Sétáló podcast

2021. augusztus 14.

Séta a Bródytól a Déri Miksáig Rádai Dániellel

Ezúttal egy utcai podcasttal jelentkezünk, melyben a Palotanegyedből indulva a Csarnoknegyedbe sétáltunk Rádai Dániel alpolgármesterrel és beszélgettünk érdekes urbanisztikai kérdésekről.

Arra kértük Rádai Dánielt, hogy ne Józsefváros városfejlesztéséért felelős alpolgármestereként, hanem mint ős-józsefvárosi polgár és várostervező, tájépítész szakember vigyen magával városnézésre egy általa választott útvonalon.


A ma még átmenő utcaként működő Pollack Mihály téren találkoztunk, végigmentünk a múltat és a jövőt is mutató Bródy Sándor utcán, elidőztünk a Kölcsey és Békési utca közti sárga folton, átkeltünk a zajos József körúton, és végül megnéztük a ma még kopár, de hamarosan zölddé váló Déri Miksa utcát is.



Eközben a szóba került a város sokféle gondja, a parkolástól a globális felmelegedésig, és az a sokféle elgondolás is, ami élhetővé teheti ezt a helyet, és kiderült az, hogy a végigjárt utcák milyen fontos szerepet játszhatnak majd Józsefváros jövőjében.



A podcastot készítette: Bányay Géza; Fotók: Huszár Boglárka, Dercsényi Dávid, Bányay Géza


A podcast – korábbi adásainkkal egyetemben – innen is meghallgatható:

Iratkozzanak fel ránk a Spotify-on vagy az Apple Podcaston (korábban iTunes), esetleg a Google Podcaston.

Spotify linkünk

Apple Podcast

Google Podcast

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

No data was found

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.