Visszahozta a cica a nyelvünket
A Stray (magyarul: kóbor) videójátékot 2020 júniusában mutatták meg először a nagyérdeműnek. Előzetese egy színes, a maga módján élettel teli japán várost mutatott be egy kóbor cicával a főszerepben. Akkor 2021-es megjelenéssel kecsegtettek minket, ez később idén tavaszra, majd júliusra lett halasztva, amikor végül tényleg meg is jelent PlayStation 5-re és PC-re.
Vedlés komolyabb utánpótlás nélkül
Mi változott a gyönyörűen felvázolt koncepcióhoz képest? Elég sok., talán túl sok is. A világ ábrázolása jóval fakóbb lett, terei kihaltabbak, gyakran szűkebbek, és sajnos grafikában is elmarad a 2022-ben jogosan várt szinttől. Amit viszont technikailag ‒ kisebb döccenőkkel ‒ tud a játék, az a 60 képkocka/másodperc frissítés 4K felbontásban folyamatos ray tracing (dinamikus fénykövetés) jelenlétében. Még a nem tökéletes grafika mellett is szemet gyönyörködtető, hogy egy-egy pocsolya milyen élethűen tükrözi vissza a város neonfényeit. Érdemes ilyen részleteken elidőzni. A két éve felvázolt világnál jóval szomorúbbat kaptunk a végleges játékban: humanoid robotok lakják a Földet egy meg nem nevezett japán városban. Ide pottyanunk mi is ‒ szó szerint ‒ vörös bundásunkkal. A cica nem kapott szuper képességeket, ugyanúgy dorombol, karmol, fúj és (GOMBNYOMÁSRA!!!) nyávog, mint bármelyik ma élő patkánypusztító. Társként a B12 nevű kis robotot kapjuk, aki leginkább a fordításban és a múlt felidézésében lesz segítségünkre. Neve egyébként kellemes előrevetítése a játék egy kisebb fordulatának.

Csak semmi zsákbamacska
A játékmenet nagyon egyszerű: a névtelen macskával legtöbbször sprintelni és ugrálni fogunk háztetőről háztetőre, vagy mocskos csatornák csőrendszerén fogunk egyensúlyozni. Itt-ott kisebb feladványokba is botlunk, amik inkább jópofák, mint megerőltetők. Adná magát, hogy lopakodósra vegyük a figurát, de ez legfeljebb a játék ötödében van hasznunkra. Nincsenek óriási főellenfelek, vannak viszont intenzív üldözős, menekülős részek, ahol egér lesz a macskából.
A Stray egyszerre aranyos és szomorú. A történetről nehéz úgy mesélni, hogy ne lőjük le a poént, legyen elég annyi, hogy elveszett kóbor cicánkat a sötétségből kell visszavezessük a fénybe. Ebben a játékban egy-egy elejtett utalásból kell felépíteni a tudásunkat, hogy mi is történt itt az elmúlt évszázadokban. A rezidens robotokkal való interakciók megmosolyogtatóak, viselkedésükben itt-ott célzásokat is fel lehet fedezni a rég eltűnt emberiségre. A történet teljességéhez javaslott a falakon levő poszterek és grafitik olvasgatása is. Ezek úgynevezett emlékekként gyűjthetőek is a játékban, kicsi robot haverunk mindig tesz hozzájuk egy-egy meghitt, gyakran szívfacsaró kommentet. Szerintem ezek a morzsák ügyesen lettek összedagasztva Hollywood korábbi sikereiből. Más tészta, hogy már nem igazán hat ránk újítóan a történet. Hozza a kötelezőt, a végére még talán meg is ríkat, s nem hagy nyitott kérdéseket, ezáltal nem is akar többnek látszani, mint ami. Egy kedves rövidfilm, aminek egy cica a főhőse.

9 élet
A kis részletekben rejlik a Stray ereje. Ha úgy van kedvünk, karmunkat élezhetjük a küldetésekben széthagyott szőnyegeken, leverhetünk virágcserepeket, üdítős üvegeket, mert miért is ne? Ha méltó karaktert találunk, dorombolhatunk a lábához dörgölőzve, sőt a történet végéhez közelítve dobozokba ugrálhatunk ki-be, igaz, ezt már nem pusztán szórakozásból. B12 nevű robotkompániánkkal a történet során egyre közelebb jutunk egymáshoz. Mesés barátságnak lehetünk tanúi, mely minden határt lebont a két teljesen különböző főszereplő közt.
A körénk épített város és annak külső kerületei aprólékosan fel vannak építve, több sikátorban sikeresen el is vesztem, ami nem kicsit volt dühítő, de egy sikátor pont ettől sikátor. A neonfények nem véletlenül színesebbek a környezetüknél, egyrészt egy letűnt világ nyomait hordozzák kitartóan, másrészt a fő- és mellékküldetések fontos elemeit jelzik. Irányt adnak a továbbhaladáshoz, vagy épp azt jelölik, melyik üzlet milyen szerepet tölt be a város életében. Felhívnám a figyelmet a részeg robotokra!

Cicakaparás
Érződik a játékon, hogy bőven volt hozzá ötlet, néhol viszont sajnos túlzsúfolt. Emellett a linearitásával viszonylag kevés teret enged a barangoláshoz a játékosnak, rá vagyunk kényszerítve, hogy haladjunk a történettel, ami viszont gyorsan véget is ér. Bárhogy is nézem, hogy az ember teljesen fel tudjon fedezni mindent a játékban, azt röpke tíz óra alatt meg is teheti. Kedvezményes ára és új főhőse viszont ellensúlyozza ezt a kesernyés szájízt, és a játék végén kellemesen mosolyogva dőlhetünk hátra, látván, hogy milyen szépen meg lehet találni a közös hangot nagyon különböző lények közt is.
3,5/5