Hűvösebb napokat várunk

2022. július 04.

Most nem osztanak, de lelhet vizet a kánikulában utcán járó

A BKK és a Főváros, de Józsefváros is osztott ivóvizet a múlt heti hirtelen trópusi kánikulában, de egyelőre nem tervezik folytatni. Az idő is enyhül, tudtuk meg, és városszerte sok helyen olthatja már szomját ingyen (vízzel) a városi vándor.

A múlt heti vörös fokozatú hőségben a józsefvárosi önkormányzat munkatársai vizet osztottak a 32-esek terén. A meleg valamelyest enyhült, de nem annyira, hogy levegyük a témát a napirendről. Akkori cikkük változatlanul hasznos annak, aki az utcákat kénytelen járni a legforróbb órákban is:

A kánikulai túléléshez összegyűjtött tanácsokat is érdemes átfutni még egyszer:

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is osztott vizet néhány forgalmas budapesti csomóponton múlt csütörtökön és pénteken. 11 órától délután 3-ig a Deák Ferenc téren, a Széll Kálmán téren és a Keleti pályaudvarnál osztották szét a rendelkezésükre álló 2700 darab palackozott ivóvizet.

Megkérdeztük a BKK-t, lesz-e folytatása a vízosztásnak, most azonban nem terveznek ilyet. Már csak azért sem, mert az előrejelzések szerint szerdától enyhül az idő. Józsefváros sem tervez egyelőre újabb vízosztást, tudtuk az önkormányzaton Békési Zsuzsától. De ahogy a kerület sem, úgy a Főváros sem hagyja abba a kánikula elleni védekezést.

A BKK ügyfélszolgálati központjaiban ballonból hűsíthetik magukat az emberek, és ahogy a BKK-nál megnyugtattak, ezt a lehetőséget folyamatosan fenntartják a nyári idényben.

Ezen kívül ivókutak sokasága működik Budapest szerte. Hogy hol találhatók, abban a BudapestGO alkalmazás segítséget tud nyújtani menet közben is.

Utcán kevésbé használható a Hűsítő Budapest ivókút térképe, de elindulás előtt azt is érdemes böngészni. Ezek száma szépen bővül, tavaly 22-őt, idén már 12 új kutat nyitottak meg. Egyes útvonalakon, például a Kiskörút mentén már viszonylag sűrűn vannak, de pestiesen szólva, még van hová fejlődni.

A legjobb, amit tehetünk, ha magunk gondoskodunk ivóvízről. Nem szükséges bolti vizet venni, a budapesti ivóvíz kifejezetten jó minőségű, töltsünk fel egy palackot indulás előtt.

Nyitókép: Vízosztás a Blahán. Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.