Ők már nem tudnak Nyugatra továbbmenni

2022. augusztus 16.

Még el sem készült az épület, már megrohamozták az ukrán menekültek

Menekültközpontot nyitott az Ökumenikus Segélyszervezet a Baross utcában – a szervezet illetékesével arról beszélgettünk, kik jönnek most Ukrajnából, miben és hogyan lehet nekik segíteni, és milyen kihívások várnak a felekre Magyarországon.

Megnyílt az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) Ukrajnai Menekülteket Támogató Központja a Baross utca 28-ban, a Szentkirályi utca sarkán, abban a helyiségben, ahol korábban a Rajos Szikvízüzem volt. Itt a menekültek adományokat kapnak, illetve információs, jogi, integrációs és lelki segítséget is nyújtanak nekik. A központ nemrég nyitott meg, de, ahogy Révfalvi Dorottya, az ÖS hazai menekültügyi programjainak koordinátora elmondta nekünk, már akkor megjöttek az első segítséget kérők, amikor az utolsó simításokat végezték az ingatlanon ‒ egy nap alatt úgy 80 fő, és az indulástól kezdve napi 50-80 fővel lehet számolni.

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök felesége (k) menekültek között a szervezet ukrán menekülteket támogató központjában, 2022. augusztus 12-én. Mellette Tóth Katalin, az intézmény vezetője (j). A központ augusztus 9-én nyílt meg a VIII. kerületi Baross utcában ‒ Fotó: MTI/Kovács Attila

Március óta segít a szervezet

Korábbi hírekből arról lehetett olvasni, június második felében megnyílik a központ, de a teljes értékű működés augusztus 1-én kezdődött meg. A segítségnyújtás addig több más helyszínen zajlott. Révfalvi Dorottya kifejtette, hogy az elhúzódó előkészítés oka az volt, hogy egyrészt szerették volna rendesen meghatározni, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtsanak, mire van szüksége a menekülteknek, erről egyeztettek is velük, hiszen már a háború második hete, március óta dolgoznak, segítenek ezen a téren is. Másrészt teljes körű felújításra volt szükség, ennek az ideje is elhúzódott. Addig is három budapesti helyszínen folyt a munka, és több vidékin is. Ugyanígy a háború második hetétől segítenek elhelyezni menekülteket, Csepelen például 20 fő tud szállást kapni.

Ott vannak a BOK csarnokban is, ami elsődlegesen egy koordinációs központ, itt kaphatja meg a menekült az elsődleges információt, amire szüksége van, attól függően, hogy mit akar csinálni ‒ továbbutazni, itt maradni. A szállásain a Segélyszervezet 20-30 főt tud egyenként elszállásolni, de szállodákkal is együttműködnek, ezek eleinte ingyen, aztán egy idő után nyomottabb árakon szolgáltatnak nekik. Plafon nincs, jelenleg kb. 200 fő kap szállást az ÖS által, de segítenek a rendőrségnek, Katasztrófavédelemnek is a menekültekkel való kommunikációban.

Mindezt egyrészt állami forrásból, saját erőből tudják megoldani, illetve számos vállalati partner is támogatja a szervezetet.

Akik most jönnek, már nem tudnak továbbutazni

Révfalvi kitért arra is, hogy most már (március‒áprilisban) kifutott az a menekültréteg, amelynek volt hova továbbmennie, amely csak tranzitországként gondolt Magyarországra. Mára, akik jönnek, hosszabb időre kell, hogy letelepedjenek, de azzal a szándékkal, hogy minél hamarabb a saját lábukra álljanak, találjanak munkát, a gyerekeket pedig megpróbálják bölcsődébe, óvodába, iskolába beíratni. A legtöbben leszámoltak azzal az illúzióval, ami korábban még realitásnak tűnt, hogy a háború hamar véget ér, és vissza tudnak térni otthonaikba.

Itt írtunk arról, hogy augusztus első hetében csaknem 900 menekült érkezett a BOK csarnokba:

Sajnos a háború elhúzódik, és ha véget is érne, akkor se nagyon lenne hova visszatérnie sok tízezer embernek, mert rengeteg település teljesen szét van bombázva. (Amúgy nincs egy tipikus kibocsátó régió, mindenfelől érkeznek Ukrajnából.) Ők maguk is úgy látják, a háború vége után is évekbe telik, míg hazaérnek. Nehéz helyzetben vannak: elfogytak a tartalékaik, az otthoniak nem tudnak pénzt küldeni, itt pedig a hivatalos ügyintézés is időbe telik (bankszámla kell, engedélyek), ezekben várnak segítséget, és minél hamarabb szeretnék megszüntetni azt az állapotot, hogy a segítő szervezetekre támaszkodva kelljen megélniük – dolgozni akarnak.

A Baross utcai központ által nyújtott lelki segítséget is igénybe veszik: a menekültek erősek, eltökéltek, mondja Révfalvi, de egy ponton elfáradnak, megtörnek, vagy nekik, vagy rokonaiknak szüksége van pszichológiai segítségre. Erre van egy team: pedagógus, pszichológus, szociálpedagógus, szociális munkás részvételével. Ők ukránul, oroszul beszélnek, és emellett vagy németül, vagy angolul is. És van mit feldolgozni egy háborús környezetből érkező családnak. De kapnak ügyvédi segítséget is, ha erre igény van.   

Az oktatás nem könnyű eset, vallja be Révfalvi, sokszor nincs elég férőhely a magyar lakosságnak sem, mondjuk a bölcsődei ellátásban, de bölcsiben, oviban legalább még egyszerűbb a helyzet a kommunikáció terén, hiszen ha egy gondozó, óvodapedagógus nem is beszél oroszul-ukránul, más módokon tud kommunikálni egy kisgyerekkel. Az iskolai oktatás nyelve azonban a magyar, és itt is szakemberhiány van, nehéz a helyzet, de azért vannak jó tapasztalatok, nemrég volt például egy nyolcadikos ukrán osztály évzárója vidéken.

Józsefváros is segít

Rengeteg külföldi és magyar szervezettel működnek együtt, Józsefvárosból arra emlékszik Révfalvi, hogy lakossági adománygyűjtés érkezett még a konfliktus elején a határhoz ‒ ahogy a helyzet változik, más támogatásra van szükség. Az önkormányzattal is terveznek együttműködni, augusztus harmadik hetére egy önkormányzati helyszíni látogatás is tervben van, és igyekeznek a központról és tevékenységéről minden lehetséges csatornán keresztül hírt adni.

Fotók: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.