Éjszakai felfedezés Budapesten

2021. július 09.

Egy nyári éjszakára megnyílnak a zárt kapuk

Július 10-én ismét Séták Éjszakája! Délutántól éjjelig barangolhatunk máskor bezárt budapesti kapualjak mögött, felfedezve a főváros rejtett oldalát.

Azoknak, akik részt vettek már valaha szervezett városi sétán, valószínűleg ismerős nevek következnek, viszont akiknek ez a műfaj újdonság, szintén figyelmébe ajánljuk a július 10-i (szombati) programokat.

A budapesti városi séták szervezői, a Hosszúlépés.Járunk?, az Imagine Budapest és a Budastep a KÉK – Kortárs Építészeti Központtal kiegészülve összeálltak, hogy számtalan sétával örvendeztessék meg a városi felfedezőket, az örök kíváncsiakat, a saját otthonukat, környezetüket jobban megismerni vágyókat, és azokat, akik nem csak a turisztikai ajánlókból ismernék meg a fővárost.

A szervezők másodjára rendezik meg a Séták Éjszakáját, ahol  az érdeklődőket beavatják a metrók és a hidak történeteibe, megmutatják a híres világjárványok helyszíneit, mesélnek az Andrássy úti paloták és a Városmajor titkairól, a római kor és a szecesszió művészetéről. 

A pesti sörről mindent elmond a A Hosszúlépés. Járunk?, a KÉK pedig egy igazi szocreál lakótelep sava-borsát mutatja be sétáján. Budavári kertekbe a Budastep kalauzol, de természetesen a bűnügyi történetek és helyszíneik sem maradnak említés nélkül az Imagine Budapest jóvoltából. Megszámlálhatatlan témával, érdekességel várja a program mindazokat, akik a szombat estéjüket izgalmas és egyedi tartalmakkal töltenék meg.

A programokra a négy szervező honlapján, vagy Facebook-oldalukon lehet jelentkezni:

Budastep

Hosszúlépés. Járunk?

Imagine Budapest

KÉK – Kortárs Építészeti Központ 

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.