Újabb szakaszához érkezik az előválasztás

2021. augusztus 13.

Csordás Anett mögé újabb támogató civilek álltak be

Vasárnap lezárul a regisztráció az ellenzéki pártok által koordinált előválasztásra. A 6. oevk-ban induló jelöltek közül ketten már leadták a szükséges dokumentumokat.

Ezt a frakciómegnevezési feltételt már legutóbb is kritikával is illette Horgas, hiszen olyan dologról kell most nyilatkozni, amiről semmit nem lehet tudni még igazából. A frakcióalapításhoz eleve szükség van arra, hogy a jelölő párt bejusson az országgyűlésbe, és arról jelenleg semmilyen fogalmunk nincs még, kikről is van szó – tehát erről előzetesen nyilatkozni nem túl szerencsés. A Civil Bázis beadott egy kérelmet az Országos Előválasztási Bizottsághoz arra vonatkozóan, hogy jelölő szervezetként indulhassanak, de erre még nem kaptak hivatalos választ. Ha a válasz nemleges lesz, akkor a jelölteket függetlenként regisztrálják. Ez a hét jelölt aláírta azt is, hogy amennyiben körzetében nem nyeri meg az előválasztást, nem indul el a jövő tavaszi választásokon.

A Civil Bázis a saját jelölteken túl támogatóként beállt néhány jelölt mögé is, akiket ugyan nem ők indítottak, de úgy érzik, a civilséget képviselik hitelesen. Ilyen Csordás Anett is a józsefvárosi jelöltek közül, de támogatják Hadházy Ákost és Szél Bernadett jelenlegi független országgyűlési képviselőket is. A támogatottaknak – akár csak a saját jelöltjeiknek – alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, hogy elfogadják a Civil Bázis népképviselői alapelveit, melynek egyik alaptétele, hogy “… a hiteles népképviselőt döntéseiben a választókétól eltérő egyéb érdek – köztük pártja és frakciója érdeke – nem vezérelheti.”

Horgas a kritikáit továbbra is fenntartja, és úgy látja, benne van a lehetőség, hogy ha egy jobb és hitelesebb jelölt tűnik fel a jövőben, az előválasztás után, akkor érdemes lesz a pártokkal újratárgyalni, kit is érdemes indítani azért, hogy leváltsák a jelenleg regnáló kormányt. Úgy látja, nem feltétlenül a legjobb jelölteket sikerült a pártoknak megtalálniuk az előválasztásra, és ha egy ilyen személy lenne a befutó, az még nem garancia arra, hogy az a személy az, aki hitelesen képviseli a szavazókat. Semmiképp nem trollkodni akarnak, hanem a szavazatmaximalizálás a céljuk. „Nekünk az elsődleges megbízóink az adott terület választópolgárai. Mi nem tudunk egy 3-4 százalékos párt érdekét figyelembe venni. Sajnos ezekről a kérdésekről semmiféle párbeszéd nincs” – nyilatkozta lapunknak Horgas Péter.

Tegyük hozzá, hogy a Civil Bázis legitimációja is minimum kérdéses, Facebook-oldalukat 1670 ember követi, míg a rendre alacsony népszerűségű Párbeszédét 136 ezer.

Szöveg: Pálinkás János; Fotók: Csordás Anett és Horgas Péter Facebook-oldala

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.