, elmondása szerint „mindössze” 10 millió forintot fordíthatnak évente szakmai programokra, ezért azt a gyakorlatot alakították ki, hogy hellyel, szervezéssel, kisebb anyagi támogatással kapcsolódnak eseményekhez. A Szentkirályi utcában hosszú évek óta helyet adnak egy tanodának, a földszinten előadóterem van, amit próbateremként is használnak alkalmilag, az első emeleten van egy képtár – ennek alapját az a 2400 alkotás adja, amit Zsigó Jenő kezdett el gyűjteni még a rendszerváltás idején –, a felső szinten pedig műtermeket alakítottak ki, amiket néhány cigány festő vesz igénybe időről időre. Van még egy üdülőjük Fonyódon, arra nincs költségvetés biztosítva, a bevételekből kell fenntartani, s Lovasi szerint nyáron mindig foglalt.

A FROKK nem civil szervezetként, hanem a Fővárosi Önkormányzat költségvetési intézményeként működik, szakmai oldalról Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes felügyelete alatt. Ő lényegében megerősítette Lovasi állításait, és egyetértett azzal a meglátásommal is, hogy a politika valószínűleg csak a status quo megőrzése miatt tartotta életben az intézményt ezzel a fojtogató költségvetéssel.

Felpörgetnék a FROKK-ot

Kerpel-Fronius ugyanakkor elmondta, alapvetően át kívánják alakítani a FROKK működését, friss koncepcióval, új vezetéssel. A hetvenedik életévében járó Kathy-Horváth Lajos nyugdíjazásáról és az új vezetői pályázatról a szeptemberi első közgyűlésen születhet majd határozat. Szerinte a roma intézményrendszer Budapesten irtózatos pusztulásnak volt kitéve az elmúlt 15 évben, és a kérdés körül komoly érzelmi viharok dúlnak, így roma ügyekben nem csak szimbolikus lépésekre van szükség, ezért szükséges a FROKK teljes megújítása is. 

Az új vezető kiválasztását egy megkérdőjelezhetetlen zsűrire bízzák majd, mondta Kerpel-Fronius, és azt várják a jelöttől, hogy a már kialakult szempontok alapján stratégiát is alakítson ki. Az FROKK átalakításának irányait már tisztázták: 1) módszertani központtá kell válnia, ami segíti a budapesti művelődési intézményeket olyan releváns programok létrehozásában, amiben a roma kultúra, identitás, integráció kap hangsúlyt; 2) beszélgetéseknek, előadásoknak, koncerteknek legyen befogadó helyszíne; 3) a fonyódi gyerektábor – hasonlóan a Romano Kher régi gyakorlatával – alkotótáboroknak és képzéseknek is helyszíne legyen a szezonon kívüli időben; 4) és még jobb körülmények között mutathassák be a tekintélyes képzőművészeti gyűjteményt, amihez meg kell szerezniük a közgyűjteményi státuszt is.

Azt is szeretnék, hogy a FROKK ne etnikai zárvány legyen, hanem próbálja meg kialakítani a párbeszédet a szubkultúrák között, amiben a roma kultúrának erős résztvevőnek kellene lennie.

Kerpel-Fronius Gábor végül a FROKK elhelyezéséről is beszélt, ami szerkesztőségünket is érinti. Az eredeti szándék szerint egy nagy reprezentatív épületet kerestek az intézménynek, ami nem maradhat már sokáig a Szentkirályi utcában, mert azt a főváros eladta az államnak, hogy bővíteni lehessen a Trefort utcai gimnáziumot. Több épületet is számba vettek a kerületben, de nem találtak megfelelőt, ezért úgy döntöttek, különféle helyeken lesznek elhelyezve a FROKK részei. A galéria a József körútra költözhet, a Józsefváros újság jelenlegi szerkesztőségébe, amit megvásárolnak a kerülettől. Erre valószínűleg már szeptemberben sok kerülhet. Szintén a József körúton, egy reprezentatív lakásban lenne hely előadásoknak, beszélgetéseknek, valamint a könyvtárnak, a video- és audiotárnak. Az irodahelyiségek a Napház közelében lennének, továbbá megmaradna a Napház is, és lenne egy raktár a képzőművészeti gyűjtemény számára is.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.