A Mandák-ház híres lakójára emlékeztek

2022. október 03.

„Szürke ruhád alatt verjen a szíved piros örömtől!” – emléktáblát kapott Túrmezei Erzsébet

Az Evangélikus Egyház idén egész éves programsorozatban emlékezik meg születésének 110. évében Túrmezei Erzsébet diakonissza nővérről, költőről. Sok évig élt a Karácsony Sándor utcai Mandák-házban, itt avattak emléktáblát lakóhelyének falán szeptember 25-én.

Vannak nagyszerű emberek, akikről a világ nem vesz tudomást, mert csendben végzik szolgálatukat, de akik kapcsolatba kerülnek velük, életük nagy találkozásaként emlékeznek rájuk. Ilyen volt Túrmezei Erzsébet (1912–2000) is, sokak szerint ő az evangélikus egyház múlt századi történetének fontos szereplője, az egyházon kívül azonban szinte ismeretlen.

A Wikiwand rövid szócikkben közli, hogy magyar–német szakos tanárnő, költő, műfordító, valamit a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület diakonisszája (a fogalom magyarázatát cikkünk végén keretes írásunkban találhatják), 1990 után pedig első főnökasszonya volt. 1993-tól Józsefváros díszpolgára is.

Túrzmezei Erzsébet – Forrás: evangelikus.hu

Bolba Márta, a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet lelkésze hívott meg bennünket a Mandák-házba, ahol az istentisztelet után az emléktáblát avatók szavai nyomán vált világossá, hogy személyes hatása és versei milyen mélyen hatottak, hatnak ma is.

Bolba Márta az istentiszteleten

Az ünnepség szerény volt, és meghitt. Az egyszerű emléktábla a Mandák-ház egyik udvari lakásának kopott falára került, ott élt Túrmezei Erzsébet 1978 és 1997 között. Gregessen Labossa György lelkész, az evangélikus egyház diakóniai bizottságának elnöke idézte fel azt a szolgáló és költői életutat, amit fiatal lányként választott magának. Túrmezei Erzsébet a visszaemlékezésében születésétől számította ezt az indíttatást: hetedik gyerekként született, és édesanyja azért imádkozott, Isten áldja meg a gyermeket, hogy „az ki is tudja fejezni, amit a szíve érez és gondolt, és Isten beletette ezt a hetedik gyermek bölcsőjébe”.

Bolba Márta szerint Túrmezei Erzsébet nem félt az elköteleződéstől, és Istennek mondott boldogító igent. Sok versét éneklik a hívek, ő az Igen, Atyám kezdetűt emelte ki, mint amiben kifejeződik a hitvallása. „Erzsébet hitének és életének sokan voltak tanúi, kedvesen emlékeznek vissza törékeny alakjára és erős hitére, életében a belmissziói munka és az irgalmasság összeforrt.”

Gregessen Labossa György, Görög Hajnalka és Bolba Márta az emléktábla-avatáson

Egy 1938-as verse (Szürke ruhában) is erről szól:

„Felvettem a szürke ruhát.
Szürke, mint a gondok,
Mint a hétköznapok, a munka,
Mint a földön az élet.
S Jézus megáldott:
»Szürke ruhád alatt
Verjen a szíved piros örömtől!«”

A diakonissza-mozgalom lelki atyja, a 19. századi Wilhelm Löhe szerint a diakónia színtere a gyülekezet, hangsúlya pedig az önkéntesség.

Görög Hajnalka, aki ma a Fébé (a név eredetéről is írunk a keretesben) főnökasszonya, Madocsai Dániel egyesületi titkárral jött el. Mindketten jól ismerték Túrmezei Erzsébetet, Görög Hajnalka közeli személyes és munkatársi kapcsolatot ápolt vele, Madocsai Dániel pedig az édesapja révén, aki a Fébé egyik lelkésze volt, került közel hozzá.

Az evangélikus diakonisszák sokban hasonlítanak a szerzetesekhez, fogadalmat tesznek az elesett, beteg, rászoruló emberek szolgálatára. 1951-ben a katolikus rendekkel együtt a protestáns diakóniai szolgálatokat is felszámolták, mondta Görög Hajnalka. Túrmezei Erzsébet is osztozott a szétszóratásban, és csak a 70-es évek végén talált otthonra a Mandák-házban. A rendszerváltáskor újjászerveződött a diakóniai segítő szolgálat, a Fébé Evangélius Diakóniai Egyesület első főnökasszonyává Túrmezei Erzsébetet választották.

Camara-Bereczki Ferenc Miklós Görög Hajnalka és Madocsai Dániel társaságában

A vendégek között ott volt Camara-Bereczki Ferenc Miklós is, aki a körzet MSZP-s önkormányzati képviselője, de sokkal inkább magánemberként, Túrmezei Erzsébet tisztelőjeként vett részt az istentiszteleten és táblaavatáson. Mint elmondta, kisgyerekkorától gyakori vendég volt a Mandák-házban, ide járt hittanra Selmeczi János teológiai professzor feleségéhez, Edit nénihez – ott laktak ők is egy szerény lakásban –, aki Túrmezei Erzsébetet segítette mindenben, így ő is találkozhatott vele.

Túrmezei Erzsébet életútjáról könyv is jelent meg Ancilla Domini címmel, ami a MEDiT-en, a Magyar Evangélikus Digitális Tárban online is olvasható.

Mit jelent a diakonissza? Ki volt Fébé?
A diakonissza eredeti (ó-görög) jelentése szolgálólány. A protestáns egyházakban a szolgálatra fogadalmat tett, lelki gondozást, szociális, nevelői munkát, betegápolást hivatásszerűen végző, gyakran a társaival együtt közösségben élő nőket nevezik diakonisszának. Magyarországon a két világháború között jött létre az első diakonissza egyesület. (Szabó Magda Abigél című regényéből ismert a diakonissza Zsuzsanna testvér alakja.)

Fébé – Főbe vagy görög eredetiben Phoibe, ami ragyogót, tisztát jelent – nevét Pál apostol említi a rómaiakhoz írt levelében (Róm 16,1). Ő a kenkreai gyülekezet hűséges szolgálóleánya volt. A protestáns egyházakban őt tekintik az első diakonissza testvérnek.

Képek: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.