Elszabadult szerelőkocsi okozta a tragédiát

2021. július 31.

Halálos baleset történt a metrófelújításon a kerületben

Július 30-án pénteken délután halálos kimenetelű baleset történt a kerületünkben: a metrófelújításon egy elszabadult szerelőkocsi a Corvin-negyed és a Kálvin tér megállók között elsodorta az egyik munkást, aki a helyszínen életét vesztette. Egy másik férfi súlyos sérülésekkel kórházba került, és van egy harmadik sérült is.

Pénteken a Corvin-negyed metrómegállónál tűzoltó-, mentő- és rendőrautó állt szirénázva, miközben az aluljáróból a lent dolgozó munkások jöttek fel sorra, a mélyben zajló építkezésről por szállt fel.

Egyelőre még nem tudni, mi is okozhatta a föld alatti balesetet. A BKV a katasztrófavédelem szakembereivel együtt vizsgálja, hogyan történhetett meg, hogy a szerelőkocsi elszabadult – egyes hírek szerint az egyik sérült ült rajta.

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook oldalán mindenesetre azt írta – a részvétnyilvánítás mellett –, hogy „a baleset a felújítást végző vállalkozó munkaterületén történt, az alvállalkozó eszközeit használva, és a balesetben elhunyt kolléga és sérülést szenvedett társa is a felújítást végző alvállalkozó munkavállalói”.

A BRFK ugyancsak szakértők bevonásával indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt 

A 3-as metró több szakaszos felújításáról az alábbi linken lehet tájékozódni.


Szöveg: Pálinkás János; Fotó: Pxfuel

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 01.
Kívánni valamit, amikor a mikró órája azonos számokat mutat; izgatottan kibontani egy szerencsesütit ígéretes üzenet reményében; feldobni egy érmét döntési helyzetben – ismerős? A spiritualitás része az életünknek, kinek csak az előbbi példák mértékéig, ám vannak, akik boszorkányokat is felkeresnek. Utánajártunk, miért népszerűek a spirituális tanácsadók.
2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.