Egyre többször találkozunk leláncolt, vagy a falra felszerelt kulcsboxokkal (vagy inkább kulcsdobozokkal), a tettesek egy ilyen, Airbnb-lakás folyosóján egy falra szerelt kulcsdoboz letörése során buktak le idén áprilisban.

Képünk illusztráció: masterlock.com
A hetedik kerületi rendőrkapitányságra előállított páros korábban egy társasházi lakásba tört be, ahol energiát nem kímélve kibontották a falat is, hogy átjussanak a szomszéd lakásba. A kőművesakció eredményeképpen pénzt, iratokat, fényképezőt és ruhákat loptak.
De ez nem volt elég.
Két nappal később egy iroda ajtaját feszítették fel, ahonnan öt laptopot és egy mobiltelefont vittek el. Azonban a bűnlajstrom még itt sem ért véget: immáron szólóban, egyedül, a páros férfi tagja márciusban VIII. kerületi lakóházakba tört be.

A Rákóczi úton egy emeleti irodából különböző elektronikai eszközöket, valamint pénzzel és bankkártyákkal teli páncélszekrényt lopott el. A széf feltörésére a szomszéd lakást találta legalkalmasabbnak, de természetesen ide sem kulccsal jutott be: ebbe a lakásba is betört, és ha már ott volt, akkor úgy látta jónak, ha innen is ellop különböző elektronikai tárgyakat.
Az erzsébetvárosi nyomozók a VII. és a VIII. kerületi ügyeket egyesítették, a 32 éves férfit és a 30 éves nőt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Nyitókép: unsplash