Bizonyára sokak reggele telik meg azzal a bírhatatlan vággyal, miszerint olyan jó is lenne beszerezni végre, saját tulajdonba venni egy villamost. Igen, egy igazi budapesti sárga villamost. Hiszen palotánk nagytermébe épp befér, meg hát minek is az a nagy tér, az nem állapot, hogy az embernek még a saját otthonában is hosszú métereket kell lerónia ahhoz, hogy eljusson az ágyasztaltévéig.
Nagy érzés lehet becserkészni egy ilyen jószágot, ha lenne kertünk, mint ahogy nincs, egész jól el tudna funkcionálgatni valamiféle szekszi melléképületként, a hozzánk ellátogató barátok/üzletfelek felé kiváló rajoskodási lehetőséget kínálva. Nos, nem kell már tovább várnunk, óhajunk be is teljesedhet akár,
hiszen mód és lehetőség kínálkozott valódi villamosok megvásárlására, igazán potom áron.
A jutányos üzletet a BKV árverési oldalán tudjuk nyélbe ütni, amennyiben van fölös 2 700 000 forintunk, már miénk is lehet egy valódi hannoveri villamos (TW 6000, tolvajnyelven Teve vagy Banán).

Centije ezer forint most a villamosnak, és a jármű nem rövid: 27 méter. Ugyan ez csak a kikiáltási ár, az összeg természetesen feljebb is csúszhat, de talán mégse, hiszen egyelőre nincs nagy tolongás, a honlap közlése szerint erre a tételre „még nem érkezett ajánlat”.
Ha valakinek nem tetszik a sárga, és igazából mindig is a BKV-kék volt a kedvenc színe, akkor is találhat magának alternatívákat a közlekedésfétissel megajándékozott állampolgár:
aki ilyen, vehet buszt is.
A kilencvenes, kora kétezres évek IKARUS 260 autóbuszán bizonyára sokan kaptak már agyérgörcsöt a közösségi közlekedés anomáliáinak személyes megtapasztalása közben, vagy éppen a kényszerutastársak bármely közösségi normára fittyet hányó ortályoskodását szemlélve. Most visszaadhatjuk a kölcsönt, hiszen mi más, ha nem elégtétel az, ha a hónunk alatt egy Ikarusszal távozhatunk a dél-pesti autóbusz divízió Méta utca 39. szám alatt található telephelyéről? Hónunk alatt, mivelhogy az elszállításról nekünk kell gondoskodunk, mert
a BKV által kínált 10 darab autóbusz mindegyike üzemképtelen, hiányos,
saját lábon nem tudják tehát a helyszínt elhagyni, a jármű újbóli beröffentéséhez pedig szakértelem szükségeltetik – értelemszerűen. Az autóbusz kikiáltási ára 800 000 forint.
Szintén még a nagy, jelentős tételeknél maradva, szert tehetünk egy igazi IFA teherautóra is. A már újkorában is ronda, behemót járműre sokan emlékezhetnek, a poros kisváros számtalan unalmas délutánján találkozhattunk vele, ahogy a sarkon befordul nagy, bunkó feje, lassan, imbolyogva, bután és idegesítőn.

Ilyet is kínál a BKV 820 000 forintos indulási áron, de ez sem üzemképes, mivel hibás, „nagyfelújítása szükséges”, de itt nem igazán sikerült a nagycég árkonstruktőrjeinek belőni a megfelelő összeget, hiszen
a használtautó-oldalakon félmillió körüli összegért már lehet kapni ilyen teherkocsit,
ráadásul működőképes állapotban. Szóval, az elnagyolt formavilágú, az NDK-s Ludwigsfeldei Iparművek által szállított lassú járművet más is kínálja, itt nincs tehát olyan monopolhelyzetben a BKV, mint a villamosok, buszok esetében (jelenleg csak a BKV kínál villamost eladásra). És akkor következzenek a BKV apró-cseprői, tücskei és bogarai.

Egy „Mexikói út” M1 metró állomásnév-feliratú plexi tábla 12 900 forintról indul,
kiváló karácsonyi ajándék lehet, akárki meglássa.
Kispénzű eszképistáknak jöhet nagyon jól a „Vészkijárat” utastájékoztató plexi tábla felfelé nyíllal, itt 1900 forint az induló ár, míg a régi orosz metróból származó kerékcsapágyfedél házassági évforduló gyanánt ajándékozható műtárgyként kezdheti újra karrierjét.
Szintén a régi orosz metróból származik egy bizonyos áramszedőpapucs-felhúzó szerszám, ezt a „jó lesz az még valamire” mantrát gyakran ismételgetők sufnijainak mélyére tudnánk vizionálni (4900 Ft). És végül, megfáradt, még épp a kiégés határától innen vegetáló szociális munkásoknak, emberi jogi aktivistáknak ajánlható az ugyancsak a régi orosz földalattiból jött
esélyegyenlőségi lámpavezérlő,
ennek kikiáltási ára 3900 forint. A BKV honlapján további kincsek között böngészhetnek a közösségi közlekedés, vagy egyszerűen csak a „múlt relikviáinak” szerelmesei, az árverések október 10-én zárulnak le, nem árt tehát követni az oldalt, vissza-visszatérni rá időnként, nehogy lemaradjunk mindössze pár forinttal egy jó kis hannoveri villamosról, mert az igazán bosszantó lenne!
Fotók: arveres.bkv.hu